Artisjus kikerülésének lehetősége???


monalisa1 # 2009.11.27. 21:02

A magad szórakoztatására elég a fülhallgató is, abban tényleg nem tudnak belekötni.

Reggie # 2009.11.27. 20:48

Sziasztok!

Van egy kis büfém, ahol eddig csak rádióhallgatásra negyed évente sok sok ezret fizettem ennek a mocskos artisjusnak. Július közepén úgy döntöttünk, hogy ez már sok, pár éve töredéke volt az összeg, minden negyed éves csekken sok száz forinttal emelkedett az összeg. Lényeg, hogy a 3. negyed évet már ki kellett fizetnünk (kb. 32000 Ft), mert 7-8 nap eltelt egy új negyedévből. Sok sok írásos felmondás után, mire 1 megfelelt nekik, végre megszabadultunk tőlük.

Alig 2 héttel később megjelentek ellenőrizni. Tudni kell, a konyha a vendégtértől teljesen el van választva (lengő ajtóval). A konyhában szólt csak magamnak 1 pici rádió, mikor jöttek. Ki nem hallatszott ebből semmi. Persze belekötöttek a rádióba egyből, és megvágtak, valamint újra meg akarják köttetni a szerződét, amit eddig nem írtam alá, meg nem is fogok. A csekkeket küldik sorra, mindegyik sok ezer forinttal több, de nem fizetek. Én úgy gondolom, ha csak a magam szórakoztatására hallgathatom a konyhában, nem jogdíjköteles, hát szerintük nem így van. Ezek szerint a kocsimba se hallgathatom csak úgy? Szerintetek mit kéne tennem?

Söngkona # 2009.11.23. 16:22

Az engedély most intéződik. Nem tudom, mennyi időt vesz majd igénybe. Eredetileg az volt a tervem, hogy kérek pénzt. Nem tudom, hogy ha a honlapomon jelenik meg, milyen jogszabályok vonatkoznak rá, és hogy nem kerül-e nagyságrendekkel többe az általam a dalok jogtulajdonosának a megjelentetésért fizetett összeg, mint amennyit kérnék a szövegekért. Mert akkor ugye, az egész tárgytalan.
És nem. Nem igazán rajongói oldal lesz, azaz csak részben. Ingyenes zene és videoletöltések, versek, fotók, CV, hírek, tudományos munkák (egy részük szintén pénzért), néhány ingyen letölthető szöveg. Stb.
Szóval. Ki lehet kerülni az engedély után az artisjust, vagy sem?

Vendeg :-) # 2009.11.20. 10:16

Kaptál engedélyt a musicalek jogtulajdonosaitól a fordítás elkészítésére? Mert különben mi alapján teszed közzé, kérsz érte pénzt, stb.? Mert akkor ez aligha rajongói (fan) oldal lesz... :)

Söngkona # 2009.11.20. 08:43

Segítséget kérek!

Angol nyelven megjelent musicalekből készítettem új, saját fordításon alapuló dalszövegeket.
Meg szeretném őket jelentetni a honlapomon. A felhasználóktól a letöltésért pénzt kérnék, de...
Úgy tudom, hogy ha nem védetem le az Artisjus-nál, tehát előtte nem fizetek, akkor törvénytelenül járok el akkor is, ha a saját szellemi termékemet árulom.
Van-e kibúvó?
Segítségüket előre is megköszönöm:
Söngkona

srac1 # 2009.10.24. 01:16

gerike!

Úgy tudom a Te esetedben 2 fajta jogdíjat kell fizetni:

  • egyszer a TV után az ORTT-s Műsorszolgáltatási Alapba, az üzembentartási díj (ami most havi 967 forint) háromszorosát havonta
  • másodszor a tv és rádió után az Artisjusnak a nyitvatartási idő és a férőhelyek, valamint a pontos hely ismeretében kiszámolt összeget (a díjtáblázatot itt találod: http://www.artisjus.hu/…emeny_V.html)

Remélem jól tudom, javítson ki valaki ha tévedek :)

M. Ilona # 2009.10.13. 11:05

Kedves Fórumtagok!
Éttermet nyitottam, ahol kizárólag internetről elérhető és "free" hallgatható amerikai rádióadók szólnak, az Artisjusnak mégis fizetnem kell. Ez is jogos? A CBS-től is állásfoglalást kértem erre vonatkozóan, mert nem tudom, miért kell fizetnem valamiért, amit ingyenes tartalomnak szántak.
Nagyon köszönöm, ha valaki közelebb visz a megértéshez:-)

gerike # 2009.09.14. 14:21

Sziasztok! Hátha valaki tud nekem segiteni, mert jelenleg mindenki mást mond erről. Van egy sőrőzőnk ahol szól a tv és a rádio, a zenegépet elvitettem, a cd-t nem használjuk. Ilyenkor mennyit kell fizetni,és melyik után? Eggyáltalán kötelező ez nekünk? Köszi a segitséget.

knorbi # 2009.09.14. 07:20

Sziasztok,

nyáron a szülőfalumban adtunk saját zenekarral ingyenes koncertet. 2 hivatalosan megjelent lemezünkről és a készülő lemezről játszottunk számokat.

