Tisztelt Fórumozók!
Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy a KRESZ előírásai szerint a közúti jelzések rendelkezéseinek eleget kell tenni, azonban érdekelne a véleményetek, ha egy jelzőtábla bizonyítható módon indokolatlanul van kihelyezve, szerintetek ezt a körülményt a szabs. eljárásban figyelembe kell-e venni?
Inárcsról Kakucs felé van egy végig jól belátható, nyílegyenes, széles útszakasz, a gyalogosok számára mindkét oldalán az úttesttől földsávval elválasztott kövezett gyalogjárda van kialakítva.
Az út elején semmifajta korlátozó jelzőtábla nincs kihelyezve, majd kb. 200 m után – annak ellenére, hogy az út jellegében, műszaki állapotában semmi változás nincs – egy 30 km-es sebességkorlátozó táblát tettek ki. A korlátozás kb. 60 m-es útszakaszon áll fenn. Érdekes, hogy ilyen korlátozás csak Inárcs felől Kakucs felé haladva van kint, a másik irányba viszont nem. Az úton hétköznap délután szinte alig volt gépjárműforgalom, így a személy- vagy vagyonbiztonság veszélyeztetése, mások zavarása, közlekedésbiztonsági veszélyhelyzet fel sem merülhetett.
Mivel a tábla mögött egy bokorba állva egy traffipax-os rendőrautó "dolgozott", utólag érdeklődtem egy helybélinél, mi oka lehet ezen tábla kihelyezésének, mivel én nem találtam rá ésszerű magyarázatot.
A megkérdezett úr szerint a helyi szleng csak "bírságkaszálónak" hívja az útszakaszt, információ szerint a tábla állítólag azért van kint, mert a közelben valahol van egy iskola. (Az adott úton biztos nincs.)
Én viszont július közepén jártam arra, iskolaidőszakon kívül, azaz adott időszakban a tábla kihelyezését indokoló helyzet sem jogilag, sem közlekedésbiztonsági szempontból nem állt fenn.
Szinte ugyanez van a Bp., XVI. ker., Timur utcában is (csömöri kivezető) ahol szintén végig 30-as táblák vannak kirakva, eddig még senki nem tudta megmondani, hogy miért. (Az út itt is rossz, de nem rosszabb, mint máshol.)
A vonatkozó jogszabály szerint az utak forgalmát úgy kell szabályozni, hogy a közlekedés résztvevői biztonságosan, gyorsan és zavartalanul közlekedhessenek.
A járművek forgalmára vonatkozó tilalmat, vagy korlátozást csak kellően indokolt esetben és mértékig szabad elrendelni.
Így szerintetek van értelme arra hivatkozni, hogy az adott útszakaszokon a sebbességkorlátozás elrendelése jogszabálysértő?