Úgy adták ki a németet, hogy le kellett adnom a magyart. A magyar egyébként lejárt, kellett volna hozzá orvosi, a némethez nem kellett ezért cseréltem be. Kaptam német hatóságtól egy papírt, hogy a leadott magyar jogosítványt megküldik az azt kiállító hatóságnak. Csak azért aggódom hogy, a magyar is EU-s kártya,meg a német is.
Amennyiben az eredeti jogsid most Magyarországon van az okmányirodában, akkor kiadják. Már régóta nem szükséges honosítani, nem tudom anno mi volt nálad az eljárás, szerintem az eredetinek is nálad kellett volna maradnia, de ezt te tudod jobban. (már csak azért is a vezetőnél maradt, mert azzal lehet máshol is, pl. Magyarországon vezetni, tehát ezt így nem értem)
Segítségeteket, és véleményeteket szeretném kérni.
Németországban honosítottam a B kategóriás magyar jogosítványomat. Ittas vezetés miatt elvették(a német kártyát). Még nem jött ki a bírság, és az sem hogy mennyi időre tiltanak el. A rendőrségtől annyit tudtam meg hogy, 1,37 ezrelék volt a véremben, és megkérdeztem hogy vezethetek-e külföldön. A válasz az volt hogy az eltiltás csak németország területére vonatkozik.
Szerintetek kiadják a magyar jogosítványomat a magyar okmányirodában, ha most gyorsan magyarországra megyek ezért?
„A kérdésem, hogy van-e arra bármiféle lehetőség, hogy Magyarországon továbbra is vezessek? Ha nyilatkozatot teszek, hogy Románia területén nem vezetek a 3 hónap alatt?”
Segítségeteket kérném a következő helyzetben. Kettős állampolgár vagyok, román és magyar, illetve Romániában születtem és ott szereztem jogosítványt. Több, mint 1 évvel ezelőtt sebességtúllépés miatt elvették Romániában a jogosítványomat 3 hónapra, melyet egyből visszaigényeltem és bepereltem a rendőrséget, hogy a bizonyítékokat mutassák be, mi alapján veszik el a jogosítványomat. Első fokon, tavaly áprilisban (nem voltam jelen a tárgyaláson) a bíróság alaptalannak nyilvánította a vádjaimat, pedig a rendőrség részéről nem került bemutatásra bizonyíték. Fellebbezést nyújtottam be tavaly szeptemberben (a megadott határidők betartását figyelemmel tartva), melyre most érkezett válasz, hogy jogtalan a fellebbezés és le kell adnom a jogosítványomat. Azóta már Magyarországra költöztem. A kérdésem, hogy van-e arra bármiféle lehetőség, hogy Magyarországon továbbra is vezessek? Ha nyilatkozatot teszek, hogy Románia területén nem vezetek a 3 hónap alatt? Esetleg, ha magyar jogosítványt megcsináltatom? Segítségeteket előre is köszönöm!
„Ismet kaptam egy felszolitast, hogy meg mindig nem kaptak meg a jogositvanyomat, ”
Ezt kitől is kaptad? És ismét?
Ha a jogisitványodat a magyar hatóság adta ki, azt nekik kell leadni. Egyéb nemzeti hatóság csak korlátozhatja a vezetési jogosultságot, a határion belülre. Amennyiben más nemzet hatósága veszi el a jogositványt, mármint pl. a redőrbácsi elveszi közúti ellenőrzésen, ők megküldik a magyar hatóságnak (elvileg, vagy küzdeni kell érte) de az elég hosszadalmas és üzdelmes.
Ha a büntetést be fizetted nem fognak szólni az Osztrákoknak se a Magyaroknak! Nem vehetik el a jogosítványod itthon! De viszont az eltiltás lejártát meg kell várnod! Addig ne nagyon közlekedj Németbe! Ha lejárt az eltiltás közlekedhetsz!!! Magyar Osztrák hatóságok nem fognak veled kezdeni semmit mert Németországba történt! Max ki nevetik a Német hatóságokat!
Hasonlo kerdessel fordulok hozzatok, ami szinten Nemetorszagban torteno jogositvany bevonassal kapcsolatos. Esetemben gyorshajtas miatt kaptam egy honapos jogositvany bevonast. Mivel Auzstriaban elek, osztrak rendszammal, igy eleg konnyen eljutott hozzam az ertesito a gyorshajtas tenyerol, valamint a buntetesrol. Az egesz eset meg Majusban tortent, en ezt kovetoen azonnal befizettem a buntetest, illetve konzultaltam nemet ugyveddel, hogy esetemben bevonhatja-e a nemet rendorseg a Magyar jogositvanyomat. A valasz nemleges Volt, ezert nem is foglalkoztam tovabb a dologgal. Azonban a napokban Ismet kaptam egy felszolitast, hogy meg mindig nem kaptak meg a jogositvanyomat, es ha tovabbra sem adom le, akkor nemzetkozi szintre emelkedik a dolog.
