Tisztelt Szakértők,
Elhunyt élettársam örököseivel (két lánya régebbi házasságából) hagyatéki vitába keveredtem.
Élettársammal több mint 24 évig éltünk együtt. Eleinte a párom házában, majd egy nagyobb városba költöztünk és ott vettünk egy kertes házat.
Elhunyt párom egy multinál volt vezető, így többet keresett mint én. Külön bankszámláink voltak, de a mindennapokban közösen gazdálkodtunk (bevásárlás, rezsi, nyaralások).
A ház megvételét párom bonyolította, a saját bankszámlájáról fizette mind a megvételét, mind a felújítását, az ingatlannyilvántartásban 1/1 tulajdonos volt.
Ha jól olvastam, a közreműködésem arányában részesedés illet meg a hagyatékból, hiszen nem örököltem semmit, a lányaié lett a ház.
Szerintem a hagyaték, így a háznak is a 25%-ára jogom lenne (levonva a párom előző házának árát mint
különvagyont), ugyanis a jövedelmi viszonyaink körülbelül 75-25 arányban voltak a párom javára.
Párom lányai szerint viszont a házat, a vételt és a felújítást is az édesanyjuk ki tudta fizetni egyedül is,
abban én nem működtem közre, és a bankszámlájáról, ingóságaiból sem jár nekem semmi, mert még a ház
kifizetésén kívül is több jövedelemmel járult a közös háztartáshoz, mint én.
Melyik az igaz?
Mit jelent a szerzésben közreműködés?
Nem hiszem el, hogy semmi sem jár nekem majd 25 év együttélés után, pedig az új házban is 16 évig laktunk
közösen, együtt csináltunk mindent, fizettük a rezsijét, bútorokat vettem bele, és én is részt vettem a házimunkákban.
Előre is köszönettel,
József