Címke: büntetőjog

A szakértői közreműködés jelentősége a pszichoaktív szerek büntetőjogi megítélése és bizonyíthatósága során

A tanulmány a szakértői munka jelentőségével foglalkozik a pszichoaktív szerekkel való visszaélést szabályozó törvényi tényállásokat érintő bizonyítási eljárás során. A főbb fogalmak ismertetésének szándékán túl bemutatja a pszichoaktív szerek vizsgálatával foglalkozó, szakértői intézetekben dolgozó személyek tevékenységét, valamint az alkalmazott módszereket. A tanulmány a témával kapcsolatban ismerteti a szakértők által szolgáltatott bizonyíték, a szakértői vélemény jellegzetességeit is. Vizsgálja a szakértői munka szerepének jelentőségét, eredményességét, felhasználhatóságát, bizonyító erejét. A Szerző bírósági titkár. Letöltés

„Szép új világ” – Bioetika és büntetőjog

Beavatkozás az emberi génállományba, klónozás, génszerkesztés, születendő gyermekünk nemének és tulajdonságainak megváltoztatása. A Mailáth György Tudományos Pályázat keretében készült tanulmány célja annak bemutatása, hogy az utóbbi évtizedek feltartóztathatatlan tudományos fejlődésének eredményei milyen hatással vannak a jog világára. Van-e olyan jogi szabályozó eszköz, amely hatékonyan képes kordában tartani a sodró iramú tudományos fejlődést, annak érdekében, hogy biztosítsa az egyenlő emberi jogok jövőbeni érvényesülését? A tanulmány a büntetőjog eszközrendszerén és a hatályos Btk.-ban szabályozott tényállások elemzésén keresztül próbál választ adni erre a kérdésre. A Szerző bírósági titkár. Letöltés