bermuda háromszög: nem, a házi őrizet nem szabadon bocsátás. Azt jelenti, hogy a terhelt egy meghatározott helyen lehet (célszerűen: lakás), ahol időről időre ellenőrzik, hogy tényleg ott van-e. A lakást csak az eljárás miatt hagyhatja el (például a tárgyalásán jelen lenni) vagy ha előzetesen engedélyezik neki (például orvoshoz). Ha a szabályokat megszegi, újra előzetes letartóztatásba kerül.
Rezesovát visszavitték a sittre
Épp ez a probléma, kifejezetten rájátszott a várható döntésre, és fel sem merült benne, hogy milyen károkat okoz ezzel.
(Rogán szép példája annak, hogy egy rosszul működő politika - és ezen most nem csak a Fideszt értem - hogyan változtat meg értelmes, jószándékú embereket is, ha beszállnak a játékba.)
Komoly a feltételezés, hogy ennek köze van Rogánhoz?
Amikor felreppent a hír, hogy házi őrizetbe helyezik, már akkor írták, hogy ezt a Törvényszék felül fogja vizsgálni, és megváltoztathatja.
Kedves politikusunk pedig úgy érezte, régen szerepelt a neve a sajtóban.
Ittasan, talán bekábítózva, emberéleteket követelt a száguldozása, de biztos, ezt Rezesova nem akarattal tette.
Másik mai hír:
„Lakhelyelhagyási tilalomra enyhítette a Fővárosi Törvényszék a Vizoviczki-ügy öt fő gyanúsítottjának kényszerintézkedését”
Mondjuk az nem zárja ki, hogy jogállami döntés legyen. Az más kérdés, hogy egy magyar politikus ismét bizonyította az üggyel kapcsolatban ma,hogy belvárosi polgármester létére sem alaptalanul kért ő tanyafejlesztési támogatást.
Egyébként jó lesz akkor sietni a másodfokkal, mert több, mint két évet volt már előzetesben.
Jogállami döntés ez? Hagyják, hogy két hétig lubickoljon, utána vissza a sittre. Hogy is van ez?
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02