Az eladóval közös tulajdon megszűnik.
De megközelíthetjük teleologikusan is.
Az eladóval közös tulajdon megszűnik.
De megközelíthetjük teleologikusan is.
Most hogy a nagyja elfogyott (a földnek), külföldiek terén eső után köpönyeg az egész, így most jön ez a marakodás a maradékon :) ki így ki úgy látja érdeke szerint :)
Az utóbbi kérdésemmel kapcsolatos friss biztos információ: úgy értelmezik (legalábbis a mi megyénkben a földhivatal vezető szerint), hogy úgy szűnik meg a tulajdonközösség, hogy a két illető viszonylatában, tehát az eladó az adott földtáblában AZ ÖSSZES részét eladja a vevőnek, és nem lesz maradék.
Tisztelt Szakértő!
Szeretném megtudni, hogy az új földtörvényben vagy annak végrehajtási rendeletiben hol van leírva pontosan, hogy milyen alaki követelményei vannak, ha egy kifüggesztett föld adásvételi szerződésre az elővételi jogosultságomat érvényesítve szeretnék bejelentkezni és a föld tulajdonjogát megszerezni.
Előre is köszönettel:
pepinbá
Nem lenne jobb eleve ügyvéddel elkészíttetni? Hiszen ha elrontod, aligha lesz módod javítani. Nem éri meg az a föld azt a plusz húsz-harmincezer forintot?
Nem fogom az ügyvédet megspórolni, de szeretném tudni a pontos törvényi előírásokat is!
Apropó nem született még erre egységes formanyomtatvány?
2014.02.28-án kötöttük meg az eladóval és az ügyvéddel az adásvételi szerződést zártkerti ingatlanról (gazd. épület+kert). A vételárat teljes egészében kifizettük az eladónak az ügyvéd előtt.
Az ügyvéd márc. 3-án vitte el a Földhivatalba a szerződést a tulajdonjog bejegyzése miatt, ahol közölték, hogy a szerz. nem jó. Adtak neki vízjeles papírt és tájékoztatták az elővásárlási jogról. Erről egyikünk sem, sem az ügyvéd, sem az eladó, sem mi vevők nem tudtunk. A kulcsokat már megkaptuk, hiszen az elővásárlási jogról nem volt tudomásunk.
A Földhivatalban még nem tudják pontosan, mi lesz a gyakorlat, mit lehet tenni, de szerintük nem sokat tehetünk, vagy kivárjuk a kifüggesztés 60 napját vagy visszakérjük a pénzünket. Mi viszont szeretnénk ezt a házat, minél előbb! Mit tudunk tenni, tud-e valaki segíteni? Az ügyvéd egyébként érdeklődik a témában, hogy mit lehetne tenni, hiszen a szerz. febr. 28-án íródott.
„ Erről egyikünk sem, sem az ügyvéd, sem az eladó, sem mi vevők nem tudtunk. ”
Ebből az eladó és a vevő rendben is van.
Szerintem nem megfelelő ok ez a vevő elállására. A szerződés érvényes, a formaságok hiánya nem a szerződés érvénytelenségét eredményezi ugyanis, hanem csak a bejegyzés alapjául nem szolgálhat az okirat. Az elővásárlásra jogosultak meg nem kínálása sem okoz érvénytelenséget, csak hatálytalan velük szemben a szerződés.
Ha szerencsétek van, senki nem él az elővásárlási joggal.
"Mit tudunk tenni, tud-e valaki segíteni?" Szerintem új szerződést kell készíteni, figyelembe véve a jogszabály változásokat is.
A biztonsági okmány hátoldalára is lehet nyomtatni?
Az összefűző madzag és a matrica mindegy milyen?
Ez az új szerződés már csak azért is érdekes, mert 28-án még nem az új nyomtatvány volt érvényben és az aláírástól számítva 30 napig lehetett volna kérni a tulajdonjogot. A foglalót ráadásul már tavaly kifizettük, mert szerint ha X ideig kifizetjük a teljes vételárat, miénk az ingatlan.
Több lapos szerződés esetén az összefűző madzagnak és a lezáró matricának milyennek kell lennie? (Vagy nincs rá "szabvány"?)
Nagyon le vagyok maradva. Milyen matrica? Milyen madzag?
Van ez a biztonsági papír. Ha mondjuk a szerződés 2 vagy több lapos, akkor össze kell fűzni olyan módon, hogy roncsolás nélkül ne lehessen szétszedni. Ez a törvényben szebben van fogalmazva, kikeresem majd hol van.
