albérlet felmondása


Kovács_Béla_Sándor # 2018.09.25. 10:02

+1 Fake ez. A mostani rendőrök képzettebbek és okosabbak ennél. Felismerik a magánlaksértést és az önbíráskodást.
(Honnan tudod, hogy a fórumára nem orvos vagy akadémikus?)

drbjozsef # 2018.09.25. 10:18

Ezt írod :
(Még jó, hogy nem hallgattam a laikus parasztra, aki poénból dr-t ír a nickje elejére. Ugyanakkor nagyon korrekt, hogy a vonal alatt minden hozzászólásban tisztázza valós identitását.)
(Egyébként dr, de nem jogi.)

Miközben kettővel ez alatt emez van tőlem :
Nem, végülis nem tévedsz, hajrá, tedd.

Egy az egyben az én tanácsomat fogadtad meg, nem? :)

Ahogy előttem is írták, én sem arra gondoltam, hogy majd a lakó ott fog követelőzni, meg verekedni. Hanem arra, hogy ha ő is érvényesíteni akarja a jogait (amit persze nem biztos, hogy fog), akkor bíróságon a leírásod alapján bizton mondom neked, hogy fog még meglepetés érni. Reméld, hogy nem egyből újra a jogsegélyszolgálathoz ment tanácsért.

kistudású # 2018.09.25. 11:19

drbjozsef - Kérlek ne haragudj, nem akartalak megbántani. Igen, így újraolvasva megfogadtam a tanácsodat de faktó, de persze nekem az egy gúnyos beírásnak tűnt. Csakugyan leírtad, amit leírtál.
*
KBS - ez nem egy fék dolog. Ez egy kicsit bántó, hogy így x katedra ez neked így le is jött, és tudod. A színtiszta igazat írtam, a jóisten engem úgy segéljen.
Volt már egy ilyen ügyem vagy 11+ éve és ott is ugyanez tudott megtörténni. Annak idején az egyébként háttérben maradó ügyvédem is mézédes nektárként itta szavaimat, amikor elmeséltem neki, hogy s mint történt, mert ilyesmiben nem volt 3D-s gyakorlata rálátása, és érdekes volt hallania a gyakorlatban hogy is néz egy ilyen dolog ki, milyen váratlan dolgok történhetnek, mire érdemes odafigyelni. Akkor is kimentek kb 6 hónapon belül, pedig aki akkor, ott bent volt egy igazi jogmániás beteg volt, aki ösmerte a jogszabályokat nagyon is. (mindegy)
Mi ez?:
(Honnan tudod, hogy a fórumára nem orvos vagy akadémikus? - persze sejtem, de ha van kedved esetleg fejtsd ki.
*
gerbera317 - „Zárat is rendőri jkv.-val cseréltek”
Ezt én nem veszem be. - Na már te sem hiszel nekem. Nem tanulmányoztam a dolgot mert nem érdekelt, de egy jkv kinézetű pecsétes papírt mutattak és mondták a tartalmát.
Ha lesz folytatás természetesen megírom, sőt tanácsot is kérek a nagytudásúaktól és a nemannyira nagytudásúaktól is egyaránt.

Peace and harmony in all the world.

drbjozsef # 2018.09.25. 12:16

Nem bántottál meg, hasonló esetet én is láttam, ha lesz időm leírom, bár végül ott a lakó ki se merte hívni a rendőrséget. (bár valamelyik topikban régebben már leírtam asszem).

A jogot is lehet nem rendeltetésszerűen használni, és azt nem díjazzák a bíróságok mindig. Majd elválik.

OFF
(Honnan tudod, hogy a fórumára nem orvos vagy akadémikus?
Ez valszeg rám vonatkozott, és fórumtárs akart benne szerepelni.

kistudású # 2018.09.25. 12:20

igen értem. Nem tudhattam. Ebben is hibáztam. Bocsánat.

Kovács_Béla_Sándor # 2018.09.25. 12:36

és fórumtárs akart benne szerepelni.

A gondolatomat is. :) A telefonos szövegszerkesztést pedig még gyakorolnom kell.

MajorDomus # 2018.09.25. 16:42

Fog az menni!

javallat: Classic keyboard és Note S pen.

