Címke: bíróság

OIT-elnök – Emelkedik a bírósági ügyek száma

OIT-elnök – Emelkedik a bírósági ügyek száma

Az ország bíróságaira 2008-ban is több ügy érkezett, mint az előző évben, ez a tendencia már az ezredforduló óta megfigyelhető – mondta Fazekas Sándor, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnöke kedden Veszprémben, a megyei összbírói értekezlet után.

Kizárták a magánszemélyeket a Tubes-perből

Kizárták a magánszemélyeket a Tubes-perből

Érintettség hiányában kizárták a Tubesre tervezett NATO-radar ügyében indult közigazgatási perből a felperes pécsi magánszemélyeket – mondta el Vicze Csilla felperesi jogi képviselő a civilek és a Honvédelmi Minisztérium közötti per keddi zárt tárgyalása után.

Kismama-bírók Debrecenben – Magas az egy bíróra jutó ügyszám

Kismama-bírók Debrecenben – Magas az egy bíróra jutó ügyszám

A Hajdú-Bihar megyei bíróságokon az országos átlagnál lényegesen több, 198 büntetőügy jut évente egy bíróra, aminek az oka a nagy bírói fluktuáció, például az, hogy sok a kismama-bíró Debrecenben – derült ki csütörtökön a megyei összbírói értekezletet követő sajtótájékoztatón.

Bűnvádi eljárás a Private Bay ellen – Elítélték a vádlottakat

Bűnvádi eljárás a Private Bay ellen – Elítélték a vádlottakat

Egy stockholmi bíróság bûnösnek mondta ki és elítélte a ’The Pirate Bay’ Perként emlegetett perben szerzõi jog megsértésével vádolt négy vádlottat, és mindegyiküket egy-egy év börtönbüntetésre ítélte. A bíróság jelentõs károkozásért is felelõsnek mondta ki a vádlottakat.

Csökkent a bíróságok ügyhátraléka Komárom-Esztergom megyében

Csökkent a bíróságok ügyhátraléka Komárom-Esztergom megyében

Komárom-Esztergom megye bíróságai eredményes évet zártak, mert az érkezett ügyeknél többet fejeztek be és csökkentették a hátralékot – mondta el szerdán az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnökhelyettese Komáromban, a megyei összbírói értekezlet után tartott sajtótájékoztatóján.

A jövőben minősített szakértői véleményadás segíti az igazságszolgáltatást

A jövőben minősített szakértői véleményadás segíti az igazságszolgáltatást

2009 áprilisára az Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek (ISZKI) vizsgálólaboratóriumai – közel 30 millió forint uniós forrás felhasználásával – akkreditációs tanúsítványt szereztek. Ez azért jelentős a hazai igazságügyi szakértésben, mert a jövőben egyes kiemelt vizsgálatokban minősített szakértői véleményadás segíti az igazságszolgáltatást.

Akadálymentesített magyar bíróságok

Akadálymentesített magyar bíróságok

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv pályázatán elnyert európai uniós támogatással akadálymentesítik a dunaújvárosi és a sárbogárdi városi bíróságot – mondta el a Fejér Megyei Bíróság szóvivője.

Jogellenes cigarettapromóciók – A magyar fogyasztóvédelem eddigi legnagyobb bírságát hagyta jóvá a Fővárosi Bíróság

Jogellenes cigarettapromóciók – A magyar fogyasztóvédelem eddigi legnagyobb bírságát hagyta jóvá a Fővárosi Bíróság

A Fővárosi Bíróság április 17-i jogerős ítéletével jóváhagyta a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnak azt a Füstirtók Egyesület és Szécsi László kérelmére indult eljárásban hozott határozatát, amely tömeges jogellenes promóciók miatt 300 millió forintos fogyasztóvédelmi bírsággal sújtotta a Brittish American Tobaccot. A Füstirtók Egyesület és Szécsi László kérelmei nyomán jelenleg további öt bírósági eljárás van folyamatban törvényellenes cigarettapromóciók miatt.