3 hónappal a rendezvény után a szüleim címére kaptam az artisjus-tól egy levelet, hogy mint szervező nyilatkozzak miket játszottunk, mettől, meddig stb.

Van valami köze az artisjus-nak ahhoz, hogy saját számokat játszunk ingyen közönség előtt? Ugye nem kell fizetnünk nekik? A lemez kiadáskor már úgyis lenyúltak minket…

üdv
norb

Kovács_Béla_Sándor # 2009.08.10. 07:12

a következő generációt az Artisjus fogalma ismeretlenként érinti majd.

Wishful speach

Kovács_Béla_Sándor # 2009.04.18. 15:15

Azért azt nem. A zene és képfelvétel saját célra történő másolása szabad felhasználás - függetlenül attól, hogy mire másolod.

Stage # 2009.04.18. 09:44

Szerintem aki így tesz, az nagyon meg fogja szívni előbb vagy utóbb. Ugyanis ha pl olyan cd-re írsz ki zenét, filmet, amin nincs matrica, elmulasztod az átalánydíj megfizetését, amivel vagyoni hátrányt okozol, ezzel összefüggésben pedig az így másolt zene vagy film illegális és nem tartozik a szabad felhasználás körébe.

artisjusellenes # 2009.04.17. 22:16

Ezzel az utolsó cselekedetükkel nagyon kihúzták a gyufát.
Mééég most is reszket a kezem az idegességtől, ahogy leírom az aaartisjus nevet.
Szerintetek egy népszavazással nem lehetne megállítani
az ámokfutásukat?
Szörnyű, hogy ilyen országban kell élnem, ahol a gazemberek ennyire beépültek a kormányba és még ezt is el
tudták intézni.

smokedoc # 2009.04.17. 11:38

Kedves Sándor

Nem értelek.
Nincs igazam?

Ez egy kivénhedt idejemúlt szervezet, aki az utolsókat rugja.

haláltusát vív-

Létük gátolja a kultúrát, a művészetet, és mindazt amitől a túlkapitalizálódott világunk kicsit szebb lehetne.

Egy rákos daganat.

Az meg hogy a konzerv magyar jog ilyen idejemúlt, és nem a társadalmat védi, hanem bomlasztja hát.. az a jogalkotás hibája.

smokedoc # 2009.04.17. 09:49

Vigyázat!

Az artisjus egy jogrendszerünkbe mélyen anyagi szálakon beépült szervezet.

Magyarországon a tőke irányit, nem az erkölcs, nem az ép ész, nem a népakarat. a tőke.

Az artisjus halála nem a művészeknek fájna, hanem egy zárt csoportnak.

A szerzői jog törvény egy kamu törvény, amivel a hozóik és betartóik pénzt keresnek, rohadt sokat... pontosabban lopnak!

Lopnak mindenkitől (ezek az Ő szavaik azért merem használni.)

usb kulcs, utcai éneklés, madárcsicsergés, fékcsikorgás
mindegy csak lopjunk. lopjunk legálisan mindenkitől=artisjus

köszönet Magyarország, hogy ilyen szervezeteket tudnak ránkültetni élösködni!

És kedves jogászok akik alkották.. ehhez nem kell diploma, csak vér!

Marcos # 2009.03.27. 12:24

Szervusztok! Én 2 ügyben is kérdezném a tisztelt olvasóságot!

