Jogsi nélküli vezetés.


peter8889 # 2021.03.07. 16:26

Olyan kérdésem lenne, hogy milyen büntetést kaphatok ha idom nelkül vezetek motorkerékpárt? Illetve ha atalakitom, és ugy vezetem?

gerbera317 # 2020.08.22. 14:10

33. § (1) szerint járművel megfordulni csak úgy szabad, hogy az a többi jármű és az úttesten haladó gyalogosok közlekedését ne akadályozza. Álláspontom szerint arra a manőverre, amelynek megkezdésekor nem volt észlelhető olyan forgalom, amelyet a megkezdett manőver akadályozhatott, arra ennek a hatálya nem, vagy csak korlátozottan terjed ki.
Az útra időközben bekanyarodó másik járművel pedig fokozott óvatossággal kellett volna megközelítenie a manőverező járművet, adott esetben megállva biztosítani, hogy a másik a megkezdett manővert biztonságosan befejezhesse; illetve ennek vezetője alappal várhatja el ugyanezt az időközben odaérkező másik jármű vezetőjétől, ld. KRESZ preambuluma: A biztonságos és zavartalan közlekedés alapvető feltétele, hogy a közlekedési szabályokat mindenki megtartsa és számíthasson arra, hogy azokat mások is megtartják. Emellett szükséges az is, hogy a közlekedés résztvevői előzékenyek és türelmesek legyenek egymással szemben. Tehát az ifjú motorostól még jogosítvány nélkül is elvárható volt, hogy olyan közlekedési magatartást tanúsítson, amivel a kialakult közlekedési helyzetben sem személyi, sem a múszaki károsodást nem kockáztatja.
Mindemellett köztudomású, hogy vezetői engedély nélkül tilos a közforgalomban részt venni olyan járművel, amelynek vezetése engedélyhez kötött (4. § (1) a) pont).
Ezt kellene feljelentés kilátásba helyezésével tudomására hozni az ifjú motorosnak és apukájának, hiszen a motorosnak legelőször is ott semmi keresnivalója nem lett volna, másodszor pedig, egyébként sokat is tehetett volna a baleset elkerülése érdekében. És makacskodás esetén meg lehet pendíteni az üzemben tartó apuka 4. § (2) szerinti felelősségét is.
Egyébként pedig, ahogy a német is mondja: "Frau am Steuer, das wird aber teuer".

Lac76 # 2020.08.22. 12:21

wers

Egy csendes mellékutcában történt az eset, kb. 70-80 méterre a kereszteződéstől, ahol a motoros bekanyarodott. (Elmondása alapján ő is azért választotta ezt az utcát, mert itt kisebb az esélye, hogy elkapják.) Ekkor már látnia kellett, hogy a párom már keresztben állt az utcán (mint már leírtam, többszöri próbálkozás volt). Ezután hajtott volna át mögötte a motoros srác, aki -szintén elmondása szerint- úgy gondolta elfér. A párom közben, csorgott hátrafelé. Ütközést nem észlelt, csak a visszapillantóból vette észre, hogy elesett a fiú. A 18éves autónk hátsó lökhárítóján, annyi a karc, hogy ember legyen a talpán, aki meg tudja mondani melyik lehet esetleg a motorosé. Hozzáteszem, a karcok többségét fényképpel tudom igazolni (régebbi vétlen balesetből származnak, ami után nem javíttattam ki).
Miközben az eset történt a szemközti sávban egy autó türelmesen várakozott, majd miután kiszállt és látta, hogy nem történt különösebb személyi sérülés, továbbhajtott. Sajnos a rendszáma nincs meg. A környező lakók csak ezután jöttek ki bámészkodni.

A kérdésem a leírtak után az lenne, hogy ha eltekintünk attól, hogy a srácnak nincs jogsija, ilyen esetekben kit tesznek meg felelősnek? Vagy esetleg osztott felelősség van?

A párom megnyugtatása végett érdekelne a válasz, mert Ő még mindig azon van, hogy fizessünk valamennyit. Nem a teljes kárt és nem azért mert elismeri a felelősséget, hanem mert megviselték az események és túl akar már lenni az egészen.

Üdv.

wers # 2020.08.22. 11:22

azt a KRESZ paragrafust, amely alapján egyértelműsíthető a motoros kizárólagos felelőssége

Szakértő tudná megállapítani kinek mennyi a felelőssége.

