Pjotr!
Véleményem szerint itt nem erről van szó. Ha egy kicsit belegondolsz: szerintem te is nehezményeznéd, ha egy, édesapád életébe csak néhány hónappal a halála előtt belépett élettárs sajátítana ki a temetésével kapcsolatos minden tennivalót úgy, hogy ezáltal korántsem vagy megbizonyosodva arról, hogy édesapád az őt megillető végtisztességet a maga teljességében megkapja.
Viszont az is igaz, hogy kissir helyében én - ha valóban van egy végrendelet, amely az elhalt szülő azon kifejezett akaratát tartalmazza, hogy a temetéséről élettársa gondoskodjon -, ... szóval kissir helyében én ezesetben hagynék mindent úgy történni, ahogy az a végrendeletben állt, hiszen mindenkinek joga van megválasztani, hogy halála esetén a végtisztességadással kapcsolatos tennivalókat ki végezze.
Beszélni az élettárssal és közösen megszervezni a méltó temetést, jó ötlet; no, de az elméletnek van egy nagy gyakorlati hiányossága: nevezetesen, hogy beszélni csak azzal lehet, aki úgy áll hozzá a dologhoz, aki kész beszélgetni a másikkal. Persze az is lehet, hogy ezesetben van rá esély. Ekkor viszont le kell nyelni azt a békát, amely az élettárssal szemben táplált ellenérzésekből jött létre; és az elhalt szülő megfelelő végtisztességadásának érdekében nem szabad visszariadni attól, hogy az ember maga tegye meg azt a bizonyos nehéz és kellemetlen első lépést.
