Címke: gazdasági jog

Gazdasági társaságok vezető tisztségviselőinek, tagjainak mögöttes helytállási kötelezettsége

Tanulmányom során szeretném bemutatni, hogy a cégalapítás egy felelősségteljes elhatározását, illetve a gazdasági működés formájának kiválasztását követően milyen jogok és kötelezettségek, illetve mögöttes helytállási kötelezettség illeti vagy terheli a vezető tisztségviselőket, tagokat. A Szerző bírósági titkár. Letöltés

Kkv-k a  Versenyhivatal fókuszában – Amit a kis- és középvállalkozásoknak tudni érdemes!

Versenyjogsértő kkv-k

Mit tehet a GVH a módosított versenytörvény alapján? - Amit a vállalkozásoknak tudni érdemes!

A tag kizárása és a jogi személy határozatainak bírósági felülvizsgálata iránti perek hatályos szabályai a 2013. évi V. törvény alapján- kitekintéssel a Gt. rendelkezéseire is

A 2014. március 15. napján hatályba lépett 2013. évi V. törvény (új Ptk.) Harmadik Könyve a jogi személyekre vonatkozó szabályokat tartalmazza. Az új Ptk. hatályba lépésével a gazdasági társaságokra vonatkozó szabályozás jelentősen megváltozott. A tanulmány a megváltozott szabályok alapján két pertípust, a tag kizárása és a jogi személy határozatainak bírósági felülvizsgálata iránti pereket mutatja be, a hatályos szabályozást összehasonlítva a Gt. vonatkozó rendelkezéseivel. A Szerző bírósági titkár. Letöltés