Kérdés az is te mennyire zavartad vagy akadályoztad a forgalmat. Persze a jogsi hiánya is számít.

Lac76 # 2020.08.22. 10:12

Kedves Szomorú örökös!

Köszönöm a gyors és kielégítő választ.
Annyi kérdésem-kérésem lenne még, hogy meg tudná-e adni azt a KRESZ paragrafust, amely alapján egyértelműsíthető a motoros kizárólagos felelőssége.

Köszönettel.
Lac76

Szomorú örökös # 2020.08.22. 06:03

Lac76

A párom egy kétsávos úton próbált y-ban megfordulni, de elsőre nem sikerült. A harmadik próbálkozást követően egy segédmotoros elhajtott mögötte (nem tudni volt-e tényleges érintkezés) és elesett. A motoros úgy gondolta, hogy még elfér.

Ha volt tényleges érintkezés, akkor annak az autón is nyomának kell lennie. Az pedig, hogy a motoros behajtott egy Y-manőverrel épp megfordulni készülő autós mögé, ez számomra eléggé egyértelművé teszi a motoros kizárólagos felelősségét. Sebaj, majd a srác megtanulja, hogy a fék mire való a motoron.

Aztán egy héttel balesetet követően jelentkeztek, hogy töltsük ki a kék-sárgát, de más nevére, mert a fiúnak nincs jogsija és az apuka nevén levő motoron nincs biztosítás. (A fiú ezt az apróságot elfelejtette közölni a helyszínen.)

Laikus hozzászólóként én tuti nem foglalkoznék velük a továbbiakban. Lehet, hogy jogilag követelhetik a kártérítést - még akár polgári peres úton is, bár kétlem a fentiek alapján - de az azzal is járhat, hogy utána akár bírságra is kifizethetik a rendőrség irányába. Ha elutasítod őket, akkor nekik kell eldönteni, hogy megéri-e nekik a kockázat.

Ezt mi elutasítottuk, nem akarunk biztosítási csalásban részt venni.

Nagyon helyes döntés volt! Nem éri meg!

Erre ők azt követelték, hogy a kb 100e ft-os kárt fizessük ki.

Ők próbálkozzanak csak, ti meg álljatok a sarkatokra és utasítsátok el. Ha megpróbálják bebizonyítani, hogy a párod volt a ludas bármiben is, akkor azzal ők is buknak, nem is kicsit.

Lac76 # 2020.08.21. 23:55

Tisztelt szakértők!
A párom egy kétsávos úton próbált y-ban megfordulni, de elsőre nem sikerült. A harmadik próbálkozást követően egy segédmotoros elhajtott mögötte (nem tudni volt-e tényleges érintkezés) és elesett. A motoros úgy gondolta, hogy még elfér. Rendőr sajnos nem lett hívva, majd megbeszéljük alapon. Személyi sérülés nem történt, csak a motorban keletkezett kár. Párom még aznap is felhívta a 17 éves fiút, hogy jól van-e. Aztán egy héttel balesetet követően jelentkeztek, hogy töltsük ki a kék-sárgát, de más nevére, mert a fiúnak nincs jogsija és az apuka nevén levő motoron nincs biztosítás. (A fiú ezt az apróságot elfelejtette közölni a helyszínen.) Ezt mi elutasítottuk, nem akarunk biztosítási csalásban részt venni. Erre ők azt követelték, hogy a kb 100e ft-os kárt fizessük ki. Eleve nem akartuk elismerni a teljes felelősséget, akkor sem mikor még nem tudtunk a fentiekről. Döntsön a biztosító, gondoltuk, de így nem tudjuk mit tegyünk. A terhes feleségemet már annyira megviselik a viták, hogy hajlandó lenne a kár felét kifizetni, de ők ragaszkodnak a teljes összeghez. Abban kérném segítségüket, hogy mi várható, ha polgári peres útra visszük az ügyet?

drbjozsef # 2020.07.11. 10:56

Traffic,

A 63/2012 rendeletben táblázatosan benne van, hogy milyen szabálysértésre mi a tarifa.

Például az elsőbbség meg nem adásának több fajtájához rendel különböző összegeket (2. melléklet). Itt mindegyiknél benne van az, hogy "amennyiben a Szabs. tv. 219. §-ában meghatározott közúti közlekedés rendjének megzavarása szabálysértés nem állapítható meg".

Amennyiben MÉGIS megállapítható ez (vagyis könnyű sérülést okoz, vagy veszélyeztet), akkor mi a tarifa? Sehol nem találok ilyet.

