Inkasszó a számlámon, hogy tehet ilyet a végrehajtó?


drbjozsef # 2020.10.13. 11:55

(bár akkor zárójelben azt is megjegyzem, hogy házastársak esetén, ahol az egyik fél nem adós, azért ez cifrább lehet, hiszen a házastársi közös vagyon terhére persze lehet követelése a jogosultnak. Hiába "nincs semmi a nevén".)

Rolly85 # 2020.10.13. 11:57

“ (bár akkor zárójelben azt is megjegyzem, hogy házastársak esetén, ahol az egyik fél nem adós, azért ez cifrább lehet, hiszen a házastársi közös vagyon terhére persze lehet követelése a jogosultnak. Hiába "nincs semmi a nevén".)”

Ez csak örökléskor játszik?

drbjozsef # 2020.10.13. 12:49

Rolly85,

Nem.

Ez bármikor. Ha közös vagyonból vesztek házat a Te nevedre, attól az még közös vagyon, és elméletileg végrehajtható. Azért elméletileg, mert a végrehajtó ezt nem vizsgálja, de ha a jogosult hivatkozna rá, akkor perben bevonható a végrehajtásba. Meg bármi más is, ingóság, pénz, bankszámla.

Majd az ügyvéd urak kijavítanak ha tévedek, de tartok tőle, hogy ráadásul a bizonyítási kényszer (tudniillik, hogy NEM közös vagyon) rátok hárulna, mert a házasság alatt szerzett vagyonról főszabály szerint vélelem áll fenn, hogy az közös vagyon - és ennek ellenkezőjét kell bizonyítani.

Rolly85 # 2020.10.13. 12:52

Házasság előtt szereztem minden vagyonom.

kataraider # 2020.10.13. 18:15

Sziasztok , kérdésem az lenne , hogy fennálló adótartozásom miatt inkasszó került a bankszámlámra , illetve kaptam egy levelet hogy az ingatlanomra is bejegyezték a tartozást.
Kérelmeztem mérséklést illetve részletfizetést amit elutasítottak.
Új munkahelyem van , bejelentett 8 órás kp-ben kértem a fizetésem,hogy maradjon belőle valami.
Megkaptam az összeset még , gondolom így ebben a formában is meg fognak találni , és vonni fognak,mennyit vonnak le így majd a fizetésemből ?
Illetve mivel nem kaptam részletfizetést , és sajnos nem tudom kifizetni a tartozásom egyben, így nem tudom ,hogy mi fog történni , el akarják esetleg árverezni majd a házat ?
Olyan lehetséges e lenne , hogy ez a tartozás be van jegyezve a házra és én elajándékozom a feléta férjemnek , vagy ez már ilyenkor lehetetlen.

Válaszokat előre is köszönöm.

gerbera317 # 2020.10.13. 18:15

Tehát ami egyértelmű: Kezdettől fogva végrehajtás folyik egyetemlegesen három személy, 1. az adós, 2. az adóstárs, és 3. a kezes ellen. Akkor is, ha az adóstárs és a kezes még csak most kezdenek el ezen csodálkozni. Jegyezzük meg, éppen ideje volt már. Az adós az - egyébként közös - ingatlan elárverezése után külföldre menekült, az adós és a kezes pedig itt maradtak. A kezes jövedelmét a végrehajtó letiltotta, az adós saját jövedelme letiltásáról nem tud. A kérdés az volt, hogy ilyen várható-e. Igen, várható. Minden mást az eljáró végrehajtótól kell(ene) megérdeklődni. Erre nem kérdez vissza értetlenkedve, mert a végrehajtó személye ismert: a kezes nagyon jól tudja, ki az! Legalábbis illene tudnia.

gerbera317 # 2020.10.13. 18:17

Na, célfotóval pont beírt elém valaki. A hozzászólásom Rolly85-nek szólt.

Rolly85 # 2020.10.13. 19:05

gerbera317

Köszönöm a megannyi válaszát!
Igyekszünk minden - múltban elkövetett - hibát rendbehozni. Persze, hogy tudjuk ki a VH, viszont úgy olvastam több fórumon, hogy azzal nem igazán lehet egyezkedni, inkább az OTP Faktoringgal.

drbjozsef # 2020.10.14. 04:52

Rolly85,

"Minden mást" = adatokat, összegeket, mennyi a fennálló tartozás pontosan (ezt a faktoring nem fogja tudni napra), mi lett az árveréssel, mennyi jött be abból, stb, stb.

Egyezkedni, elengedésről, részletfizetésről, csakis a végrehajtást kérővel tudsz.