AniMilka # 2018.10.09. 12:55

Tisztelt Fórumozók,

  1. Unokahugom kötött egy határozott idejű szerződést kötött ami 2019 Januárban jár le.
  2. A szerződésben szerepel hogy 30 napos felmondással előbb is felmondható, ekkor azonban a 2 havi kaució nem jár vissza.
  3. Unokahugom 2018 julius elején írásban és szóban is felmondta a szerződést. Amikor az ingatlanból kiköltözött a bérbeadó közölte, hogy minden OK, és semmivel nem tartozik. Erre tanuja is van,. aki segített a költözésben.
  4. A bérbeadó nem sokkal később jelentkezett és követeli tőle július, augusztus és szeptember hónapra a bérlet díjat egy behajtó cégen keresztül !
  5. A 2 havi kauciót természetesen a bérbeadó nem adta vissza.
  6. A bérleti díj befizetéséről, ami készpénzben történt - unokahugom soha semmilyen papirt, átvételi elismervényt nem kapott.

Kérdésem kedves Fórumozók, vajon milyen alapon követelnek tőle 3 hónapos bérleti díjat, és vajon hogyan tudja igazolni, hogy eddig mit fizetett ha soha semmilyen elismervényt nem kapott ? Hogy áll meg ez egy bíróságon hogy mikor mit fizetett ha minden kp-ben ment is nincs elismervény a fizetésekről ?
Köszönöm !

ObudaFan # 2018.10.09. 13:30

Ehhez a szerződés szövegét, de minimálisan is a felmondásra vonatkozó részt szövegszerűen kellene ismerni.

AniMilka # 2018.10.09. 13:37

A felek a bérleti szerződést bármikor írásban felmondhatják. A szerződésben meghatározott idő előttbérlő által kezdeményezett felmondás esetében a kaució nem érvényesíthető és a felmondási idő nem lehet kevesebb 30 napnál.

spulika # 2018.10.13. 13:01

Tisztelt Segítők!
Albérlőnkkel van némi jogi vitánk. A Szerződésben a következőkre hívta fel a jelenlegi albérlő a figyelmünket.". "A RENDES KARBARTARTÁSON felül a felújítási és helyreállítási munkák költsége a bérbeadót terheli" Ezt mi fogalmaztuk így a szerződésben. Jelenleg 2 éve lakik itt, eddig minden javítási ktg-et Gázkonvektor beüzemelése, javítás, stb fizettük és intéztük. Most az új villanyboyler fűtőszála égett ki és megjavítattuk és kértük hogy legalább a felével járuljon hozzá.Ezután ő ezt megtagadta a fenti mondat miatt. Kérdezzük hogy jogilag hogyan lehet értelmezni a Rendes karbantartás kifejezést? ez csak a takarításra értelmezhető? ha a mosógépet használja és javításra szorul vmi miatt akkor az nem tartozik a Rendes karbantartáshoz, vagy a csaptelep el kezd csepegni a tömítés miatt az sem tartozik a "rendes karbantartáshoz"?
Akkor nem vagyunk tisztában ezzel a fogalommal?
Köszönettel és üdvözlettel

nonolet # 2018.10.13. 14:02

Most éppen igaza van... a bérlőnek.

A bérlő (logikusan) azokat fizeti, amik
a HASZNÁLATTAL arányos hibák kopások, fogyások.
bojlernél vízkötelenítés pl.

A fűtőszál kiégése viszont nem ilyen hiba szerintem.

- -

Az dönti el a minősítést, hogy

  • a folyamatos elhasználódás miatt történik a helyreállítás,

vagy

  • a folyamatos karbantartás mellett vált szükségessé az eredeti állapot helyreállítása
nonolet # 2018.10.13. 14:16

Másképpen fogalmazva.

Alapesetben.

1.
A bérlőnek MŰKÖDŐ eszköz jár.
Ezért a működőképességről a bérbeadó gondoskodik.
HA meghibásodik valami...
Javítás, felújítás, csere.

2.
Az egyébként jól működő eszköz ÜZEMELTETÉSE viszont a bérlő dolga.
Ezért az ehhez szükséges költségeket a bérlő állja.
Tisztítás, beállítás, ellenőrzés, kopó-fogyó dolgok.

