Címke: büntetőjog

Több mint egy milliárdot sikkasztott az álnéven élő férfi

Több mint egy milliárdot sikkasztott az álnéven élő férfi

Elfogták azt a lopott szlovén útlevéllel évek óta Trampus Andrej néven élő B. Zsoltot, aki ellen gazdasági jellegű bűncselekmények miatt kilenc elfogatóparancs volt érvényben, és akit újabb bűncselekményekkel, köztük egy 1,1 milliárd forintos sikkasztással gyanúsít a rendőrség – tájékoztatta az MTI-t a Nemzeti Nyomozó Iroda Gazdaságvédelmi Főosztályának munkatársa, az ügy előadója.

Alkotmányos anomália Oroszországban

A kormány kritikusai kénytelenek lesznek csöndben maradni. Moszkva ugyanis bebörtönözné,aki külföldön az emberi jogokért szót emel.

Móri bankrablás – életfogytiglani fegyház első fokon

Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Fejér Megyei Bíróság csütörtökön a nyolc halálos áldozatot követelő móri fegyveres bankrablás vádlottját első fokon; Weiszdorn Róbert 30 év eltelte után helyezhető feltételesen szabadlábra.

A nővédő szervezetek szerint káros az új távoltartási törvény

A köztársasági elnökhöz fordulnak a nők elleni erőszakkal foglalkozó civil szervezetek, s arra kérik, hogy a most elfogadott távoltartási törvényt küldje vissza a parlamentnek, mert szerintük az többet árt, mint használ – írta a csütörtöki Népszabadság.

A jogi személyek büntetőjogi felelősségének megítélése a nemzetközi dokumentumok tükrében

Az ókori rómaiak óta megdönthetetlennek bizonyult az a tézis, mely szerint a jogi személy nem büntethető. A kapitalizmus megszületése és a mind nagyobb jelentőséggel bíró gazdasági társaságok létrejötte azonban a jogi gondolkodás megváltozását követelte. Kovács Zsuzsa Gyöngyvér dolgozata a jogi személy büntetőjogi felelősségének témájával foglalkozik. A szerző témaválasztása indokaként a felelősségi forma újszerűségét jelöli meg, amely áttöri a hagyományos kontinentális büntetőjogi gondolkodás kereteit. A jogi személy elkülönült, tagoktól független felelősségéről van szó, ami eddig idegen volt a büntetőjogtól. A szerző tanulmányában áttekinti a változásokat elősegítő nemzetközi dokumentumokat, a Nemzetközi Büntetőjogi Társaság állásfoglalásait, az ENSZ vonatkozó dokumentumait, az Európai Tanács jogforrásait,...

Országgyűlés – Az uzsoratevékenységgel szembeni fellépés

A teljes hiteldíj fogalmát és a törvény hatályba lépését módosító két javaslatot támogatja a kormány az uzsoratevékenységgel kapcsolatos törvénymódosításnál – közölte Avarkeszi Dezső, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára kedden a parlamentben.