Kovetkezo lenne a kerdesem: Tenyleg megtortenhet, hogy egy honapos eltiltas miatt akar az osztrak / Magyar rendor is elveheti a jogositvanyomat ha egy kozuti ellenorzes soran megallit? Illetve van-e valakinek tapasztalata ezzel kapcsolatban? Hogyan lehet "meguszni" az egy honapos eltiltast. Munkam reven napi 70-80km-t kell vezessek amit nem tudok megoldani mashogyan. Lehet esetleg meltanyossagi kerelmet benyujtani? Koszonom a velemenyeteket!
Tisztelt mindenki ! Ha elvették a jogosítványom több mint egy évre , akkor ujra kell vizsgáznom ? ha b és c kategoriám van , akkor mindkettöre ? Az egész jogsit kressz , rutin , forgalom , bü , mindent ujra kell ? Ezek lennének a kérdéseim , köszönöm a válaszokat !
Másik amikor ez történt én kint felhivtam a konzulátust mivel hülye magyar vagyok hát ha tudnak segíteni! Mivel azért vannak kint! :DDD Persze semmit se tudtak tenni se utánna nézni pedig a dolguk az lenne ha a hülye magyar bajba kerül akkor tudjon hova fordulni....... Tehát számomra szánalmas a NÉMET-MAGYAR viszony!
Wers igazad van! Elég elszomorító de ez van KEKKH él is jártam ott se tudtak semmit csinálni! De annyit, hogy 2 éves ügy :) Mondom igen néztek is rám...! Ott megsúgták, hogy ne foglalkozzak ezzel piti ügy nem hallt meg senki és személyi sérülés se történt! Szóval lehet, hogy már a volt jogsimat le is darálták...!
Ja Monster a lényeg, hogy a birságot fizesd ki minden kép. :)
Monster! Max vissza élsz az okiratoddal :) Mivel nem hamisitod kettő nem egy! Ha vissza küldik lehet sose fogják főleg ha kinti lakcimed van. Arra várnak, hogy menj MPU vizsgálatra jó vastag buxával! Nem hiszem ha kérsz uj jogsit elő vesznek....! Miért vennének elő? Mert kértél egy uj jogsit?! Gondolkozz egy kicsit semmit se tudnak a kinti dolgodról sőt még neked kellene utánna járni! Én mondtam az okmányirodába, hogy a kinti hatóságoknál van! Az itteni rendszerbe nem volt benne így kötelességük ki adni még akkor is ha el vette a német, osztrák, bárki! Ami papírt alá írsz az a magyar területre vonatkozik! Németbe Német törvények, Magyarba magyar! Ne feledd! Sőt uj jogsival is mehetsz németbe....Max ne add oda amikor igazoltatnak jó tanács fotozd le teloval, h be tudd nekik mutatni v a számát ird le! De a kezedből ne add ki még a személyi igazolványoadse! Max mutasd meg nekik azzal be kell érnie. Ha bunkó kapsz 200euro birságot amit ki küldenek 1 hét alatt!
TÉNY: A magyar rendszerbe akkor van benne, hogy elvették a jogsidat ha személyi sérülés vagy halálos balesetet okoztál! Na akkor hiába mész már másnap újat csináltatni mert semmi esélyed!
„de miért olvasók olyat,hogy aki igényel másik jogosítványt az okirat hamisítá,abban az esetben ha megküldik neki a másikat Németországból?! ” Mert az. Azon a jegyzőkönyvön, amin elvesztést jelent be, alá kell írnia, hogy nem folyik ellene eljárás. Én mindenképpen a KEKKH, Nemzetközi Jogsegély Osztályát keresném (ha már az okmányiroda nem tette, pedig ők konkrétan tudják, személy szerint kit kellene keresni). Úgy tűnik egyre több az ilyen eset, amennyiben ezt senki sem jelzi feléjük, soha nem kezdeményezik, hogy rendezzék a helyzetet az országok között.
