jogi előadói munka Szegeden


Scipio # 2010.07.20. 08:03

Egyjogász:

Ezt konkrétan hol találtad? Abból ítélve, amit írtál: ez valakinek a véleménye, tehát nem szabály. Megint jön a kérdés, hogy mire alapozza?!

Az evidens, hogy nem minősül a jelöltekkel egyező szakmai gyakorlatnak. Hogy beszámítható-e vagy nem, ahhoz viszont a kamarának már semmi köze (hiszen nem ügyvédjelölt)!

Impossible # 2010.07.19. 12:20

Ha a kamaráról jót vagy semmit, akkor én az utóbbit tudnám választani. Idehaza sajátos tartalommal sikerült megtölteni az "érdekképviselet" fogalmát.

Egyjogász # 2010.07.19. 09:55

Egy, az Ügyvédi Törvénnyel kapcsolatos megyei kamarai anyagban találtam az alábbiakat: "Lehetőséget kellene adni az ügyvédeknek jogi előadó (szakvizsga nélküli jogász) foglalkoztatására, aki nem minősülne ügyvédjelöltnek, az eljárásokban az ügyvédet nem helyettesíthetné, munkaviszonya nem minősülne szakmai gyakorlatnak, nyilvántartásáról a kamarának nem kellene rendelkeznie."

Nekem ebből nagyon úgy tűnik, hogy ügyvéd jelenleg jogi előadót nem alkalmazhat, de ha alkalmazhatna is, az is csak úgy lenne elképzelhető a kamarának, hogy ez nem minősülne a jelöltekével egyező szakmai gyakorlatnak.

Scipio # 2010.07.18. 16:28

Na igen. Nyilván értelmezheti a releváns szabályok pontjait. Ami viszont nincs ott, azon nincs mit értelmezni... (?)

Egyjogász # 2010.07.18. 16:04

Az ügyvédeknek megmondhatja mit tehetnek, pl. hogy a kamara úgy értelmezi az ügyvédi törvényt, hogy ügyvéd nem szakvizsgázott jogászként csak jelöltet alkalmazhatnak.

És mivel ennek az egész ügyvéd által alkalmazott jogi előadósdinak nincs különösebben más értelme, mint hogy egyes, ügyvéd által alkalmazott jogászok ne kerüljenek a kamara fennhatósága alá (pl. ne kelljen részt venniük az ügyvédjelölteknek szervezett oktatásokon, ne a kamara igazolja le a gyakorlati idejüket és a kamara egyébként se szólhasson bele, ami velük kapcsolatos), azt meg is fogják tenni (ill. Imp szerint már meg is tették).

Scipio # 2010.07.18. 15:55

Hogy áll hozzá?? Hát vagy szabályozzák és megtiltják, vagy nem. Netán a kamara a szabályokon túl is megmondhatja (akár hasraütésszerűen), hogy ki mit tehet? Mert akkor még egy indok, hogy elkerüljem őket...

A szakvizsgarendelet szerint a kamara az ügyvédjelölteket igazolja. Mindenki máshoz semmi közük!

Egyjogász # 2010.07.18. 15:11

Kérdés, a kamara hogyan áll hozzá. Ha úgy, hogy az ügyvéd mindent megtehet, amit az ügyvédi törvény és más jogszabályok kifejezetten nem tiltanak, akkor alkalmazhat jogi előadót, ha viszont úgy, hogy az ügyvéd más jogászt kizárólag az ügyvédi törvény által meghatározott (megengedett) keretek között alkalmazhat, akkor nem. (A jogi előadót azért nem kezelném egy lapon az ügyvédi iroda takarítónénijével vagy a titkárnővel.)

Az én tippem az, hogy a kamara az utóbbi állásponton lesz, de legegyszerűbb ha megkérdezed tőlük.

Tekintve, hogy a szakvizsgarendelet szerint jelölt szakmai gyakorlatát kizárólag a kamara igazolhatja, ha én a szakvizsgabizottságnál dolgoznék és jönne egy nem a kamara, hanem egy ügyvéd által igazolt gyakorlati időről szóló okirat, én biztos rákérdeznék az illetékes kamaránál, hogy ez részükről is rendben van?

Scipio # 2010.07.18. 13:58

Hello!

Érdekelt lévén a témában utánanéztem, de semmit sem találtam arra vonatkozóan, hogy ügyvéd csak ügyvédjelöltet alkalmazhat "jogi munkakörben".

Impossible!
Te azt írtad, hogy van ilyen szabály. Ezt meg is találtad valahol?

