Címke: kisebbségi jogok biztosa

Magyar ombudsman európai poszton

Kaltenbach Jenő lett az Európai Ombudsman Intézet alelnöke. Az európai országok ombudsmanjait tömörítő szervezet szombaton tartotta tisztújító közgyűlését.

Országgyűlési biztosok a szélsőségek ellen

Országgyűlési biztosok a szélsőségek ellen

A négy országgyűlési biztos közös nyilatkozatban ítélte el a szélsőséges eszméket és követőiket. Az ombudsmanok szerint az államnak alkotmányos kötelessége fellépni a szélsőségek ellen, ehhez pedig az állami szervek számára megfelelő eszközöket kell biztosítani.

Előzetesbe helyezné a roma fiút elfogó rendőröket az ügyvéd

Ügyvédet fogadott a Kecskeméten vasárnap rendőri intézkedés közben elhunyt fiatalember családja. Az ügyvéd kezdeményezi, hogy helyezzék előzetes letartóztatásba mindhárom rendőrt, akik részt vettek Jakab Richárd elfogásában, mert befolyásolhatják a tanúkat.

Az ombudsman támogatja a kisebbségi törvényt

Lehet a döntéseket bírálni, de irányadó lehet, hogy hat országos kisebbségi önkormányzat, amelyek a hazánkban élő kisebbségiek 90 százalékát reprezentálja, elfogadta a kisebbségi törvény módosításának tervezetét, amely március 29-én kerül a Parlament elé – jelentette ki Kaltenbach Jenő ombudsman Pécsett, a kisebbségi törvény módosításáról tartott előadását követő vitán.

Nem adták ki a kisebbségi ombudsmant

Nem adták ki a kisebbségi ombudsmant

Most, hogy először feljelentettek egy ombudsmant, kiderült: amennyiben felfüggesztik mentelmi jogát, akkor attól kezdve nem láthatja el tisztségét. A képviselők viszont addig gyakorolhatják képviselői jogaikat, amíg jogerős szabadságvesztésre nem ítélik őket.

Tiltakozott a bírói kar

Tiltakozott a bírói kar

Uttó György elnök szerint az ombudsmannak nincs sem kellő ismerete, sem hatásköre ahhoz, hogy a kétezernél is több bíró magatartását és döntéseit bírálja.

A bírák szemléletváltozását sürgeti a kisebbségi ombudsman

A kisebbségi ombudsman szerint fontos lenne, hogy a bírák “ne a legalacsonyabb szintű, a konkrét ügyhöz legközelebb lévő jogszabályt alkalmazzák mechanikusan, hanem próbáljanak meg jogrendben, jogintézményekben, alkotmányosságban, emberi jogokban gondolkodni”, ami “teljes mértékig hiányzik a magyar bírói kar gondolkodásmódjából, vagy legalábbis nagyon nagyrészt hiányzik”.

Párbeszédet kezdeményeznek az ombudsmanok

Az intézményi párbeszéd és szakmai együttműködés érdekében kezdeményező lépéseket tesz a négy országgyűlési biztos – tájékoztatták közösen az MTI-t hétfőn. Az MTI érdeklődésére többük telefonon elmondta: az országgyűlési biztosok abban állapodtak meg, nem kommentálják a nyilatkozatban foglaltakat. Kitértek arra is, hogy később, a négy ombudsman egyeztetésén véglegesítik az ügyben javaslataikat.