Én azt értem,hogy menjen be és kérjen másikat,de miért olvasók olyat,hogy aki igényel másik jogosítványt az okirat hamisítá,abban az esetben ha megküldik neki a másikat Németországból?! Megmondom az igazat,hogy nem szeretnék bajt baj hátára halmozni! Itt most ne értsd félre,hogy én kételkedni akarok abban amit te írtál!Azért köszönöm szépen a válaszod,meg a segítséget! Remélem jutunk majd valamire,mindenképpen még fogom írni,ja még azt elfelejtettem,hogy nem tudom mit sz......k vele február 28-án lejár úgy is! Onnantól kezdve nem tudom megint,hogy mi van?!
Monster látom kétségbe vagy esve...! Én meglátásom az hogy menjen be a párod kérjen új jogsit nyugodtan! Azt meg is kapja új számsorral! Innentől kezdve nem fognak tudni vele mit kezdeni!
De ha utána olvastok egy két dolognak akkor biztos szembe tűnt már jó pár internetes riport, hogy aki Német állampolgár és el vették neki a jogsit. Az Lengyelbe megy át újra megcsinálni jóval olcsóbb. Azt a német hatóságok nem vehetik el tőlük ha nem csinálnak megint valami büncselekményt! Itt gondolok az ittas ill kábult állapotba vezetésre! Ha ebből ki indulsz akkor kezedbe van a megoldás! További szép napot!
Sziasztok! Végre itt vagyok :D Na szóval látom jó sokan vannak abba a cipőbe mint én! Körbe jártam én is a kormány ablakot... Hát ha lesz valaki aki tud nekem segíteni! Hisz a mai világba van internet! :D Szóval a jogsimmal kapcsolatba annyit mondtak, hogy ne foglalkozzak vele....! Mivel Németbe vették el így semmit se tudnak kezdeni... Mondom fasza de mégis mikor kapom meg a jogsimat drága NÉMET barátainktól :) 2 éve várom :D Válasz annyi volt, hogy valószínűleg sose fogom :D Öröm teli hangulat. De azért kicsit tovább mentem, ugye mondtam, hogy azóta én már kértem újat látták is azt, hogy kategóriát bővítettem aminek gratuláltak! Szóval én nem tudom mi ez a sok baromság, hogy kormány ablak meg Pest meg stb.. Szart se tudnak intézni! Persze nem is bánom. Új jogsimmal is nyugodtan vezethetek. Nem lesz belőle semmi probléma, hogy ki kértem mert szükségem volt rá! Ezt is megtudtam. Sőt még azt is ki derítettem, hogy ilyenkor ha megint német felé visz az utam és bele futok egy ellenőrzésbe akkor mit tehetek! Egyet tehetsz vagy oda adod a jogsid vagy le tagadod, hogy nálad van. Ha nincs német bejelentett lakcímed szépen el is engednek van 1 heted be mutatni.... Mivel magyar vagy és nem kint élsz kapsz egy bírságot amit kurva gyorsan ki fognak küldeni :) az megy nekik.... De nyugodt lelki ismerettel mehetsz náluk is. Persze ha piás vagy kápszeres vagy akkor véged....! Ezen felül ha MPU vizsgára köteleztek és tele vagy zetonnal akkor ki fizeted németbe plusz a tolmácsot és sose fognak basztatni! Persze az egész egy baromság! Csak szép bevétel! Lényeg max abba tudjanak bele kötni, hogy nincs nálad a jogsi!
Szia wers! Semmilyen információt nem kaptunk se a pesten sem a kormányablakban. Azt mondták, hogyvissza kell néznünk Németországba és ott rendezzük az ügyet,csak azzal nem foglalkozik senki,hogy anyagilag ez mennyiben van,nem beszélve arról,hogy nekem ahoz tolmácsot kell füzetned aki eljön velem.
Szia,wers! Nem akartalak sürgetni,csak nem tudtam,hogy látod-e a kérdésem. Igen sajnos nem kapott semmit sem azóta sem! Megpróbálunk akkor ezen az úton elindulni remélem ,hogy valamvel előrébb jutunk. Egy ismerősnek is elvették a jogsiát netben igaz ő totál rêszeg volt és 1-2 hónap alatt lerendeződött az ügye ,a párom nak meg egy papírt sem küldenek.