Egyjogász # 2010.07.15. 16:13

Nekem speciel a munkáltatóm vezetője adta ki az igazolást (szerintem azt sem tudta ki vagyok, nem az ő köreiben mozogtam), két dolgot kértek a szakvizsgabizottságnál: be kellett csatolni az aláírási címpéldánya fénymásolatát, meg bele kellett írni az igazolásba, hogy X.Y. jogtanácsos irányítása alatt dolgoztam. (Azt, hogy tényleg az adott cégnél dolgoztam-e, vagy, hogy ismer-e egyáltalán az a jogász, akinek a neve szerepelt az igazolásban egyébként a kutya nem ellenőrizte.)

Egy ismerősöm azt mondta, hogy ő lexarja a gyakorlati időt, a felesége (mint a kis Kft-jük ügyvezetője) majd kiadja az igazolást (ott dolgozik az ismerős, csak éppen nem jogászként), és beleírja a Kft. ügyvédjének nevét, akivel megbeszéli, ha bárki is keresné ezügyben, mondja neki azt, hogy az ő irányítása alatt intézte a Kft. jogi ügyeit.

lewho # 2010.07.15. 09:10

Dr. Attika: No és mi újság Kozsó kocsijával?:)

Dr.Attika # 2010.07.15. 08:21

Van aki ellenőrzi. Az igazolás kiállítójának nem kell szakvizsgával rendelkeznie.

lewho # 2010.07.15. 06:47

Szerintetek a szakvizsga bizottságban van valaki, aki a gyakorlati időre vonatkozó igazolásokat ellenőrzni, hogy ki írta alá, annak van-é szakvizsgája?

A lényeg, hogy ott legyen a drazsé, oszt szevasz!

Egyjogász # 2010.07.15. 06:18

Szerintem ez egy olyan probléma ami a gyakorlatban nem igazán létezik, gondolom az ügyvédek sem akanak ellenszegülni a kamarának, mert aztán még őket szívathatják meg.

Egyébként meg az biztos, hogy a kamarának a jogi előadó gyakorlati idejének leigazolásához az égvilágon semmi köze nincs, akárki is a foglalkoztatója. Így nekem sem egyértelmű, hogy a kamara milyen alapon mond olyat, hogy ezt nem fogadja el gyakorlati időként (hiszen nem is neki kell elfogadnia), szerintem nem igazán értik a probléma lényegét.

Impossible # 2010.07.14. 22:25

Na javítás: a jogi előadónak nem megbízásokat kellene adni, hanem meghatalmazásokat. :)

Impossible # 2010.07.14. 22:24

"Aztán lehet, hogy van is olyan kamarai szabály, hogy ügyvéd csak ügyvédjelöltként foglalkoztathat nem szakvizsgázott jogászt."

Van. De ha én jogi előadóként dolgozom az ügyvédnek, nem jelöltként, akkor ahhoz a Kamarának semmi köze nincs, mert nem is lehet, a Kamara mégis azt mondja, hogy nem fogadja el gyakorlati időként a jogi előadóként eltöltött időt. Namost ilyet csak akkor van értelme mondani, ha a szakvizsga bizottság tekintettel van a Kamarára. Ilyen szabály pedig nem létezik tudomásom szerint, a Kamara mégis hajtja ezt a szöveget. Nem értem, miért. Az egy másik kérdés, hogy az ügyvéd miért ragaszkodik mindenáron ahhoz, hogy akit felvesz, az ügyvédjelölt legyen (ráadásul ez még többletköltséget is jelenthet neki); egyedül a bíróság előtti képviselet problémája indokolhatja ezt szerintem, ugyanis jogi előadónak állandóan megbízásokat kellene adni (ami egyébként nem egy nagy probléma), szóval tényleg nem értem, mi értelme van ügyvédjelöltnek felvenni jogi előadó helyett.

Egyjogász # 2010.07.14. 21:36

Akkor ezek szerint Hunfrakk fejtette ki múltkor is, mert kb. erre emlékeztem. Egyébként én ezt el tudom fogadni, arról már nem vagyok meggyőződve, hogy az ügyvédi kamara is:)) Én minden esetre azért munkába álló ifjú jogászként nem próbálkoznék ezzel, úgy tapasztaltam elég erős az ügyvédi kamara érdekérvényesítő képessége, és nem szeretném, ha három évi gyakorlati időmet nem vennék figyelembe.

Az ügyvédi törvény az ügyvéd alkalmazásában álló szakvizsga nélküli jogászt ügyvédjelöltként határozza meg, ebben a törvényben egy szó sincs arról, hogy az ügyvéd jogi végzettséghez kötött státuszban más megnevezésű munkakörben is foglalkoztathatna bárkit.
A jogtanácsosi tvr. szerint a jogi előadó kifejezetten "jogtanácsosjelölt".

A szakvizsgarendelet szerint a ügyvédjelölt gyakorlati idejét csak a kamara igazolhatja, a jogi előadóét a foglalkoztatója.