Ami sima elsőbbség meg nem adása esetén 10.000.- Ft helyszíni bírsággal jár, az mennyi, hogy ha könnyű sérülést is okoz?

(A 219.§-t bármilyen más jogszabályban csak ugyanígy találtam meg, ha NEM valósul meg akkor...)

Traffic # 2020.07.11. 07:10

T GR95!

Elméletileg a rendőrök még nem kötnek bele, hogyha ténylegesen csak 1-2 kW-tal nagyobb
Ez nincs így.

Engedély nélküli vezetés szabálysértés.

Helyszíni bírság: fix 35000 forint.

Feljelentés esetén fix 70000 forint pénzbírság és szóba jöhet a járművezetéstől (vagy kategóriától vagy járműfajtától) eltiltás, 1-12 hónapig terjedő időszakra.

A szabálysértési priusz a jogerőre emelkedéstől számított 2 év után elévül. Szerintem a 2016-os ügyet már nem veszik figyelembe.

GR95 # 2020.07.08. 18:54

Üdv!
2016-ban nagymotorral elkaptak, nem megfelelő kategória miatt megbüntettek. A mostani motorom is 1-2 kW-tal nagyobb, mint amire a jogosítványom szól. Elméletileg a rendőrök még nem kötnek bele, hogyha ténylegesen csak 1-2 kW-tal nagyobb, viszont van olyan, aki komolyan veszi és megbüntet "nem megfelelő kategória miatt". A kérdésem annyi, hogy mire számíthatok, hogyha történetesen ellenőrzés során, pont egy ilyen rendőrrel találkozok? Az első eset azóta elévült, vagy az ilyen dolgok sosem évülnek el és skálázódik?

Laci8403 # 2020.06.20. 06:04

Köszönöm szépen a választ Traffic!

Traffic # 2020.06.19. 10:09

Kiegészítés:

Cselekménye a KRESZ 4. § (1) bekezdés a) pontjába ütközik és a Szabs. tv. 220. §-a szerint minősül.

Traffic # 2020.06.19. 10:05

T. wers!

Fix 90.000, mert úgy vezetett, hogy szünetelt a vezetésre való jogosultsága. Ezzel elkövette az engedély nélküli vezetés szabálysértést.

Az engedély nélküli vezetés szabálysértés a rendőrség, mint I. fokú szabálysértési hatóság hatáskörébe tartozik, nem a bíróságéba.

wers # 2020.06.19. 08:46

Traffic

Ezt nem vitattam. De ez nem befolyásolja a fix. büntetést. A szavaidból úgy lehetett következtetni, hogy azért 90.000, mert „Nem álltál eltiltás hatálya alatt, de szünetelt a vezetésre való jogosultságod” pedig nem. Mindenképpen 90.000 a KRESZ 4. § (1) bekezdés a) pontra hivatkozva.

A többit majd a bíróság eldönti.

Traffic # 2020.06.18. 14:50

T. wers!

„Nem álltál eltiltás hatálya alatt, de szünetelt a vezetésre való jogosultságod”

Azért ez a törvény szavaival "eltiltva" van.

A 326/2011.Korm. r. szerint nem.
36. § (3) b) pont: Szünetel a vezetésre való jogosultság a büntetőeljárás jogerős befejezéséig

Járművezetéstől csak bíróság vagy szabálysértési hatóság tilthat el. Minden más esetben a vezetési jogosultság szüneteléséről beszélünk.
Ha valakinek 18 előéleti pont miatt a közlekedési igazgatási hatóság bevonja a vezetői engedélyét, akkor sem eltiltás alatt áll a kipontozódott vezető.

Szomorú örökös # 2020.06.18. 06:54

És ha az összes bringás így is közlekedne, naponta legalább ötöt lincselnének meg az autósok.

Akkor az már BTK hatálya alá tartozó tett lenne. De inkább menjenek ajtónyitásnyira, mint szorosan az ajtókra símulva - néha még látni se nagyon lehet őket - hogy baleset legyen belőle.

drbjozsef # 2020.06.18. 06:27

Nyilván ott az autós is hibás, hogy nem figyel, de akármerről is nézzük, minden kerékpáros szervezet azt javasolja, hogy az autósor mellett autónyitásnyi távolságra kellene haladni az ilyen balesetek elkerülése végett.

És ha az összes bringás így is közlekedne, naponta legalább ötöt lincselnének meg az autósok.