  1. zenélek, most akarunk kiadni egy saját albumot és sajnos csak ugy írják meg a cd-t ha viszek artisjusos papírt (különben őket is emgbüntetik) amivel nem tudom mire jó, gondolom hogy hogy én szereztem a zenét stb.... ez pontosan miért van? van erre valami alternatíva, ha nem akarom , hogy közöm legyen az artisjushoz? Továbbá, ha leszerződök velük, milyen kötelezettségeim illetve nekik milyen további jogaik lesznek (sajnos csak hallomásból ismerek sztorikat, nem tudom mi igaz mi nem) az anyag felett? Igyekeztem utánaolvasni ennek a szerződésben de ott összevissza hivatkoznak egyes paragrafusokra, hol a ptk-ból hol a saját alapító okiratukból, ahelyett hogy leírnák.
  2. ha jól tudom koncerthelyeknek, kocsmáknak a koncertek után is kell fizetni vmit, mert hát miért is ne. A kérdés: ha ez a hely olyan zenekarokat léptet fel, akik teljesen amatőrök, soha még csak nem is kesz közük az artisjushoz, akkor mennyire lenne reális kezdeményezés, hogy a koncerthelyek zenekarnevekkel leadott listát készítenek, és ha valóban így van akkor legalább a befizetett össszeg nem Nagy Feró svájci bankszámlájára menne, hanem vmilyen alapítványba, vagy tehetségkutatókra, vagy PANKK vagy zeneiskoláknak (irdatlanul megnyirbálták a zeneiskolákat egy pár éve pénzhiány miatt). Ne nekem adják, lopjanak belőle, aztán pankkon adják a tankcsapdának, de akkor is több csorogna az amatőr zenészeknek, ha csak egy koncerttel többet szerveznek. Szóval a kérdés, ha kezdeményezéssé fajulna a dolog, akkor hol van ennek a hivatalos fóruma? Artisjushoz szerintem kár menni, még csak hasonlóval se. Ebbe csak a törvényhozás illetékes? Kultúrális minisztérium?

Előre is köszönöm válaszaitokat! Ha gondoljátok személyesen is küldhetitek véleményetek a mailcímemre. Köszönöm mégegyszer!
Sziasztok!

Kovács_Béla_Sándor # 2008.09.29. 09:54

A szervezet a mondott esetekben jogszerűen jár el. Lehet kezdeményezni, hogy változtassanak a jogszabályon.

smokedoc # 2008.09.29. 08:12

"A gond azzal van, amikor nagyon is profitérdekelt vállalkozások a CC-hívő álmodozók háta mögé bújva próbálnak kibújni a jogdíjfizetési kötelezettség alól. L.: „Én csakis CC-s zenéket játszok!"

Igen!és ezzel segítem a művészetet.
Ha az artisjusnak fizetem a jogdíjat, akkor az előadók 10% százalékát támogatom (MAHASZ) világzenei viszonylatban 0,01% -át.
ez ár-értékarányban lopás.
Ezért áttérek a creative-commonra, mert támogatom a művészetet.
lemondok a zenék 0,01%-áról amiért az artisjusnak fizetni kell.
Viszont arra válaszolj nekem kedves Sándor, hogy ezt miért nem tehetem meg szabályosan?
artisjus-kormány-lobby??, jogharmonizáció hiány??

hop1 # 2008.09.24. 15:58

Köszönöm a tájékoztatást!
Nem is kívánok jogi vitákba bocsátkozni, nem értek hozzá. Ám egyszerű józan ésszel gondolkozva én nem azt tartom aggályosnak, hogy egy-egy szerző lemond bizonyos jogáról - bár azzal nem értek egyet, hogy CC alatt nem vagyoni jellegű jogokról mondana le - hanem azt, hogy egy szervezet semmibe vehet olyan - számomra - alapvető jogi doktrinákat, mint pl. az ártatlanság vélelme. Nem hiszem, hogy annak bizonyítása, hogy egy arra alkalmas eszközön szerzői jogi védelem alá eső dolgokat tesznek közé akkora feladat lenne, hogy ezt fel lehessen rugni. Nem hiszem, ha a kereskedő felbontja a 10-25-50-akárhány darabos csomag CD-t és úgy árulja, alapból úgy kellene venni, hogy nincs megfizetve a jogdíj. A VPOP sem bünteti meg a kocsmárost, ha a 25l-es kannából méri a bort. Én sem szedetem össze az internetkávézókban a számítógépeket, mert valamikor írtam egy programot, és az ezeken futtatható.
Ezeket figyelembe véve én úgy látom, hogy az Artisjus agresszívan kapaszkodik a koncba, a CC pedig egy lehetőség a szerzőknek, amivel saját belátásuk szerin élhetnek, vagy nem.

Kovács_Béla_Sándor # 2008.09.24. 12:10

Korábban már említettem, miért problémás. A lakonikus fogalmazásmódom miatt bizonyára nem volt érthető. Akkor most egy kicsit hosszabban.

