Nem tudom most megmondani, hogy később versenyeznék-e. Először jól ki akarom ismerni, miben áll ez az egész, hogyan néz ki egy edzés, mikkel kell számoljak stb. Pl. semmi esetre sem szeretnék maradandó sérülést szerezni, amennyiben ez szinte elkerülhetetlen, inkább bele sem fogok. A leírásaid alapján azért eléggé durvának tűnik, meg kellene nézni élőben is, hogyan néz ki. Amit videót láttam versenyről, az is eléggé durva, az egyiket pl. úgy fejberúgták, hogy folyott belőle a vér. Namost lehet, hogy nem ez az általános, megszokott és már-már "természetes"-nek mondható menete a dolgoknak, de ha én kapnám azt a rúgást, az meglehetősen elbizonytalanító erővel hatna, különösen akkor, ha a széles mosolyom már csak orvosi beavatkozás segítségével lehet széles életem hátralévő szakaszában. Tehát azért én nem vagyok úgy vele, hogy "mindent a sportért", és egyáltalán nem vagyok hajlandó gondolkodás nélkül bármit beáldozni a siker/előrehaladás érdekében. Inkább azt mondanám, hogy féltem magamat. Nyilván valamennyire be kell vállalni a veszélyt, de lehetőség szerint szeretnék biztonságosan fejlődni. Ha ez ezzel a fajta karatéval nem lehetséges, akkor kihagyom. Ehhez a döntéshez viszont szerintem látni kellene testközelből, mit is választok, vagy mit nem választok.
Szóval köszi, ha megkérdezed az ismerőseidet, de hogy versenyeznék-e, arról (kellő információ hiányában) még fogalmam sincsen.
Egyébként ha már eljutottál zöldig (vagy ki tudja, meddig, mert most is elhallgattad), akkor már szar lehetett abbahagyni. Meg lehet tudni, meddig jutottál el és mennyi idő alatt? :) Csak azért, hogy tudjam magamat hozzá saccolni, hogy mégis nulláról mennyi időbe kerülne eljutni addig. Vagy ha magadról nem szívesen nyilatkozol, akkor az említett danos ismerőseid, akikkel együtt kezdtél, mennyi idő alatt jutottak el odáig?