Címke: terrorizmus

USA: a lehallgatási ügy miatt lemondott

Lemondott egy amerikai szövetségi bíró a lehallgatási ügy miatt. Az amerikai elnök ugyanis a hét végén beismerte: titkos rendelettel engedélyezte a Nemzetbiztonsági Hivatalnak, hogy felhatalmazás nélkül külföldi telefonbeszélgetéseket hallgasson le, és elektronikus leveleket ellenőrizzen.

Fejlemények a harmadik pillér területén

Fejlemények a harmadik pillér területén

A 2004-ben elfogadott Hágai Program-ban megfogalmazottakból kiindulva a Bizottság az elmúlt héten két fontosabb dokumentumot is megjelentetett az Unió harmadik pillérét képező Bel- és Igazságügyi együttműködés keretében.

Bizottsági javaslat az adatőrzésről

Az Európai Bizottság tegnap a tagállamokat megelőzve közzétette saját elképzelését az adatőrzésről, amely intézkedés az EU terrorizmus elleni intézkedéscsomagjának része lenne. A javaslat szerint a telefonhívások adatait egy évig, az e-mailek adatait fél évig őriznék.

Nagy-Britannia az Emberi Jogok Európai Egyezményének megváltoztatását szeretné elérni

Nagy-Britannia az Emberi Jogok Európai Egyezményének megváltoztatását szeretné elérni

A júliusi terrortámadások hatására brit politikusok között egyre inkább elterjed az a nézet, hogy az európai polgároknak el kell fogadniuk szabadságjogaik csonkítását a terrorizmus elleni harc sikere érdekében. Az Európai Parlament szeptember 7-i ülésén a brit belügyminiszter az Emberi Jogok Európai Egyezményének felülvizsgálatát javasolta

Dánia első ízben alkalmazta a terrorizmus-ellenes törvény rendelkezéseit

Dánia első ízben alkalmazta a terrorizmus-ellenes törvény rendelkezéseit

A vékony, szakállas, Marokkóban született Mansour valószínűleg az első olyan személy lesz a skandináv országban, akit a 2002-ben életbe lépett terrorizmus-ellenes törvény rendelkezései alapján helyeznek vád alá. Rendőrségi források szerint a vád alapja a terrorcselekmények elkövetésére felhívó CD-k terjesztése és másolása lesz.

Megkezdődött a sikertelen londoni merénylők pere

Londonban megkezdődött a július 21-i, sikertelen merényletkísérlet vádlottainak pere. A brit és a francia sajtó cikkeiben eközben azon folyik a vita, hogy tudtak-e a brit, illetve a francia titkosszolgálatok a merényletekről. A vélemények egyelőre ellentmondásosak.

Elvágnák a terroristákat a pénzüktől

Az Európai Bizottság új tervezettel készül előállni, mellyel meg lehetne nehezíteni az illegális pénzek vándorlását az EU-ban. Az ajánlat szerint a pénzintézeteknek minden utaláskor regisztrálnia kellene az átutaló nevét, címét és számlaszámát.

Mielőbb elfogadnák a britek az új terror elleni törvényt

Mielőbb elfogadnák a britek az új terror elleni törvényt

Meggyorsíthatja az új terrorellenes törvények elfogadását a londoni terrortámadás, miután már az ellenzék is hajlandó támogatni az intézkedéseket, méghozzá minél hamarabb. A kormánynak azonban már nehezebb dolga lesz azzal a törvényjavaslattal, amely megtiltaná a vallási gyűlöletbeszéd bármely formáját. A tervezetet mind a közvélemény, mind az ellenzék kritizálja.