Igen Monster27. Csak kevés az időm. Amennyiben tényleg semmi kiinduló pont sincs a német oldalról, itthonról kell kiindulni. Elsőként a KEKKH-hoz, nagy valószínűséggel a Nemzetközi Jogsegély Osztályhoz kerül az ügy. De én a helyedben a lakóhely szerint illetékes okmányirodához fordulnék, és ezt így elmondanám . A mennyiben ennyi idő után tényleg semmi, szerintem pótolják a jogosítványt, de tényleg ne úgy menjen be, hogy elvesztetted, mert akkor azt kell aláírnod, hogy nem folyik ellene eljárás, mert akár folyhat is. Az fura, hogy az elvételről sem kapott semmit. Nem lehet tudni, hogy van-e eltiltás Németország területére, vagy sem. Amennyiben van eltiltás, az is csak a Német határokon belülre korlátozódik. Ezt a részét ott kell tisztázni. Az azért talán durva lenne, ha valaki életfogytig többet nem vezethetne, csak mert egy ügyintéző valahol bénázik.
Monster27 Sajnos a tapasztalat az, hogy Németországból - hosszú hónapok alatt érkezik meg a vezetői engedély Magyarországra. Találkoztunk sok esetben azzal is, hogy a vezetői engedély "soha" nem érkezett meg. Egy ottani ügyvédet érdemes volna megbízni az ügyintézéssel. Ami fontos: semmiképpen se igényeljen itthon új vezetői engedélyt, mert annak további büntetőjogi következményei vannak. Ezen a fórumon hasonló esetekről lehet olvasni: http://www.jogiforum.hu/forum/34/13096 Szuper és Társai Ügyvédi Iroda A Jogi Fórum szaknévsorának tagja Ittas Jármüvezetés - JOGOSÍTVÁNYMENTÉS http://www.ittasvezetes.hu/adatlap
Monster27#e-mail 2016.11.08. 08:01 Jó napot kívánok mindenkinek! Olyan problémám van,hogy páromtól 2016.01.23-án elvették a jogosítványát Németországban ittas vezetésért,akkor ott azt mondták neki,hogy 6-8honapra veszik el. A buktató az,hogy se papírt se semmit azóta sem kapott se akkor mikor elvették se később! Igazából azt se tudjuk,hogy hol van az okmánya! Ezért szeretnék segítséget kérni,hogy hol kell az okmányát keresni,vagy igényelni ilyen esetben!? Segítséget előre is köszönöm!
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Customize your consent preferences for Cookie Categories and advertising tracking preferences for Purposes & Features and Vendors below. You can give granular consent for each and . Most vendors require explicit consent for personal data processing, while some rely on legitimate interest. However, you have the right to object to their use of legitimate interest.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit, névtelenül.
Süti
Időtartam
Leírás
COOKIE_SUPPORT
1 year
Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket.
JSESSIONID
JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak.
PHPSESSID
Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik.
SERVERID
Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is.
viewed_cookie_policy
1 year
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
A teljesítménysütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, ami segít a látogatók számára jobb felhasználói élményt nyújtani.
Süti
Időtartam
Leírás
Gdyn
1 year 1 month
Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják.
GUEST_LANGUAGE_ID
1 year
Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál.
Az analitikai sütiket arra használják, hogy megértsék, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a sütik segítenek anonim, statisztikai információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb.
Süti
Időtartam
Leírás
_ga
2 years
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához.
_gat_UA-112481-1
1 minute
Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken.
_gid
1 day
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában.
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat releváns hirdetésekkel és marketingkampányokkal találkozhassanak. Ezek a cookie-k nyomon követik a látogatókat a webhelyeken keresztül és információkat gyűjtenek, hogy személyre szabott hirdetéseket jeleníthessenek meg.
Süti
Időtartam
Leírás
_goa3session
2 days
Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják.
fr
3 months
A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek.
Gtest
1 year 1 month
Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában.
i
1 year
Nincs információ.
IDE
1 year 24 days
A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg.
mc
1 year 1 month
Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal.
test_cookie
15 minutes
Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat.
VISITOR_INFO1_LIVE
5 months 27 days
Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál.
YSC
session
Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál.
Sütik, eszközazonosítók vagy hasonló online azonosítók (pl. bejelentkezésalapú azonosítók, véletlenszerűen hozzárendelt azonosítók, hálózatalapú azonosítók) más információkkal együtt (pl. böngésző típusa és adatai, nyelv, képernyőméret, támogatott technológiák stb.) tárolhatók vagy olvashatók az Ön eszközén, hogy az felismerhető legyen minden alkalommal, amikor egy alkalmazáshoz vagy egy webhelyhez csatlakozik, az itt bemutatott célok közül egy vagy több érdekében.
A jelen nyilatkozatban ismertetett legtöbb cél az Ön eszközéről alkalmazás használatakor vagy webhely felkeresésekor származó információk tárolásán vagy elérésén alapul. Például előfordulhat, hogy egy beszállítónak vagy kiadónak sütit kell eltárolnia az Ön eszközén a webhelyen tett első látogatása alkalmával, hogy következő látogatásaikor felismerhesse az eszközt (minden alkalommal ennek a sütinek az elérése útján).
