Címke: versenyjog

Kartellező valutaváltók

Kartellező valutaváltók

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa 2007. január 25-én tartott tárgyalásán megállapította, hogy a Northline Kft., valamint az And Now Kft. versenyt torzító módon összehangolták piaci tevékenységüket. A két vállalkozás rendszeresen egyeztetett egymással és Budapesten a Váci utca környéki pénzváltó üzleteikben hasonló valutaárfolyamokat alkalmaztak. A jogsértés miatt a Northline Kft. 3,6 millió forintos, az And Now Kft. pedig 1 millió forintos bírság megfizetésére köteles.

Újra össztűz alatt a Microsoft

A Microsoft versenytársai pénteken megismételték kifogásaikat a redmondi cég szerintük „törvénytelen gyakorlata” ellen, azt állítván, hogy a szoftveróriás új operációs rendszerének célja nem más, mint hogy kiterjessze a vállalat monopóliumát az interneten.

Ismét megtévesztette fogyasztóit a Danone

Ismét megtévesztette fogyasztóit a Danone

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa 2007. január 25-én tartott tárgyalásán megállapította, hogy a Danone Tejtermékgyártó és Forgalmazó Kft. 2006. első felében a fogyasztók megtévesztésére alkalmas módon népszerűsítette „Könnyű és Finom” joghurtjait. A vállalkozás a jogsértés miatt tízmillió forintos bírság megfizetésére köteles.

Madrid orrára koppint a Bizottság az alacsony áramárak miatt

Azok a spanyol cégek, melyek eddig a kormányzati beavatkozások miatt mesterségesen alacsonyan tartott áramárakból profitáltak, a jövőben magasabb számlára számíthatnak, miután a Bizottság szerint az effajta rezsimek jogtalan állami támogatást képeznek.

Bírságolt a GVH: mégsem fogyaszt a NorbiFit

Bírságolt a GVH: mégsem fogyaszt a NorbiFit

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa 2006. december 11-én hozott határozatában megállapította, hogy a Bio Time Kft., valamint a Norbi.hu Kft. 2005-ben a Norbifit nevű étrend-kiegészítő termék reklámozásakor megtéveszették a fogyasztókat. Emiatt a Bio Time Kft. 14 millió, a Norbi.hu Kft. pedig 3 millió forint bírság megfizetésére köteles.

GVH: Tények a „Hild Örökjáradék programról”

GVH: Tények a „Hild Örökjáradék programról”

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2007. január 4-én megállapította, hogy a Hild Ingatlanbefektető Kft., illetve az Örökjáradék Ingatlanbefektető Zrt. a „Hild Örökjáradék Programról” kiadott tájékoztatásaival megtévesztette a fogyasztókat. Emiatt a két vállalkozásnak összesen 13,5 millió forint bírságot kell fizetnie. A döntés nyilvánosságra hozatalát követően az érintettek a GVH döntésével kapcsolatban közleményt adtak ki, amelyben több pontatlan megállapítás is szerepel.

Megtévesztő lehet a Datasoft-Média Kft. tevékenysége

Megtévesztő lehet a Datasoft-Média Kft. tevékenysége

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2006. október 18-án, panasz alapján versenyfelügyeleti eljárást indított a Datasoft-Média Kft. ellen. A hatóság feltételezése szerint a vállalkozás a versenytörvénybe ütköző módon tisztességtelenül befolyásolja a fogyasztók döntéseit.

Újabb bankoknál vizsgálódik a GVH

Újabb bankoknál vizsgálódik a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2006. december 14-én fogyasztók megtévesztésének gyanújával versenyfelügyeleti eljárást indított a CIB Közép-Európai Nemzetközi Bank Zrt.-vel, valamint az MKB Bank Nyrt-vel szemben. A hatóság a két bank hitelkártya termékekre vonatkozó tájékoztatásait vizsgálja, amelyekben akár 45 napig kamatmentes költést ígérnek az ügyfeleknek, miközben a kamatmentesség számos további lényeges feltételtől függhet.

A versenytörvénybe ütköztek a „Hild Örökjáradék”-ról adott egyes tájékoztatások

A versenytörvénybe ütköztek a „Hild Örökjáradék”-ról adott egyes tájékoztatások

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a 2007. január 4-én tartott tárgyalásán hozott határozatában megállapította, hogy az Örökjáradék Ingatlanbefektető Zrt. és a Hild Ingatlanbefektető Kft. 2005-ben és a 2006-ban a „Hild Örökjáradék program”-ról adott piaci tájékoztatásukkal megtévesztették a fogyasztókat. A jogsértés miatt az Örökjáradék Ingatlanbefektető Zrt. 500 ezer, a Hild Ingatlanbefektető Kft. 13 millió forint versenyfelügyeleti bírság megfizetésére köteles.