Szomorú örökös # 2020.06.18. 04:56

wers

mit szólsz azokhoz az idétlen fekvő bicókhoz? Mit látnak azok a forgalomból? Főként alig lehet észre venni sűrűbb forgalomban.

Hát leginkább az jut eszembe, hogy mindig a másik figyeljen, nekik az bőven elég. De leginkább a hivatalos rendelet túlságosan szabadon történő értelmezése az igaz rájuk. És kb. ugyanez jut eszembe, amikor egy bringás előtt kinyitják véletlenül a kocsiajtót. Nyilván ott az autós is hibás, hogy nem figyel, de akármerről is nézzük, minden kerékpáros szervezet azt javasolja, hogy az autósor mellett autónyitásnyi távolságra kellene haladni az ilyen balesetek elkerülése végett. Ha mindenki egyformán figyelne a másikra, a balesetek jelentős része elkerülhető lenne.

wers # 2020.06.18. 04:44

Szomorúkám, és mit szólsz azokhoz az idétlen fekvő bicókhoz?

Mit látnak azok a forgalomból? Főként alig lehet észre venni sűrűbb forgalomban.

wers # 2020.06.18. 04:41

Nem álltál eltiltás hatálya alatt, de szünetelt a vezetésre való jogosultságod

Azért ez a törvény szavaival "eltiltva" van.

Szomorú örökös # 2020.06.18. 03:50

Amire nem kell engedély azt nem vonják vissza, azt csinálhatja, mint bárki más.

Elég gyakran elgondolkodom rajta, hogy egyeseknél a kerékpár vezetéséhez sem ártana engedély szükségessége...lsd. elengedettt kormánnyal való tekerés (szerintem inkább cirkuszba való mutatvány), jelzőlámpák jelzésének betartása, ill. a mobilozás (ez utóbbi autósok esetében is). De hát minden szabály annyit ér, amennyit betartanak-betartatnak belőle. Nekem a legdurvább az, amikor elengedett kormánnyal teker valaki az úton, közben messenger üzenetet vagy sms-t ír és abszolút nem az utat figyeli maga előtt. De hát mindig szükség van vesedonorokra...csak az a baj, hogy nem mindig ők lesznek azok, előfordulhat még kerékpárral is, hogy ők tesznek valakit vesedonorrá. :-O

Szomorú örökös # 2020.06.18. 03:44

kedves szomorú barátom

Még mindig nem...hiába mantrázod, nem lesz igaz. :-D

Szomorú örökös # 2020.06.17. 16:40

Traffic

Olyan járművet vezethetsz, aminek vezetéséhez nem szükséges engedély. Pl. kerékpár, kézikocsi.

Bocsánat, csak kérdezném, hogy ha valóban úgy szól az eltiltás, hogy „minden közúti jármű vezetéstől eltiltás” - ami lehet a kérdező részéről is egy szimpla elírás - akkor abba nem tartozik bele a kerékpár is? Amihez engedély kell, az szinte mind GÉPjármű, viszont a kerékpár is közúti járműnek számít az én értelmezésem szerint. De lehet rosszul értelmeztem. Ezért is kérdezem meg pontosítás végett.

Traffic # 2020.06.17. 14:47

T. Laci8403!

Bevonták a vezetői engedélyem bódult vezetés gyanúja miatt, jogerős ítélet még nem született az ügyben, ...
... hogy rossz döntést hoztam és ennek ellenére autóba ültem, el is kaptak..

Nem álltál eltiltás hatálya alatt, de szünetelt a vezetésre való jogosultságod a büntetőeljárás jogerős befejezéséig.

Szabálysértést követtél el, engedély nélküli vezetést. Ez fix 90000.- forint pénzbírsággal jár és eltilthatnak a járművezetéstől 1 - 12 hónap közötti időre.

Traffic # 2020.06.17. 14:42

T. attila52!

Helló.Mit jelent a 8 hónap időtartamra minden közúti jármű vezetéstől eltiltás? a segédmotoros kerékpár,robogó ami nem gépjármű is bele tartozik? magyarul: esetleg azzal lehet közlekedni ha arra van VEZETŐI ENGEDÉLY ami 1982ben 14 évesen csináltam.

Beletartozik. Nem vezetheted.

Olyan járművet vezethetsz, aminek vezetéséhez nem szükséges engedély. Pl. kerékpár, kézikocsi. Azt hiszem ennyi is, mivel a talicska vagy a sima roller nem jármű.