Az ezen a szolgáltatáson keresztül Önnek megjelenített hirdetések korlátozott körű adatokon alapulhatnak, mint például az Ön által használt webhely vagy alkalmazás, az Ön nem pontos tartózkodási helye, az eszközének típusa vagy az a tartalom, amellyel Ön interakcióban áll (vagy állt) (például annak korlátozása érdekében, hogy egy hirdetés hányszor jelenjen meg Önnek).
Egy autógyártó munkaidőn túl a városban élő környezettudatos felhasználók körében szeretné népszerűsíteni elektromos járműveit. A hirdetés egy kapcsolódó tartalmat (például egy klímaváltozás elleni intézkedésekről szóló cikket) tartalmazó oldalon jelenik meg este 6:30 után, olyan felhasználók számára, akiknek nem pontos tartózkodási helye azt sugallja, hogy városi zónában tartózkodnak.
Egy nagy vízfestékgyártó online hirdetési kampányt szeretne indítani legújabb vízfesték termékcsaládja számára, diverzifikálva közönségét, hogy a lehető legtöbb amatőr és professzionális művészt érje el, és elkerülve a hirdetés nem megfelelő tartalom (például ház kifestéséről szóló cikkek) melletti megjelenítését. A rendszer számon tartja, hogy a hirdetés hányszor jelent meg Önnek, és korlátozza annak túl gyakori bemutatását.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk (mint például az Ön által beküldött űrlapok, megtekintett tartalmak) tárolhatók, és kombinálhatók Önnel vagy más felhasználókkal kapcsolatos más információkkal (például a jelen szolgáltatásban és más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett korábbi tevékenységeiből származó információkkal). Ezt ezután arra használjuk, hogy profilt hozzunk létre vagy tökéletesítsünk Önnel kapcsolatban (amely magában foglalhatja a lehetséges érdeklődési köröket és személyes szempontokat). Profilja (később is) felhasználható olyan hirdetések bemutatására, amelyek relevánsabbnak tűnnek az Ön ezek és más entitások szerinti lehetséges érdeklődési köre alapján.
Ha Ön számos cikket elolvas a legjobb megvásárolható kerékpártartozékokról, ezeket az információkat felhasználhatjuk arra, hogy profilt hozzunk létre az Ön kerékpártartozékok iránti érdeklődéséről. Az ilyen profil később felhasználható vagy tökéletesíthető ugyanazon vagy egy másik webhelyen vagy alkalmazásban úgy, hogy egy adott kerékpártartozék márka hirdetéseit jelenítsük meg Önnek. Ha Ön egy autókonfigurátort is megtekint egy luxusautó-gyártó weboldalán, ezt az információt kombinálhatjuk a kerékpárok iránti érdeklődésével, finomítva ezzel profilját, és azzal a feltételezéssel élhetünk, hogy Ön a luxuskategóriás kerékpáros felszerelések iránt is érdeklődik.
Egy ruházati vállalat szeretné népszerűsíteni csúcskategóriás babaruhákból álló új termékcsaládját. Kapcsolatba lép egy olyan ügynökséggel, amelynek magas jövedelmű ügyfelekkel rendelkező ügyfélhálózata van (például felsőkategóriás szupermarketek), és arra kéri az ügynökséget, hogy hozzon létre profilokat olyan fiatal szülőkről vagy párokról, akik feltételezhetően gazdagok és újszülött gyermekük van, hogy később ezek a profilok felhasználhatók legyenek partneralkalmazásokon belül hirdetések bemutatására.
Az ezen szolgáltatásban Önnek megjelenített hirdetések az Ön hirdetési profiljain alapulhatnak, amelyek tükrözhetik az Ön jelen szolgáltatásban vagy más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett tevékenységét, (mint például az Ön által beküldött űrlapok, az Ön által megtekintett tartalmak), lehetséges érdeklődési köreit és személyes szempontjait.
Egy online kiskereskedő futócipőkre vonatkozó korlátozott értékesítési akciót szeretne hirdetni. Olyan felhasználókat szeretne a hirdetéssel megcélozni, akik korábban futócipőket nézegettek a mobilalkalmazásában. A nyomon követési technológiák felhasználhatók annak felismerésére, hogy Ön korábban már használta a mobilalkalmazást futócipők megtekintésére, annak érdekében, hogy az alkalmazásban megjelenítsék Önnek a megfelelő hirdetést.
