gerbera! bocsáss meg, nem akarok vitát nyitni, de nincs szó hadobálásról, egyébkébnt próbálj meg egy kézzel írni a klaviaturán, kíváncsi leszek neked hányekütésed lesz!
Elévülés
„Az elévülésre nem tudok hivatkozni?”
Nem tudom. De azt tudom, hogy ezt akkor kérdezni, amikor már ellentmondtál, és hivatkoztál rá, kissé elkésett.
Kedves Kovács Béla Sándor!
Igen, tisztában vagyok vele, hogy már későn kérdezek. Igazából már csak az nem tiszta számomra, hogy az FHM-ben a követelés lejárata 2009.04.17-es dátum mit jelent. Mivel a kölcsönszerződés 2015. áprilisában került felmondásra.
Born Out! milyen stílusról beszélsz,? ügyvéd által fogalmazott levél volt a kézbesítési vélelemben, és normálisan megfogalmazva.! Sőt! telefonbeszélgetést is folytattam a közjegyzővel, nagyon udvarias volt, csak ő is tudta szerintem, hogy valami nem stimmel, hogy nem tudja előadni a térti másolatát, ezért szabálytalan az egész, és a bíróságon érvelni is fogok ezzel a ténnyel!
Milyen tértivevény követelünk most tulajdonképpen ?
...amelyben a közjegyző a fizetési meghagyást elküldte, csak nem talált ide, és ő sem tudja bizonyítani!!!
Tényleg nem hiszed el nekem, hogy ennek a tartozásod létezéséhez semmi köze? Márpedig a perben arról kell döntenie a bíróságnak nem arról, mulasztott-e a közjegyző? Nézd csak meg a per iratait: szerepel rajtuk a közjegyző akár fel-, akár alperesként? Na látod...
Bocs, lemaradtam valamiről. Hogyan lett ebből per, ha az fmh nem is került kézbesítésre?
Az FMH valószínű kézbesítésre került, amely alapján a kézbesítési vélelmet az adós meg is döntötte sikeresen.
A kézbesítési vélelem alapján kiállított végrehajtási lapot is vissza vonta a közjegyző. Viszont így polgári per lett az ellentmondás következtében.
( Én csak írtam, de lehet hülyeséget ezért bocsika )
??? Kézbesített irat kézbesítési vélelmét hogyan lehet megdönteni?
Jó, tegyük fel, hogy valóban ez a tényállás. De akkor az adós miért az okafogyott előzmény szaros tértivevényével foglalkozik az érdemi vita tárgya helyett?
Ezt kérdezték itt nagyon sokan :-)
Gerbera! ha te olyan nagyon okos vagy, hogy egyfolytában engem ekélzel, akkor adjál már végre egy okos választ ha kitelik tőled! ugyanis ha nem kerül bizonyításra az, hogy a fizetési meghagyást elküldték, de nem vették át, és még nyoma sincs, akkor hogyan emelkedhetett jogerőre, az ami nincs, és hogyan lehetett vh-t kezdeményezni az adós ingatlanára, mi alapján ? hiszen a kézbesítési vélelem megdőlt, a vh. lapot visszavonták, éppen azért, hogy a vh. bejegyzést törölje a vh. /az utobit a kj. mondta személyesen, akkor mi a fenét alakított perré, ??? /mondjuk az én "elképesztő" gondolatmenetemmel/ mert a tiédet még nem ismerem, de lehet nem is akarom!
..a legjobb tudomásom szerint ha a fizetési meghagyásban, csak egy betű hiba is van, vagy nem jól szerepel valamilyen dátum, akkor azt jelezni kell a közjegyzőnek, ugyanis érvénytelen az FMH, ... nekem ilyenre esélyem sem volt! nnna erről ennyit!
Perré csak nem jogerős fmh tud alakulni, jogerős fmh nem, és visszavont vh-lap sem. Honnan a fenéből tudjam én, hogy mitől lett per az ügyedből? Hát nem te olvasod a rendelkezésre álló iratokat? Neked kell azt tudnod.
Egyébként tökmindegy, mert a tárgyalás kitűzése az tény, a tényekkel pedig nagyon nehéz ellene menni. Javaslom, viszont, hogy az eseményhez fogadj fel egy ügyvédet, különben ezzel az éleslátással rövid úton el fognak kaszálni.
JAJ!.. és még egy szösszenet:
"A másik: A MOKK-os meghagyást az elejétől a végéig gondosan olvassa át mindenki. Ugyanis, ha a kötelezett rovat bármely adata hibás, helytelen, PL :nem stimmel a cím, vagy az anyja neve, akkor szabálytalan FMH-ról beszélünk, és érvénytelen. Erről a közjegyzőt értesíteni kell, és jelezni, hogy a követelés jogalapját és összegét nem ismeri el. a Közjegyzőnek a hibás FMH-t törölnie kell.
Ha nem teszi, törvényt sért, csalást követ el, és a Közjegyzői letét erejéig Sérelem díj jogcímén perelhető. Még egy fontos ellenőrizni való az FMH-ban. A jogalap meghatározásnál a jogviszony kezdete, érvénybe lépésének dátuma, és lejáratának dátuma (jellemzően amikor a Bank >felmondta< a hitelt) ez azért fontos, mert az elévülés Általános törvényi feltételei hatályosan a javunkra változtak. És ha a lejárat dátuma + 5 év és egy nap eltelt a MOKK-os levél póstára adásának dátumához képest, a követelés elévült!" /Forrás: Jogász válaszol (web)
Ügyvéddel is. Nincs meg az öt év. Bár a legutóbbi változatban felcserélte a felmondás és a fizetési meghagyás hónapját, így már szűken belefér. De akkor sem a kibocsátás dátuma számít, hanem a kibocsátás iránti kérelemé.
És ezt a lentebb ( általad ) leírtakat alapján kinek akarod bizonyítani?
A Bíróságon kell majd előadni, ott valószínűleg ( mivel neked van igazad szerinted ) el is fogják hinni.
... nem nekem kell bizonyítani, hanem a közjegyzőnek!
Tisztelt Kovács Béla Sándor a FMH kéremet a felperes 2015 október 5.-én terjesztette elő. Ezt írja a kereset kérelmében!
Fogadj ügyvédet. Arra meg ne is számíts, hogy a közjegyző bármit is bizonygatni fog.
...a bank a szerződésemet pedig 2010.augusztus 18-án mondta fel.
gerbera! te nagyon naiv vagy, de nem baj! mindeféleképpen értersíteni foglak az eredményről!
„nem nekem kell bizonyítani, hanem a közjegyzőnek!”
Annak a közjegyzőnek, aki a perben nem fél... Érdekes lesz...
...hát akkor perbe hívjuk!
LindaAnna!
Őszintén? Ez itt nem Bíróság. Miért itt akarod az igazad bizonygatni? Készséggel elhisszük, hogy neked van igazad, de ezt ne nekünk bizonygasd! ?Majd a peres eljárásban a bíróságnak és hidd el örömmel vesszük tudomásul majd, hogy a perben neked adnak igazat.