Címke: bűnüldözés

Egyszázad grammal elkerülte a kötelet a drogcsempész

Egyszázad grammnyi drogmennyiségen múlt egy Szingapúrban letartóztatott és bíróság elé állított kábítószer-kereskedő élete. Az ázsiai városállam törvényei kötelező jelleggel halálbüntetést írnak elő azok megbüntetésére, akiknél a hatóságok 500 grammnyi vagy annál több hasist találnak. A szóban forgó drogcsempésznél 499,99 grammot leltek – írta csütörtöki számában a The Straits Times című, angol nyelvű helyi lap. Így a vádlott, bizonyos Dhanabalan Gopalkrishnan (nemzetiségét nem említi a jelentés) elkerülte a halálbüntetést. Húsz év szabadságvesztés és huszonnégy botütés büntetését szabta ki rá az ügyében eljáró bíróság.

Állatkínzásért akár két év börtön

A büntető törvénykönyv (Btk.) tervezett módosítása szerint akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető lesz az, aki jogszabály felhatalmazása nélkül, indokolatlanul úgy kínoz meg gerinces állatot, hogy az az állat halálát okozhatja – közölte Bárándy Péter igazságügy-miniszter szombaton, a Fővárosi Állat- és Növénykertben tartott sajtótájékoztatóján.

Porcsalmy Imre

Interjúnk Porcsalmy Imrével, a VemSoft Kft. ügyvezetõjével készült. A cég elsõsorban egyedi igényekre és a hazai gazdasági környezetre szabott, számítógépes rendszerek tervezésével és fejlesztésével foglalkozó informatikai vállalkozás, több mint 10 éves banki és vállalati szoftverfejlesztési tapasztalattal. Azért kerestük meg Porcsalmy Urat, mert a cég jelenleg egy pénzmosás elleni adatlaprögzítõ- és lekérdezõ rendszert is fejleszt, ami a pénzmosás elleni törvénycsomag rendelkezéseinekbetartását teszi lehetõvé a szigorított szabályok által érintett szolgáltatóknak, akiknek a listája meglehetõsen hosszú: az ingatlanügylettel kapcsolatos tevékenységet folytatók, az okleveles könyvelõk, adószakértõk és tanácsadók, a nemesfémmel, drágakõvel, az ezekbõl készült tárgyakkal, ékszerekkel, kulturális javakkal, mûvészeti alkotásokkal kereskedõk, azokatárverésen, vagy bizományosként...

A brókerbotrány a nyomozóknak is sokba kerül

Minden idők legdrágább nyomozása lehet a K&H Equities ügye. A bűnügyi költségek már most 40 millió forintra rúgnak – ennek nagy részét a szakértői díjak teszik ki, de több millióba került az iratok fénymásolása is.

Bíróság előtt a közelmúlt egyik jelentős szoftverkalóza

A londoni központi büntetőbíróságon a napokban kezdődik meg annak a fiatalembernek a pere, akit a hatóságok azzal vádolnak, hogy a közelmúltban nagy értékben értékesített illegálisan lemásolt szoftvereket különböző internetes árveréseket folytató weboldalakon.

Bűnözés és bűnüldözés az első negyedévben

Ez év első negyedévében 96 070 bűncselekmény vált ismertté, 10,4 százalékkal kevesebb, mint az elmúlt év azonos időszakában. Az egységes rendőrségi és ügyészségi bűnügyi statisztika adatai szerint százezer lakosra 946 bűncselekmény jutott, 108-cal kevesebb az egy évvel korábbinál.