Így valóban felmerülhet, amit Imp írt, hogy ha egy ügyvéd jogi előadót foglalkoztat az lényegében kizárólag azt a célt szolgálná, hogy kivonja a kamara fennhatóság, hatásköre alól (pl. a jogi előadónak nem kellene részt vennie a kamara által előírt "Ügyvédiskolán", nem szólhatna bele a gyakorlati idő leigazolásába), azt meg kétlem, hogy az ügyvédi kamara ezt eltűrné. Aztán lehet, hogy van is olyan kamarai szabály, hogy ügyvéd csak ügyvédjelöltként foglalkoztathat nem szakvizsgázott jogászt.

hunfrakk # 2010.07.14. 19:53

ügyvéd nem csak ügyvédjelöltként foglalkoztathat jogászt

simán, mint egyszerű munkavállalót felvehet az egyéni vállalkozó ügyvéd

lehetsz jogi előadó, jogi ügyintéző, tanácsadó, "jogász" stb. bármi amit munkaszerződés elbír

kamarának ehhez semmi köze
ld. vállakozás szabadsága stb.
vagyis ügyvéd e tekintetben azt csinál amit akar
azt és úgy foglalkozat, akit akar (tv.-ek betartása mellett)

jogi szakvizsga bizottságnak igazolni kell azt, hogy főállású jogászként jogi jellegű munkakörben dolgoztál szakvizsgázott jogász felügyelete mellett

a foglalkoztató vezetője írja alá a joggyakorlatról szóló nyilatkozatot

tehát:
a munkáltató ügyvéd simán leigazolhatja egy ügyvédi irodában dolgozó mezei "jogi asszisztensi" munkakörben dolgozó jogásznak, hogy megvan a 3 év joggyakorlat

szakvizsga bizottság elfogadja ilyen igazolást
ha nem fogadja el, indokolnia kell tv-vel
és ilyen nincsen

Impossible # 2010.07.14. 17:31

Egyjogász,

ügyvéd mellett nem lehet jogi előadónak lenni, mert az nem számít gyakorlati időnek. Nekem legalábbis ezt mondták a Kamaránál. Namost ha csak a Kamara nem fogadná ezt el, akkor simán le lehetne őket szarni, szóval ebből gondolom, hogy a szakvizsgán sem fogadják el. És ehhez jön még a tárgyalásokon való képviselet kérdése; meghatalmazással szerintem lehet képviselni, csak az ügyvéd nem akar állandóan meghatalmazásokat adni, ezért inkább jelöltként foglalkoztatna.

Egyjogász # 2010.07.14. 16:11

Az ügyvédekről szóló törvény és a jogtanácsosi tvr. összevetése alapján nekem elég necces a dolog (még nem is hallottam ilyenről), de mintha valamikor kifejtette volna valaki, hogy elvileg nem kizárt. (Azt nem mondom, hogy kérdezd meg az illetékes kamarát, mert szerintem tuti azt mondják, hogy nem lehet.)

Viszont jogi előadó esetében a joggyakorlatot a foglalkoztató (azaz ha foglalkozathat jogi előadót, akkor a munkáltató ügyvéd) igazolja, a jogi előadónak semmi köze nincs az ügyvédi kamarához.

Mindenesetre ha lehetne, a legjobb módszer lenne pl. az un. "ügyvédiskola" kikerülésére, tekintve, hogy az ügyvédi törvény nem is említi a jogi előadót, így az ügyvédi kamarának semmifajta joga nem lenne beleszólni abba, hogy a munkáltató a gyakorlati idő alatt előír-e kötelező képzést neki, vagy nem.

Impossible # 2010.07.14. 14:57

Bíróság előtt ügyvédjelölt már bizonyos eseteket kivéve képviselhet, a jogi elóadóval ezt problémásabb megoldani. Ráadásul, ha ügyvéd mellett jogi előadóként dolgozol, az Ügyvédi Kamara nem fogadja el gyakorlati időként (ami szintén baromság, de ez van).

hunfrakk # 2010.07.14. 14:19

semmi...

de iure # 2010.07.14. 07:25

Ügyvédnek lehet jogi előadója??? Ha pedig lehet, akkor el is járhat az ügyvéd nevében??? Ha ez így lenne/van, akkor mi értelme a jelöltségnek???

cat981 # 2010.06.06. 13:56

jogász, mérnök stb. esetében a szaktudásnak kell lennie az első helyen, de pl egy elkészített project végrehajtására, vagy pl. titkárnőnek, aszisztensnek már nem feltétlen kell kivételes képességekkel rendelkező ember, inkább legyen megbízható, tisztességes, ne adjon ki pl. infomrációkat, ne akarjon nyerészkedni a cégen vagy a pénzemen stb. így értettem.

Impossible # 2010.06.06. 13:34

Ahol nem kell végrehajtani, az már kapásból nem komoly? Nem értem.

cat981 # 2010.06.06. 07:33

:D

a komolyabb területeken ez nem engedhető meg, csak ott ahogy csak feladatokat kell végrehajtani/végrehajtattni