Az objektív felelősség rendszerét 2008 májustól vezették be Magyarországon. Ez az elv azt biztosítja, hogy a meghatározott szabálysértések elkövetését minden esetben szankció, büntetés kövesse, még akkor is, ha a gépjárművezető személyét valamilyen oknál fogva nem sikerült tisztázni. Az új szabályozás beváltotta a hozzá főzött reményeket.
Án az erről szóló törvényt az elmúlt évben vizsgálta az Alkotmánybíróság és májusban hozott határozatában több ponton is alkotmánysértőnek találta. Ezek korrigálására 2009. december 31-ig adott haladékot az Országgyűlésnek, ám a törvényhozók azóta sem vették napirendre a kérdést. A kifogásolt rendelkezések viszont azóta is számos autóznak okoznak bosszúságot.
Nem szabályozott a törvényben a közigazgatási, illetve a szabálysértési eljárások egymáshoz való viszonya. Erre viszont nagy szükség lenne, mivel a hatályos törvény szerint megtörténhet, hogy ugyanazon szabálysértésért kétszer bírságolják meg a gépjármű üzemben tartóját, illetve az eljárás alá vont személyt.
Első körben az üzemben tartónak szabnak ki közigazgatási bírságot, mig ezzel párhuzamosan a rendőrség szabálysértési eljárást folytat le a jármű vezetőjével szemben.
A tapasztalatok pedig azt mutatják, hogy nem ritka, hogy valakinek duplán kell egy jogsértésért fizetnie.
Az eljárás alá vontak a bíróságon nyújthatnak be kifogást a kétszer is kiszabott szankció miatt - ha szerencséjük van a bíróság a szabálysértési eljárásban kiszabott bírság helyett figyelmeztetést alkalmaz.
Az Alkotmánybíróság ugyancsak múlt év végéig adott haladékot az Országgyűlésnek, hogy megfelelően szabályozza az objektív felelősség alóli mentesülés eseteit is. A módosítást ez esetben sem történt meg.
Jelenleg ha valaki súlyos, életveszélyes beteget szállít és túllépi a sebességhatárt, az objektív felelősség alapján akár 300 ezer forint bírságot is kaphat. Míg a szabálysértési törvény megfogalmazza a mentesülés eseteit, addig a közigazgatási eljárásokról szóló törvény nem ismeri ezeket. Az objektív felelősség esetében viszont a közigazgatási törvény szerint járnak el.