Napirend előtti felszólásokban kértek szót a Benes-dekrétumokkal kapcsolatosan magyar, szlovák és német képviselők a hétfőn kezdődött strasbourgi plenáris ülésen, szlovák képviselők pedig a Magyar Gárda megalakulása ellen nyújtottak be írásbeli nyilatkozat-tervezetet.
Címke: Európai Unió
Az európai foglalkoztatási napokon több ezer munkáltató és álláskereső találkozik
Hétfőn, szeptember 24-én vette kezdetét a szeptember 29-ig tartó, 2007. évi európai foglalkoztatási napok elnevezésű rendezvény: ez az egész Unióra kiterjedő kezdeményezés Európa több mint 230 városában, mintegy 500 eseményen nyújt találkozási lehetőséget a munkáltatóknak és az álláskeresőknek.
Mi történik az EU-ban ezen a héten?
Az Európai Parlament a héten elfogadhatja a harmadik vasúti csomagot, az agrárminiszterek a bor- és a cukorszektorról tárgyalnak, s asztalhoz ülnek a szerb és a koszovói tárgyalófelek is.
Az OECD megrótta az EU-t folyamatos protekcionizmusáért
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) az unióról készített első jelentésében elsősorban az uniós energiapiacot, illetve az agrárpolitikát illette kritikával, további liberalizációt sürgetve e területeken. A szervezet támogatja a Bizottság közelmúltban ismertetett energiapiaci reformtervezetét.
GALILEO: a Bizottság konkrét intézkedéseket javasol a program jövőjének biztosítása érdekében
Az Európai Bizottság a szeptember 20-án,csütörtökön az európai műholdas rádiónavigációs programok (EGNOS és GALILEO) továbbvitelének biztosítására vonatkozó közleményt, valamint a programok finanszírozásáról szóló módosított rendeletjavaslatot fogadott el. Az említett javaslatban szerepel, hogy a projekt folytatásának biztosítása érdekében a közösségi költségvetés kizárólagosan és teljes mértékben fedezné a Galileo kiépítési szakaszának költségeit.
Kinevezték az új terror-ellenes koordinátort
A belga Gilles de Kerchove-t nevezték ki a terrorellenes koordinátori posztra, amely március óta betöltetlen volt.
Aktív európai polgári részvétel: a Bizottság odaítélte a 2007-es Aranycsillag-díjakat
Tíz projekt részesül az aktív részvételt és a polgárközpontú erőfeszítéseket elismerő Aranycsillag-díjban. A különféle projektek a különböző emberek közötti interkulturális párbeszéd elősegítésétől az európai integrációs kérdésekkel kapcsolatos tanulási lehetőségek és tudatosságnövelő tevékenységek biztosításáig terjednek. A díjátadó ünnepségre november elején Brüsszelben kerül sor.
Energiával tölteni fel Európát: valódi piac biztonságos energiaellátással
Szeptember 19-én, szerdán az európai energiapolitika új lendületet kapott. Az Európai Bizottság egy harmadik jogalkotói javaslatcsomagot fogadott el azzal a céllal, hogy biztosítsa minden egyes európai polgár számára az energiaszolgáltatók közötti valódi választási lehetőség előnyeit. A bizottsági javaslat középpontjában a nagyobb fogyasztói választékra, a tisztességesebb árakra, az energiafelhasználásból eredő környezetszennyezés csökkentésére és az ellátásbiztonságra irányuló törekvés áll.
Vízumkönnyítés a balkáni országoknak
Öt balkáni országgal írt alá vízumkönnyítési megállapodást az EU. Albánia, Bosznia-Hercegovina, Szerbia, Montenegró, és Macedónia állampolgárai jelentős kedvezményt kapnak a schengeni vízumdíjból.
Az európai ombudsman kifogásolja a Bizottsághoz érkező panaszok kezelését
Az európai ombudsman is beszállt a munkaidő-irányelvről szóló szócsatába, amikor kritikával illette az Európai Bizottságot, amiért a testület mindeddig nem foglalkozott az irányelv betartatásával kapcsolatos német orvos beadványával. Az ombudsman szerint a Bizottság nem jól kezeli az állampolgári panaszokat.