Egy webhelyen kerékpártartozékokat kereső személyre irányított személyre szabott hirdetés céljából létrehozott profil felhasználható kerékpártartozékokra vonatkozó releváns hirdetés bemutatására egy másik szervezet mobilalkalmazásában.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk (például az Ön által beküldött űrlapok, megtekintett nem hirdetésjellegű tartalmak) tárolhatók, és kombinálhatók Önnel vagy hasonló felhasználókkal kapcsolatos más információkkal (például a jelen szolgáltatásban és más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett korábbi tevékenységeiből származó információkkal). Ezt ezután arra használjuk, hogy profilt hozzunk létre vagy tökéletesítsünk Önnel kapcsolatban (amely magában foglalhatja például a lehetséges érdeklődési köröket és személyes szempontokat). Profilja felhasználható (később is) olyan tartalom bemutatására, amely relevánsabbnak tűnik az Ön lehetséges érdeklődési körei alapján, például a tartalom megjelenítési sorrendjét módosítva, hogy Ön még könnyebben megtalálhassa az érdeklődési körének megfelelő tartalmat.
Ön egy közösségi média platformon több cikket is elolvas arról, hogyan építhet lombházat. Ezeket az információkat hozzáadhatjuk egy profilhoz, hogy feljegyezzük érdeklődését a szabadtéri tartalmak, valamint barkácsútmutatók iránt (azzal a céllal, hogy ez lehetővé tegye a tartalom személyre szabását, így például a jövőben több blogbejegyzést és cikket jeleníthessünk meg Önnek lombházakról és faházakról).
Ön megnézett három űrkutatásról szóló videót különböző tévéalkalmazásokban. Egy független hírplatform, amellyel Önnek még nem volt kapcsolata, profilt épít az ilyen megtekintési viselkedés alapján, és más videók vonatkozásában lehetséges érdeklődési körként jelöli meg az űrkutatást.
A jelen szolgáltatásban Önnek bemutatott tartalom az Ön tartalom személyreszabási profiljain alapulhat, amelyek alapján jellemezhetők az Ön jelen vagy más szolgáltatások körében végzett tevékenységei (mint például az Ön által beküldött űrlapok, az Ön által megtekintett tartalmak), lehetséges érdeklődési körei és személyes szempontjai. Ez felhasználható például a tartalmak Ön részére történő megjelenítése sorrendjének módosítására, hogy Ön még könnyebben megtalálja az érdeklődési körének megfelelő (nem hirdetési jellegű) tartalmakat.
Ön vegetáriánus ételekről szóló cikkeket olvas egy közösségi média platformon, majd egy független vállalat főzőalkalmazását használja. A közösségi média platformon Önről készült profil segítségével vegetáriánus recepteket mutatunk be Önnek a főzőalkalmazás üdvözlőképernyőjén.
Ön három videót tekintett meg különböző webhelyeken az evezésről. Egy független videómegosztó platform öt további evezéssel kapcsolatos videót fog javasolni, amelyek érdekelhetik Önt a tévéalkalmazása használata során, az Önről akkor készült profil alapján, amikor azokon a különböző webhelyeken járt online videók megtekintése céljából.
Az Ön számára megjelenített hirdetésekre és az Ön azokkal való interakcióira vonatkozó információk felhasználhatók annak meghatározására, hogy egy hirdetés mennyire működött jól Ön vagy más felhasználók számára, és hogy a hirdetés elérte-e a céljait. Például, hogy Ön látott-e egy hirdetést, rákattintott-e, a hirdetés arra késztette-e, hogy megvásároljon egy terméket vagy felkeressen egy webhelyet stb. Ez nagyon hasznos a hirdetési kampányok relevanciájának megértésében.
Ön rákattintott egy online áruház „fekete pénteki” kedvezményre vonatkozó hirdetésére egy kiadó weboldalán, és megvásárolt egy terméket. Kattintása hozzá lesz kapcsolva ehhez a vásárláshoz. Megmérjük az Ön és más felhasználók interakcióját, hogy megtudjuk, hány hirdetésre kattintás vezetett vásárláshoz.
Ön egyike azon keveseknek, akik egy kiadó alkalmazásán belül rákattintottak egy olyan hirdetésre, amely egy online ajándékbolt „nemzetközi elismerési nap” alkalmából nyújtott engedményéről szólt. A kiadó jelentéseket szeretne kapni, hogy megtudja, hogy az alkalmazáson belül Ön és más felhasználók milyen gyakran néztek rá vagy kattintottak rá egy adott hirdetéselhelyezésre, nevezetesen a „nemzetközi elismerési nap” hirdetésre, hogy a kiadó és partnerei (például ügynökségek) optimalizálhassák a hirdetések elhelyezését.