- -

Nem alapeset, ha a szerződés másként rendelkezik.

nonolet # 2018.10.14. 15:19

Javítás:

Előre nem tervezett, de szükségerűvé lett művelet a meghibásodás miatt.
Minden olyan beavatkozás javítás, amely az üzembe helyezéskori eredeti állapot visszaállítását célozza,
és
amelynek eredményeként a biztonsági jellemzők az üzembe helyezéskori állapothoz képest nem változnak.

- -

Karbantartás:

A hibátlanság idején elvégzett művelet.
Amelynek elmaradása az élettartam csökkenését eredményezi és/vagy hibához vezet, úgymint.

  • tervszerű, megelőző állagmegóvás
  • későbbi hibát megelőző javítás
  • tisztítás
  • a szükséges cserék és pótlások elvégzése

- -

Felújítás:

Célja az élettartam és/vagy a képesség/kapacitás számottevő növelése!

- - -

A javításnak és a karbantartásnak nem célja

  • az élettartam növelés

vagy

  • képesség/kapacitás számottevő bővítése

Ezért a javítás és karbantartás nem felújítás!

- - -

A karbantartás alapban bérlő feladata.

A javítás alapban a bérbeadó feladata.

A felújítás alapban a bérbeadó feladata.

SolnesM # 2018.10.15. 07:34

spulika !!
Az a csere tényleg a Ti dolgotok. Habár minden a bérleti díj nagyságától függ.
de ha ennyire kicsinyes előbb utóbb meg kell szabadulni az ilyen bérlőtől.
A legtöbb bérlő meztelen fenekű, de az igényeik nagyok.

spulika # 2018.10.16. 08:13

Kedves Nonolet!
Köszönöm a részletes válaszát, ezek szerint a javítás és karbantartás két külön fogalom. Viszont mi csak a "Rendes Karbantartás " -t, és felújítást írtuk a szerződésbe.
Ezek érdekes dolgok, mert szerintem a rendszeres takarítás is élettartam növelése lehet..Hát igen ezek a jogi csavarok, amihez én sajnos laikusként nem értek. Lényeg a fűtőszálcsere a mi ktg-ünk! De pl. a működő gázkonvektorok őszi
beüzemelése és tisztítása már nem mi feladatunk lett volna?

Tisztelettel és köszönetel és Üdv.-tel.

nonolet # 2018.10.18. 14:09

Lássuk miként látja ezt egy jogász... pl.

dr. Vágány Tamás,
a D.A.S.Jogvédelmi Biztosító Zrt. szakértője

Fontos tudni: egymástól megkülönböztetendő fogalom a

  • lakás berendezése

és

  • a lakás központi berendezése.

Ezek ugyanis nem ugyanazt takarják.

Alapban...

A bérlőnek kell javítania, cserélnie a lakás berendezéseit.

A bérbeadónak kell javítani, cserélnie

  • a lakás központi berendezéseit
  • a közös használatú helyiségek állag és berendezés hibáit
  • az épület hibáit

- -

A lakás berendezéseinek számítanak:

  1. főzőkészülék (tűzhely, főzőlap stb.);
  2. a fűtőberendezés (egyedi kályha, konvektor, elektromos hőtároló kályha stb.);
  3. melegvíz-ellátó berendezés (gáz vízmelegítő, villanybojler, fürdőkályha);
  4. egészségügyi berendezés (falikút, mosogató, fürdőkád, zuhanyozó, mosdó, WC-tartály, WC-csésze stb., a hozzá tartozó szerelvényekkel);
  5. a szellőztető berendezés (páraelszívó stb.);
  6. a beépített bútor (ruhásszekrény, konyhaszekrény stb.);
  7. a redőny, vászonroló, napvédő függöny;
  8. a csengő és a kaputelefonnak a lakásban levő készüléke;
  9. a lakás elektromos vezetékeihez tartozó kapcsolók és csatlakozóaljak.