A szerzői jogok két nagy csoportra oszthatók: nem vagyoni jellegű és vagyoni jellegű jogok.
Az előbbiek, mint például a nyilvánosságra hozatalhoz való hozzájárulás joga; a név feltüntetésének joga; a mű csorbítatlanságának joga kifejezetten személyhez fűződő jogok, ezeket a szerző nem ruházhatja át - és nem is mondhat le róluk.
Tehát amikor a CC alkalmazásával a szerző úgy nyilatkozik, hogy a műve úgy általában bárki által, bármikor, bárhol szabadon nyilvánosságra hozható, módosítható, akkor ez a nyilatkozata a hatályos magyar jog szerint semmis; de legjobb is esetben is bármikor visszavonható.
A vagyoni jellegű jogok tulajdonképpen a felhasználás jogának egyes részszelvényei, átruházhatók - pontosabban a szerző más személyt feljogosíthat a gyakorlásukra. Ez azonban szerződéssel(licencia szerződés) történik; a szerződés pedig többoldalú jogi aktus, nem egyoldalú nyilatkozat. Azt megteheti a szerző, hogy nem lép fel a jogait megsértők ellen, de az aggályos, hogy egyetlen nyilatkozattal mindenkit feljogosítson az ingyenes használatra. Ráadásul egy ilyen nyilatkozat bármikor visszavonható. (A licencia szerződést is egyoldalúan megszüntetheti a szerző - csak akkor kártérítést kell fizetnie.)

Mindamellett a CC alkalmazásával különösebb gond a gyakorlatban nincs - nem ez az egyetlen, romantikus forradalmi hevületben született divat. A gond azzal van, amikor nagyon is profitérdekelt vállalkozások a CC-hívő álmodozók háta mögé bújva próbálnak kibújni a jogdíjfizetési kötelezettség alól. L.: "Én csakis CC-s zenéket játszok!"

hop1 # 2008.09.24. 11:14

Elnézést, nem állt szándékomban senkit kioktatni.
Nem vagyok jogász, de ezek szerint a javak jogi szövegezésben kizárólag anyagi dolgokat jelentenek. Ez esetben előző post-omban legyetek szívesek szerzői joghoz kapcsolódó szerzői műnek.
A senkit pedig természetesen úgy értelmeztem, hogy maga a szerzői jog tulajdonosa sem.
Kérdésem azért van még:
Ha a magyar szerzői jogban ez egyébként is így szerepel, akkor a CC alkalmazása miért jelent/jelentett akkora problémát. Miért gond, ha egy szerző azt mondja, hogy pl. a terjesztésért nem tart igényt ellenszogáltatásra, ha ezt a terjesztő sem teszi?

Kovács_Béla_Sándor # 2008.09.24. 10:35

Javakhoz nem kapcsolódik szerzői jog - a szerzői jog szerzői műhöz kapcsolódik.
Ha CC azt jelentené, amit te mondasz, akkor teljességgel értelmetlen lenne. Ugyanis a szerző külön kikötése nélkül is az a helyzet, hogy a mű „a használatáért és/vagy terjesztéséért és/vagy módosításáért senki semmilyen ellenszolgáltatást nem kérhet.” Már magán a szerzőn kívül.

De hát a CC nem is arról szól, amit te mondasz.

U.i.: Nem kell nekem címezned a mondandódat. Kioktatás ízt ad a posztnak, ami annál furcsább, mert te vagy a kérdésben tájékozatlan, nem én.

hop1 # 2008.09.24. 10:27

Kovács_Béla_Sándornak:
A CC alapján senki sem mond le bizonyos javakhoz kapcsolódó szerzői jogokról, egyszerűen - mivel joga van hozzá - kiköti, hogy a használatáért és/vagy terjesztéséért és/vagy módosításáért senki semmilyen ellenszolgáltatást nem kérhet.
Ennek értelmében - véleményem szerint - az sérti a szerzői jogokat, aki ilyen módon terjesztett javak után ellentételezést kér.

szelekt # 2008.01.22. 03:38

havi 7120ft !!!

szelekt # 2008.01.22. 03:36

smokedoc,,,, mi újság? fizetsz,vagy még harcolsz ellenük?
kivácsi vagyok hol tartasz,mert hasonló cipőben járok én is.
nekünk egy kis vidéki városban van egy "presszó"jellegű üzlet.
eddig 2007.dec 31-ig fizettem egy tv után a jogdijat ami 7120 ft.
mivel csak este a hiradó,ill nagyobb sport eseményeknél volt bekapcsolva,úgy döntöttünk:
nem kell tv,sok ez az összeg nekünk,nincs vonzata ha megy a tv,
bejelentettem írásba,ajánlott levélben a "felmondást"

itt olvasgatva a fórumot,gondoltam megpróbálom:
a tv-t tüll szerű átlátszó anyaggal letakartam,
kiírtam rá eladó.
A múlt héten megjelent a jogvédő hivatal embere,
mivel bejelentettem,hogy nincs tv, azonnal jött is ki megnézni.
Szó szót követett,
lényeg,:nem lehet a helységben tv!!!
ha rossz,ill eladásra szánt sem.
közölte, visszamenőleg megfog birságolni,vagy kifizettetni az elmaradt jogdijjat.

A tv-t hazavittem......
várom a csekket: :(:(