A bonyolultabb klinikai tesztelés, a kifejlesztéshez szükséges hosszabb idő, s így a kétséges megtérülés miatt csak kevés gyógyszergyártó cég állít elő kifejezetten a gyermekeknek szánt készítményeket. A szabadalmi idő meghosszabbításából származó nyereség ehhez járulhat hozzá.
Címke: egészségügy
Már januártól futár hozhatja házhoz a gyógyszert
Akár jövő év elejétől rendelhetünk vény nélkül vásárolható gyógyszereket interneten keresztül, amelyeket körülbelül ezer forintért házhoz is szállítanak. Az ezt lehetővé tévő miniszteri rendelet heteken belül elkészül.
Az Európai Parlament a gyermekgyógyszerekről vitázik
Speciális, gyermekeknek készült gyógyszerek gyártását szeretné ösztönözni az a rendelettervezet, amelyet most első olvasatban fogadhat el az Európai Parlament. A terv szerint hat hónappal meghosszabbítanák a gyógyszerszabadalmak és az egyéb kiegészítő találmányvédelmi eszközök hatályát, ezzel növelve a kutatásra fordítható nyereséget.
EüM rendelet módosítás: jövő évtől jönnek az újfajta kötelező védőoltások
EüM rendelet a fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről szóló 18/1998. (VI. 3.) NM rendelet módosításáról.
Módosulnak az egészségügyi szakellátás társadalombiztosítási finanszírozásával kapcsoaltos szabályok
Az egészségügyi ellátórendszer átláthatóbbá, igazságosabbá és finanszírozhatóbbá tétele érdekében a 21 lépésben megfogalmazott intézkedés-sorozat egyik jelentős pontja az egészségbiztosítási kasszában a fekvő- és járóbeteg-ellátásra rendelkezésre álló források összevonása, ill. a finanszírozási eljárásrend módosítása.
A beutalási rend változásáról
Jelenleg több mint 50 szakrendelés igénybevételéhez szükséges beutaló, 2007. január 1-től a sebészeti, fül-orr-gége és szemészeti szakrendelésekre is háziorvosi beutaló kell.
Változnak a gyógyszercimkék és betegtájékoztatás szabályai
Az Európai Unió az eltelt évek tapasztalatai alapján módosította az emberi felhasználásra szánt gyógyszerek közösségi kódexét, s e változásokat természetesen követnie kell a hazai szabályozásnak – Módosul az egészségügyi miniszter 30/2005. (VIII.2.) rendelete az emberi alkalmazásra kerülő gyógyszerek címkéjéről és betegtájékoztatójáról.
Módosul az egészségügyi szakellátás finanszírozásáról szóló rendelet
A Kormány által a 21 lépés programban vállalt változtatások alapvető célja a színvonalasabb gyógyítás, ellátás, a betegérdekek erőteljesebb érvényre juttatása. A cél egy olyan fenntartható finanszírozási rendszer, mely nem gátja, hanem ösztönzője és támogatója a további változásoknak, az egészségügyben alakuló egészséges folyamatoknak. Ugyanakkor a pénzügyi lehetőségek szem előtt tartása, a gyógyító-megelőző előirányzat betartása azt követeli, hogy egyre inkább előtérbe kerüljenek a gazdaságos, egyben szakmailag korrekt megoldások.
A műhibaperektől is védhet az ellátási útmutató
Akár a műhibaperek alatt is perdöntőek lehetnek azok az új, különböző betegségek gyógyításának a módját lépésről lépésre meghatározó szakmai protokollok, amelyeket ma jelentet meg az Egészségügyi Minisztérium. Egyelőre hetvenkét ilyen szakmai irányelv készült el, de a minisztérium tervei szerint év végéig még egyszer ennyit fogadhatnak el.
Szakértői tárgyalások indulnak a Gyógyszerész Kamarával
Az Egészségügyi Minisztérium és a Magyar Gyógyszerész Kamara szakértői intenzív egyeztetést kezdenek még e héten a nemrégiben elfogadott gyógyszerpiaci rendtartásról szóló törvény végrehajtásának általános kérdéseiről.