Az épület központi berendezései általában a következők:

  1. a központos fűtő- és melegvíz-szolgáltató berendezés a hozzá tartozó szerelvényekkel, ideértve a lakásban levő vezetékszakaszt és fűtőtesteket (radiátor stb.) is;
  2. a víz-, a csatorna- és a gázvezeték, a hozzá tartozó szerelvényekkel, ideértve a lakásban levő vezetékszakaszt is;
  3. az elektromos vezeték és érintésvédelmi rendszere, ideértve a lakásban lévő vezetékszakaszt is;
  4. a több lakást szolgáló szellőztető berendezés;
  5. a központi antenna az erősítő berendezéssel, ideértve a lakásban levő vezetékszakaszt és csatlakozóaljat is;
  6. a kaputelefon és felcsengető berendezés a vezetékhálózattal;
  7. a személy- és teherfelvonó;
  8. a háziszemét gyűjtésére szolgáló berendezés;
  9. a több lakást szolgáló kút, a hozzá tartozó szerelvényekkel;
  10. a több lakásban keletkezett házi szennyvíznek a telekhatáron belüli elhelyezésére, illetőleg elszikkasztására szolgáló berendezés.

A bérbeadó akkor is felel a törvényi kötelezettségeiért, amennyiben társasházi lakásról van szó, és a társasház közösségnek elmulasztja a szükséges munkálatok elvégzését.

Ami a határidőket illeti, nem a lakástörvény, hanem a Ptk. határozza meg az azonnal elvégzendő, és a tervezhető karbantartási munkálatokat.

A bérbeadó a karbantartási kötelezettségét az életveszélyt okozó, az épület állagát veszélyeztető, továbbá a lakás vagy a szomszédos lakás rendeltetésszerű használatát lényegesen akadályozó hibák esetén késedelem nélkül köteles teljesíteni.

Egyéb esetben az épület karbantartásával vagy felújításával egyidejűleg kell ezeket elvégeznie.

nonolet # 2018.10.18. 14:11

spulika

"a fűtőszálcsere a mi ktg-ünk!"

Az attól függ... lásd alább és szerződéseteket.

snowqueen # 2020.05.08. 21:47

Sziasztok!
Tanácsot szeretnék kérni. Egy hónapja kiadtuk a lakásunkat egy párnak. Ezen a héten kétszer is kint volt a rendőrség a lakásnál, a szomszédok hívták rá a bérlőkre, mert üvöltöznek, minősíthetetlenül viselkednek. A pasit 72 órára be is vitték.
Ma nem tudtak bemenni a lakásba, mert állítólag elhagyták a kulcsot, így felfeszítették az ajtót, ami teljesen tönkrement. A szomszédok félnek, mert mint kiderült a bérlők drogosok, beállva kiabálnak, visítoznak. Szeretném felmondani a szerződést. Közjegyző előtt aláírt szerződésünk van, abban szerepel, hogy azonnali hatályú felmondásra van lehetőségem akkor, ha megszegik a közösségi együttélés szabályait és ha kárt tesznek az ingatlanban. Azt hiszem a kétszeri rendőri beavatkozás és az acélajtó zárjának szétfeszítése kimeríti ezeket. Kérdésem, hogy mi a menete a felmondásnak? Nem jelentkeztek be a lakásba, ha postán adom fel nekik a felmondást, akkor az állandó lakcímükre kell címeznem, de nem fogják átvenni, nincsenek ott. Át tudom nekik adni személyesen is, de annak ugye nincs nyoma. Másik kérdésem, hogy jól tudom-e, hogy ha a szerződésben nincs külön leírva, akkor ebben a rendkívüli esetben nyolc napos felmondási idővel kell számolnom?
Kéthavi kauciót fizettek, az elvileg nem fedezi az ajtócserét, de lenyelem a békát, csak mielőbb szeretném kitenni őket. A szembe szomszéd néni hetek óta fél tőlük, mert beállva beszólogatnak neki. Holnap beszélek velük, mindezt, hogy mi minden történt, most éjjel tudtam meg a szomszédoktól. Ha holnap beszélek velük, van-e arra lehetőségem, hogy rendőri segítséget kérjek, vagy őket csak akkor hívhatom, ha agresszívak lesznek velünk?
Köszönettel:
Melinda

drbjozsef # 2020.05.09. 05:35

snowqueen,

Közjegyző előtt kötött bérleti szerződést csak a közjegyző útján tudod felmondani úgy, hogy érvényes legyen a záradékolása.
Igen, szerintem ennyi alapján már jogos a rendkícüli felmondás.