Egyébként még egyre figyeljetek : bármilyen megállapodás születik, a végrehajtás költségeit az adósnak kell viselnie. Ha el is enged a faktoring, egy ekkora tartozásnál a végrehajtó minden költsége és jutaléka is több milliós tétel lesz. Azt rendezni kell az utolsó fillérig, mert addig nem fejeződik be a végrehajtás. (részletfizetés esetén azt is részletekben menet közben persze)

drbjozsef # 2020.10.14. 04:54

katarider,

egkaptam az összeset még , gondolom így ebben a formában is meg fognak találni , és vonni fognak,mennyit vonnak le így majd a fizetésemből ?

Egy tartozás esetén 33%-ot.

így nem tudom ,hogy mi fog történni , el akarják esetleg árverezni majd a házat?

Ha a levonásból belátható időn (1-2év) nem térül meg a tartozás, akkor igen, lehetséges.

Olyan lehetséges e lenne , hogy ez a tartozás be van jegyezve a házra és én elajándékozom a feléta férjemnek , vagy ez már ilyenkor lehetetlen.

Nem lehetetlen, hanem értelmetlen. A végrehajtási joggal együtt is eladhatod, elajándékozhatod, de a szerzőnek tűrnie kell, hogy a végrehajtó abból is kielégítse a tartozást. Magyarul, ugyanúgy el fogják árverezni tőle is.

gotti73 # 2020.10.15. 15:11

Nekünk mindent foglalt amit talált. A számlán 10.000 ft-ot hagyott..elvitte az ltp-t is. Másnap bementünk és csődvédelmet kértünk. Minden végrehajtás leállt.

kataraider # 2020.10.15. 16:47

drbjozsef
Köszönöm.

kataraider # 2020.10.15. 16:51

gotti73

Ezt az eljàràst nem ismerem,most olvasgatom de én úgy olvasom hogy adótartozàsra csak az kérhet ilyet aki részletfizetést vagy könnyítést kapott. Nekem elutasítottàk a részletfizetési illetve mérséklése kérvényemet. Tudsz erről valamit ?

Rolly85 # 2020.10.15. 18:15

Szép jó estét!

Egy olyan kérdésem volna hogy jelzálog alapú ingatlan hitel végrehajtási eljárása esetében is szoktak fizetési meghagyást kiküldeni az adós/adósok részére. Amennyiben igen, akkor is küldenek, ha több éves már a tartozás, illetve ha az adott ingatlan árverés útján már az új tulajdonosé?

rigoz # 2020.10.15. 18:22

@Rolly85: Végrehajtási eljárásban nincs "fizetési meghagyás"...

Az legfeljebb az egyik lehetséges végrehajtható okirat kiállítását megalapozó okirat-fajta. Ha már jogerős lett.

Az, hogy mi alapján rendelik el a végrehajtást hitelszerződések ügyében a hitelszerződés okirati formájának függvénye. A közjegyzői okiratba foglalt vagy közjegyző előtt tett kötelezettségvállaló nyilatkozattal "kiegészített" banki szerződést közvetlenül végre lehet hajtani. Egyébként pedig mindenképp fizetési meghagyást kell a végrehajtás előtt kibocsáttasson a bank, ha a követelés összege a 3 millió forintot nem haladja meg, egyébként perelnie kell.

Ezt az ingatlan pontos szerzési módja nem érinti. Az sem, hogy azt egy másik végrehajtási eljárásban - a kérdése tárgyát képező hitelből - árverési vevőként szerezte.

Rolly85 # 2020.10.15. 18:44

@rigoz

Akkor az adott adósnak a végrehajtásról tudomása sem lesz, csak már akkor, ha letiltás vagy inkasszó érinti? Jogorvoslat ? 15 nap ?

rigoz # 2020.10.15. 19:13

A gyakorlat az, hogy a végrehajtó az adóst mindenekelőtt felhívja az adóst, hogy haladéktalanul teljesítse a követelést. Ha ez nem történik meg, akkor "inkasszál", foglal stb.

A közjegyzői okirattal és kötelezettség-vállaló nyilatkozattal szemben nincs nagyon helye jogorvoslatnak. Főleg nem eredményesen...

Garanciálisan ugyanis a közjegyzőnek részletesen ki kell oktatni a nyilatkozót, illetve a feleket a jogaikról és a kötelezettségeikről, szóban is.

A végrehajtás elrendelése ellen a tudomásszerzést követő 15 napon belül van helye jogorvoslatnak, az elrendelő végzés elleni fellebbezés vagy ha végrehajtási lappal rendelték el, a végrehajtási lap visszavonása iránti kérelem formájában.