Az Ön számára megjelenített tartalomra és az Ön azzal való interakciójára vonatkozó információk felhasználhatók annak meghatározására, hogy pl. a (nem hirdetésjellegű) tartalom elérte-e a szándékolt közönségét, és megfelelt-e az Ön érdeklődési körének. Például, attól függetlenül, hogy Ön cikket olvas, videót néz, podcastot hallgat vagy termékleírást néz, mennyi időt töltött ebben a szolgáltatásban és a meglátogatott weboldalakon stb. Ez nagyon hasznos annak megértésében, hogy az Ön számára megjelenített (nem hirdetésjellegű) tartalom mennyire releváns.
Ön egy túrázásról szóló blogbejegyzést olvasott egy kiadó mobilalkalmazásában, és követte az ajánlott és kapcsolódó bejegyzésre mutató linket. Interakcióit úgy rögzítjük, hogy abból kitűnjön, hogy a túrázásról szóló eredeti poszt hasznos volt az Ön számára, és sikeresen felkeltette az Ön érdeklődését a kapcsolódó poszt iránt. Ezt azért mérjük, hogy megtudjuk, a jövőben kell-e további bejegyzéseket készíteni a túrázásról, és hová kell elhelyezni őket a mobilalkalmazás kezdőképernyőjén.
Önnek bemutattunk egy divattrendekről szóló videót, de Ön és több más felhasználó is 30 másodperc után nem nézte azt tovább. Ezt az információt ezután a divattrendekről szóló jövőbeni videók megfelelő hosszának értékelésére használják fel.
Jelentések hozhatók létre az Ön és más felhasználók hirdetési (vagy nem hirdetési) tartalmakkal való interakcióira vonatkozó adatkészletek (például felhasználói profilok, statisztikák, piackutatási, elemzési adatok) kombinálása alapján a közös jellemzők azonosítása érdekében (például annak meghatározása érdekében, hogy mely célközönségek fogékonyabbak egy hirdetési kampányra vagy bizonyos tartalmakra).
Egy online könyvesbolt tulajdonosa kereskedelmi jelentést szeretne kapni, amely megmutatja azon látogatók arányát, akik felkeresték, de vásárlás nélkül hagyták el a webhelyét, illetve felkeresték azt és megvásárolták a frissen megjelent „a hónap híresség-életrajzát”, valamint megmutatja az egyes kategóriák átlagéletkorát és férfi/nő eloszlását. A webhelyén Ön által történt navigációval és az Ön személyes jellemzőivel kapcsolatos adatokat ezután felhasználják és más ilyen adatokkal kombinálják ezen statisztikák létrehozásához.
Egy hirdető szeretné jobban megérteni, hogy milyen típusú közönség lép interakcióba a hirdetéseivel. Felkér egy kutatóintézetet, hogy hasonlítsa össze a hirdetéssel interakcióba lépett felhasználók jellemzőit hasonló platformok felhasználóinak tipikus jellemzőivel, különböző eszközökön. Ez az összehasonlítás megmutatja a hirdetőnek, hogy hirdetéseinek közönsége elsősorban mobileszközökön keresztül éri el a hirdetéseket, és tagjai valószínűleg a 45-60 éves korosztályba tartoznak.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk – mint például a hirdetésekkel vagy tartalommal való interakciója – nagyon hasznos lehet a termékek és szolgáltatások tökéletesítésében, valamint új termékek és szolgáltatások létrehozásában a felhasználói interakciók, a közönség típusa stb. alapján Ez a konkrét cél nem foglalja magában a felhasználói profilok és azonosítók fejlesztését vagy tökéletesítését.
Egy közösségi média szolgáltatóval együttműködő technológiai platform észreveszi a mobilalkalmazások felhasználói számának növekedését, és profiljaik alapján azt látja, hogy közülük sokan mobilkapcsolatokon keresztül csatlakoznak. Új technológiát használ a mobileszközökhöz igazodóan formázott, és alacsony sávszélességű hirdetések küldéséhez, hogy javítsa azok teljesítményét.
Egy hirdető annak módját keresi, hogy miként tudna hirdetéseket megjeleníteni egy újfajta típusú fogyasztói eszközön. Információkat gyűjt arról, hogy a felhasználók hogyan lépnek interakcióba ezzel az új típusú eszközzel, annak meghatározása érdekében, hogy ki tudna-e fejleszteni egy új mechanizmust a hirdetések ilyen típusú eszközön történő megjelenítésére.