Mondjuk azt jobb ha tudod, hogy ha nem tudsz megegyezni velük, hogy kiköltöznek, akkor a közjegyzői felmondás sem sokat ért most, mert kilakoltatások a vészhelyzet alatt nincsenek.(azért persze a közjegyző útján mondj fel, különben pert kell majd még indítanod a kilakoltatásra).

Hiába hívsz rendőrt, ő nem fogja kirakni őket. Ha úgy viselkednek, hogy szükség van rá, akkor persze kihívhatod őket.

Aki bérbeadó, az most a szopórolleren van a járványhelyzet miatt.

snowqueen # 2020.05.09. 05:56

Nagyon köszönöm a gyors választ. Akkor nem postázok rendkívüli felmondást, hanem kérek időpontot a közjegyzőhöz. Az ajtó zárját szétfeszítették, nem tudom, most be lehet-e zárni egyáltalán. Úgy tudtam, magánemberekre nem vonatkozik a kilakoltatási moratórium, de akkor utánanézek. Ha ilyenek, hogy pár hét alatt az egész szomszédság fél tőlük, akkor tönkreteszik a lakást hónapok alatt, mire ki tudom rakni őket.

drbjozsef # 2020.05.09. 06:49

snowqueen,

Kire vonatkozik a kilakoltatási moratórium, ha nem magánemberekre? Gépekre? Kutyákra? Vállalatokra?

Egyébként nem moratórium van. Hanem a helyszíni eljárások elhalasztása a vészhelyzet utánra. Amiről még nem is tudjuk, mikor lesz. Addig a végrehajtó meg a rendőr nem fog kimenni intézkedni. Ha a vészhelyzet becsúszna novemberbe, bár erre talán kicsi az esély, de nem lehetetlen, ki tudja, akkor onnan indul a "normál" moratórium is, és jövő májusig nincs kilakoltatás.

Csak kivételes esetben. Te például kértél a közjegyző előtt befogadói nyilatkozatot a lakóktól? Az kivétel például a moratórium alól.

snowqueen # 2020.05.09. 07:27

Felnőtt, keresőképes embereknél is van befogadói nyilatkozat? AZ nem csak a gyerekes családoknál van? Miért kellene felnőtt embert befogadnia bárkinek, ha én, mint tulaj kiteszem a lakásból? Van állandó lakcíme, nem is jelentkeztek be tudtommal a lakásunkba.

drbjozsef # 2020.05.09. 09:33

A lakcím semmilyen jogot nem keletkeztet egy ingatlanra. Ahogy az oda szóló lakcím hiánya sem jelenti azt, hogy adott esetben nincsen valamilyen joga hozzá.

Mi köze az életkornak és a jövedelemszerző képességnek a lakhatáshoz? Már közvetlenül, mert közvetve azért lehet persze, de az sem jogi szempontból.

Ha kéred, hogy hozzon befogadói nyilatkozatot, mert csak úgy adod ki a lakást, akkor nem veszi bérbe, ha nem akar hozni.

De mondom, csak a moratórium alól jelentene kivételt, most, a vészhelyzet miatti halasztás alól az sem.

Ha gyorsan meg akarsz tőlük szabadulni, csak egy lehetőséged van : megegyezni velük.
Meg persze van más lehetőség is megszabadulni tőlük, de az már túl van a jogszerűség keretein.

snowqueen # 2020.05.09. 09:43

Azt a tanácsot kaptam a rendőrségtől, hogy jelentsem fel őket az ajtó szétfeszítése miatt és ezzel párhuzamosan kérjem közjegyzőtől a szerződés felmondását azonnali hatállyal. Ha megvan a közjegyzőtől az időpont, amikor ki kell költözniük, akkor kérjek rendőri segítséget és úgy lakoltassam ki őket. Nem mondták, hogy jelenleg ne lehetne kilakoltatni őket a veszélyhelyzet vagy befogadói nyilatkozat hiánya miatt.