Ez azonban csak törvénysértésre, különösen arra alapítható, ha azt nem végrehajtható okirat kiállítását megalapozó okiratra alapították.

Közjegyző által kiállított végrehajtási lap visszavonása iránti kérelem min. 8.000Ft díjfizetési kötelezettség terhe alá esik, mely a kérelem érdemi elbírálásának előfeltétele, hogy megfizetendő.

A végrehajtást elrendelő végzés elleni fellebbezés is illetékköteles.

Rolly85 # 2020.10.15. 19:21

Köszönöm szépen!

drbjozsef # 2020.10.16. 05:54

Rolly85,

Kiegészítve ezt azzal, ami már lentebb szerepelt : a végrehajtó elküldi tértisen a végrehajtási lapot minden esetben. Ezt meg kellett volna kapnia az adósnak. (is, minden más felszólítás mellett).

Az adós a tudomásszerzéstől 15 napon belül még megtámadhatja az eljárást bármikor, akár az árverés után is, ha igazolni tudja, hogy önhibáján kívül nem tudott előbb a végrehajtásról.

Esetetekben ez igencsak nehéz lesz, hiszen te írtad, hogy többszöri költözés volt. Márpedig a hitelszerződésben 100% hogy benne van, hogy a hitelfelvevő a lakcímének (és egyéb adatának) változásakor haladéktalanul értesíti a bankot. Ha ezt nem tudja igazolni, már bukta is. Ráadásul a végrehajtó küldheti a papírokat az adós ingatlanának tulajdoni lapján szereplő lakcímre is. Ha az is az adós felelőssége, ha ott nem a megfelelő cím szerepel, nem a végrehajtó hibája.

Egyszóval : ezen az úton nem nagyon érdemes elindulnotok a leírásod alapján.

Eső után köpönyeg.

Rolly85 # 2020.10.16. 08:47

drbjozsef

Köszönöm válaszod.

Jelen esetben a kezest találta meg a vh. Ő nem kapott semmilyen levelet, a munkáltatója jelezte, hogy bérére letiltást foganatosítottak, aztán mikor fel akarta venni a maradék bérét, inkasszálással szembesült. 22 millió a tartozás. Adós külföldön, adóstárs pedig semmit sem kapott a vh-tól.

Ahogy utána néztünk a papíroknak az elévülés is bukta, mert több vh eljárás is volt, az utolsó 2017-ben.

Azt sem hiszem el, hogy semmit sem lehet tenni egy olyan adóssal aki külföldre menekül kötelezettségei elől. Meg az is számomra hihetetlen, hogy 2014 óta a 7 milliós hitel 2020-ra 22 millióra kúszik fel, úgy, hogy a bank már egy házat is vitt.

drbjozsef # 2020.10.16. 11:08

Jelen esetben a kezest találta meg a vh.
Hát azért kezes.

Azt sem hiszem el, hogy semmit sem lehet tenni egy olyan adóssal aki külföldre menekül kötelezettségei elől.
De hát ott a kezes. Minek vesződjenek vele? Vesződjön vele a kezes, ha vissza akarja kapni, amit végrehajtanak rajta. Emlékszel még, mi a kezes?

014 óta a 7 milliós hitel 2020-ra 22 millióra kúszik fel, úgy, hogy a bank már egy házat is vitt.
Ez leginkább a hitel fajtájától függ, és hogy milyen büntetőkamat van a szerződéseben nem fizetés esetére. Simán lehetséges.

gerbera317 # 2020.10.16. 15:35

Letiltásból, és azt is a munkáltatótól megtudni, hogy valaki 22 millióért kezes, az nagyjából olyan, mint amikor valaki úgy tudja meg, hogy rablógyilkosságban társtettes volt, hogy a fegyház zuhanyzójában se§§bedu§ják. Szóval nem. Ez itt nem mesefórum.

Rolly85 # 2020.10.17. 05:15

gerbera317

Miről beszélsz? Értelmezd már, amit ír az ember, aztán keménykedj!

Senki sem mondta, hogy a kezességről nem tudott... Maga a végrehajtás érte váratlanul, mert arról semmi levél nem jött részére...

Játszod itt a kandúrt macskajancsi, csak vigyázz, egyszer valaki el ne hervasszon.

Szomorú örökös # 2020.10.17. 05:24

Játszod itt a kandúrt macskajancsi

...még ha kandúr lenne... :-D

Rolly85 # 2020.10.17. 06:32

Itt nem lényeg a neme, a stílusa a lényeg...