Tovabbszámlázás


utazo111 # 2024.02.05. 16:30

T
Majordomus!
Jól teszed, ha háttér információk nélkül nem vonsz le hamis következtetéseket.
Nem letolásért írtam, hanem segítséget kértem!
Egyébként, nem tudunk lakást cserélni, mert az MNV nem járul hozzá. Ahogy irod “nem tudunk a saját lábunkon megállni“.
Sajnos ez nem rajtunk múlik, mint ahogy sok minden más sem, egy állami romos kiemelten védett műemlék házban.

utazo111 # 2024.02.05. 08:35

T.drbjozsef!
Nagyon köszönöm a részletes információt!
Mi 1991 ben költöztünk ide, így akkor ez a kitétel ránk nem érvényes.
Mas lehetősegunk nem marad , minta számlák nagyságát vitatni.
Azért az érdekes az ügyben, hogy eddig is szociális lakbért fizettünk, de nem a szociális helyzetünk miatt, hanem a ház állapota miatt. 20 éve már nem fogadunk vendégeket a ház állapota és kinézete miatt.
Eddig soha nem volt arról szó, hogy nekünk kell a cseréket is fizetni. (Csak mióta a lakbér pert megnyertük.)Főleg úgy, hogy beleszólásunk és rálátásunk ezekre nem volt!
Ez a ház egy kiemelten védett épület a Világörökség része és a Köröndi 4 házból már csak ez az 1van ilyen romos állapotban. Állam tulajdonaként fog a nyakunkba dőlni.
Üdvözlettel utazo111

utazo111 # 2024.02.05. 08:19

T.Majordomus !
Nem gondoltam, hogy semmit nem kell fizetnünk, inkább arra gondoltam, ha a mi koltsegünk akkor elmondják és, ha a ház üzemeltetője végzi el munkát a számlát is jóvá kell hagynunk.
Sajnos egyáltalán nem láttunk semmi árajánlatot és nem is írtunk alá semmit. A munkát senki nem vette át. Ezzel az erővel azt is mondhatnánk, hogy magunk csináltattuk meg.
Egyébként mikor beköltóznünk 1991 ben teljes felújítást mi végeztük, segítséget nem kaptunk hozzá!
33 év alatt mindent mi cseréltünk ki, de van a házban olyan kis nyugdíjas aki ezeket javításokat es cseréket nem tudja utólag kifizetni. Az állami ház kiemelt műemlék és a Köröndi 4 házból ez az egyetlen ami az összedőlés határán van. Kiemelt műemlék és aVilágörökseg része, tehát bármit nem csináltathatunk önállóan.
A ház rémes állapota miatt tudtuk a lakbér pert is megnyerni.

Köszönöm válaszát! Üdvözlettel utazo111

Majordomus # 2024.02.04. 21:02

Nem gondolod hogy a lakhatásotokhoz neked is hozzá kellene járulni?

Én is szeretnék úgy lakni hogy ha valami elromlik akkor jelzem és kicserélik ingyen.
.
A szocializmus már a múlté. Nem ismerem a körülményeidet,ezért nem akarok ítélkezni. De 80 évvel a háború után már igazán megállhatna már mindenki a saját lábán.

Ügye nem úgy képzeled el,hogy a 20.000 ft-os lakbéred ellenében évi 250 ezret költenek a lakásodra?
Mikor egy másfél szobás lakás -35 m2-bérleti díja 140 ezer ft a szabadpiacon.

drbjozsef # 2024.02.04. 18:33

utazo111,

Állami lakás esetén a felek ettől éltérően is megállapodhatnak. Kérdésem az lenne, hogy a szóbani megállapodás is jogilag megállapodás?"
Ez a mondat a 2006.03.31-ét követően megkötött szerződésekre alkalmazható. Tietek ilyen?
A szóbeli megállapodás is megállapodás, ha a törvény nem írja elő az írásbeli alakiságot. Ilyenkor az adekvát kérdés sokkal inkább az, hogy hogyan tudod bizonyítani a megállapodást?

”Mikortól számít az 5 év ?Joguk van ehhez?„
Igen, joguk van, és feltehetőleg az elévülés miatt 5 év ez. Akkortól visszamenőleg számít, amikor először igazolhatóan követelnek egy tartozást.

”Ha, mégis fizetnünk kell mit tehetünk , akkor ha túlárazott számlákat kapunk ?
Vitathatjátok. Elsőnek a jogosultnál, ha nincs megegyezés, akkor perben.

utazo111 # 2024.02.04. 09:17

Üdvözlöm!
Én egy MNV-s ház lakás bérlője vagyok.
2017 ben az MNV 5x re emelte a szociális lakbérünket , amit mi nem fogadtunk el és bepereltük az Államot. A pert 2023.jan26-an jogerősen meg is nyertük. Továbbra is maradt a szociális lakbér.
Most 2024.jan.24-én kaptunk egy levelet az MNV től, hogy a lakásokban 5 évre visszamenőleg elvégzett készülékek cseréjét és javításokat esetlegrs felujításokat az 1993. Ltv 13.§.alapján a szociális lakbért fizető bérlőknek kell fizetni és ezért továbbszámlázzák a részünkre.
Viszont át 1993.ltv 13§ 2.bekezdese után van egy mondat, hogy Állami lakás esetén a felek ettől éltérően is megállapodhatnak.
Kérdésem az lenne, hogy a szóbani megállapodás is jogilag megállapodás?
Az MNV 5 évre visszamenőleg számlázná tovább ezeket a munkálatokat. Mikortól számít az 5 év ?Joguk van ehhez?
Hiszen előtte is és most is szociális alapon lakunk.
A szóbani megállapodást a jog elismeri, úgy ahogy ez itt történt a házunkban. Ha, valamit cserélni kellett vagy javítani akkor jeleztük az üzemeltetőnek, jelen esetben a Kiving nek, ők kijöttek felmérték a munkát. Elküldték az árajánlatot az MNV nek aki engedélyezte és utána kicserélték vagy kijavitották a hibákat. Semmi munka nem történhetett az MNV engedélye nélkül és soha senki nem jelezte , hogy esetlegesen nekünk kell ezeket kifizetni.
Ha, mégis fizetnünk kell mit tehetünk , akkor ha túlárazott számlákat kapunk ? Erre sajnos nagy az esélyünk! Bár soha semmilyen számlát, dokumentumot nem kaptunk az elvégzett munkákról és soha semmit nem is írtunk alá!
Mint már annyiszor , megint szeretném az Önök segítséget kérni!
Köszönettel utazo111