Az ezen a szolgáltatáson keresztül Önnek megjelenített tartalmak korlátozott körű adatokon alapulhatnak, mint például az Ön által használt webhely vagy alkalmazás, az Ön nem pontos tartózkodási helye, az eszközének típusa vagy az a tartalom, amellyel Ön interakcióban áll (vagy állt) (például annak korlátozása érdekében, hogy egy videó vagy cikk hányszor jelenjen meg Önnek).
Egy utazási magazin cikket tett közzé a weboldalán egy nyelviskola által a külföldi utazás élményének fokozása érdekében javasolt új online tanfolyamokról. Az iskola blogbejegyzései közvetlenül az oldal alján találhatók, és az Ön nem pontos tartózkodási helye alapján kerülnek kiválasztásra (például olyan blogbejegyzések, amelyek az Ön tartózkodási országának nyelvétől eltérő nyelvekre vonatkozó tananyagot ismertetnek).
Egy sporthíreket szolgáltató mobilalkalmazás új cikk rovatot indított a legutóbbi futballmeccsekről. Mindegyik cikk egy külön streaming platformon található videókat tartalmaz, amelyek bemutatják az egyes mérkőzések legfontosabb pillanatait. Ha Ön beleteker egy videóba, ez az információ felhasználható arra, hogy a rendszer a következő lejátszáshoz egy rövidebb videót válasszon ki.
Az Ön adatai felhasználhatók a szokatlan és potenciálisan visszaélésszerű tevékenységek figyelése és megelőzése érdekében (mint például hirdetések vonatkozásában a robotok általi hirdetéskattintások), valamint a rendszerek és folyamatok megfelelő és biztonságos működésének biztosítására. Felhasználhatók továbbá az Ön, a kiadó vagy a hirdető által a tartalmak és hirdetések megjelenítésekor, valamint a velük való interakció során esetlegesen tapasztalt problémák kijavítására is.
Egy hirdetésközvetítő különböző hirdetőktől származó hirdetéseket küld partner webhelyeinek hálózatába. Észreveszi, hogy az egyik hirdetőre vonatkozó hirdetésekre történő kattintások száma jelentősen megnőtt, és a kattintások forrására vonatkozó adatokat felhasználva megállapítja, hogy a kattintások 80%-a inkább robotoktól, mint emberektől származik.
Bizonyos információkat (például az IP-címet vagy az eszköz képességeit) arra használunk, hogy biztosítsuk a tartalom vagy a hirdetés technikai kompatibilitását, és elősegítsük a tartalom vagy a hirdetés továbbítását az Ön eszközére.
Ha egy cikkben lévő linkre kattint, akkor általában egy másik oldalra vagy a cikk egy másik részére kerül. Ennek elérése érdekében 1°) a böngészője kérést küld a webhelyhez kapcsolódó szervernek, 2°) a szerver válaszol („itt az a cikk, amelyet kért”), felhasználva az Ön eszköze által küldött kérésben automatikusan szereplő technikai információkat, hogy megfelelően jelenítse meg az Ön által kért cikk részét képező információkat/képeket. Technikailag az ilyen információcsere mindenképpen szükséges a képernyőjén megjelenő tartalom továbbításához.
A jelen szolgáltatásban Ön által végzett tevékenységgel kapcsolatos információk párosíthatók és kombinálhatók más Önnel kapcsolatos és különböző forrásokból származó információkkal (például egy különálló online szolgáltatásban végzett tevékenységével, egy hűségkártya üzletben történő használatával vagy egy felmérésre adott válaszaival) a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.
A jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében az Ön eszköze valószínűleg más, Önhöz vagy háztartásához tartozó eszközökkel összekapcsoltnak minősülhet (például azért, mert a telefonján és a számítógépén is ugyanabba a szolgáltatásba van bejelentkezve, vagy mert ugyanazt az internetkapcsolatot használja mindkét eszközön).
Az Ön eszköze az internet elérése során automatikusan elküldött információk (például az Ön internetkapcsolatának IP-címe vagy az Ön által használt böngésző típusa) alapján megkülönböztethető lehet más eszközöktől a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.
Az Ön beleegyezésével az Ön pontos tartózkodási helye (500 méternél kisebb sugarú körön belül) felhasználható a jelen közleményben ismertetett célok támogatására.
Az Ön beleegyezésével az Ön eszközének bizonyos jellemzőit (mint például a telepített betűtípusok vagy bővítmények, a képernyő felbontása) lekérhetik és felhasználhatják annak más eszközöktől való megkülönböztetésére a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.