Huszonegyedik század. Madzagolás. Szerintem én nem vállalok többet termőföld adásvételt. :)
Hogy kell "érintő módon" aláírni? :)
Gyak. ugyanaz a bohóckodás, mint amit a fordítóirodáknak kell csinálni, hogy "offi" legyen az anyag. Én földest nem láttam még, a fordítóirodák kétszer átvarrják a hosszú oldalnál a lapot, a sarkánál sima fehér matricával (ami tépi a lapot) odaragasztják a nemzetiszínű madzagot a papírhoz és lepecsételik úgy, hogy a pecsét félig a papíron, félig a matricán legyen. De meg kell kérdezni a tekintetes földhivatalt, az a biztos. :)
www.klaw.hu - Jogról, érthetöen.
https://www.facebook.com/kovacslaw/
Kedves Fórumozók!
Édesanyámék pár éve egy zártkerti ingatlanon laknak, ahol a szomszéd kert hosszú évek óta rendkívül elhanyagolt. Tavaly Júliusban ott járt a tudomásunk szerinti gazdája, aki felajánlotta, hogy eladná a kertet,aminek megörültünk! A földhivatalban azonban kiderült, hogy a tulajdonos az NFA és tartós földhasználó, akit mi tulajnak hittünk! Ügyvéd fogalmazott egy levelet az NFA nak, vételi szándékunkról, és a tulajdonviszonyokról is érdeklődött! Megkaptuk a szabvány levelet, hogy vállaljuk az értékbecslést, és azt is oda írták, hogy tudtukkal nincs földhasználati joga senkinek!
Válaszlevelünkben vételi szándékunkat fenntartottuk, de a mai napig választ nem kaptunk! Emailban érdeklődtem decemberben, erre azt írta az ügyintéző "sokan várakoznak, a "hogy áll az ügyem" kérdésekre, nem tudunk válaszolni!"
Mivel itt a tavasz, rengeteg munka lenne a kertben, ismét írtunk egy ajánlott levelet, amelyben kértem, hogy mikorra várhatok értékbecslést, de a március 3-án feladott levelemre még nem kaptam választ!
Kérdésem, hogy ez valóban így megy? Nem kellene tájékoztatniuk az ügymenetről? Rájuk nem érvényes, hogy
bizonyos határidőn belül válaszolniuk kell?
Mit jelent a hozzászólásokban olvasott "megszűnt a zártkerti besorolás"? Ez minket, hogyan érint? Válaszokat előre is köszönöm?
Tisztelt Fórumozók,
tudnának abban segíteni, hogy ugye a haszonbérleti szerződéshez nem kell biztonsági okmány és madzagolás? Mert az nem a föld tulajdonjogát érintő jogügylet, ha jól tudom.
Köszönöm!
Szerintem nem kell.
Nem tudom, hogy végül a biztonsági papírra készült szerződéspéldány hova kerül, ha befejeződött az ügy...
http://www.jogiforum.hu/hirek/31656?…
eszerint úgy értelmezem, hogy május 1-től kell matrica
ez a jogi fórum hírlevelében volt egy-két hete
a területi ügyvédi kamara szerint pedig nov 1-től kell
ijesztőnek találom, hogy egymásnak ellentmondó információk vannak, vagy én nem értek jól valamit?
"ijesztőnek találom, hogy egymásnak ellentmondó információk vannak, vagy én nem értek jól valamit?"
Az eredeti határidő valóban május 1 volt. Ezt a határidőt a 2014. évi XV. törvény 87. § (2) bekezdése módosította november 1-re. (Magyar Közlöny: 26 szám, 2577 oldal).
Egyébként a biztonsági jel használatát az ügyvédi törvény írja elő.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
COOKIE_SUPPORT | 1 year | Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket. |
JSESSIONID | JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak. | |
PHPSESSID | Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik. | |
SERVERID | Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is. | |
viewed_cookie_policy | 1 year | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
Gdyn | 1 year 1 month | Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják. |
GUEST_LANGUAGE_ID | 1 year | Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_ga | 2 years | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához. |
_gat_UA-112481-1 | 1 minute | Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken. |
_gid | 1 day | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában. |
UID | 2 years | No description available. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3session | 2 days | Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják. |
fr | 3 months | A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek. |
Gtest | 1 year 1 month | Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában. |
i | 1 year | Nincs információ. |
IDE | 1 year 24 days | A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg. |
mc | 1 year 1 month | Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal. |
test_cookie | 15 minutes | Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat. |
VISITOR_INFO1_LIVE | 5 months 27 days | Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál. |
YSC | session | Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3test | 2 years | No description available. |
_ia_uid | 5 months 27 days | No description |
_ia_version | 5 months 27 days | No description |
CONSENT | 16 years 6 months | No description |
INX_CHECKER2 | 16 years 6 months | No description available. |
legacy-psid | No description available. | |
nxdigitolvasosession | No description | |
psid | session | Nincs elérhető információ. |
yt-remote-connected-devices | never | No description available. |
yt-remote-device-id | never | No description available. |