Kizárólag vámhatósági engedély birtokában végezhető dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenység július 1-je után, nem elég a koncessziós szerződés megkötése – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.

A hatóság közleménye szerint a trafiktörvény értelmében a vámhatósági engedély megszerzéséig a koncesszió elnyerése esetén sem lehet a tevékenységet megkezdeni, vagyis dohányterméket beszerezni, illetve forgalmazni.

A NAV célja, hogy a július 1-jei határidő közeledtével a trafiktörvény szerinti kötelezettségek teljesítését megkönnyítse, és segítse a vámhatósági engedélyezési eljárással kapcsolatos tájékozódást. A hivatal honlapján folyamatosan bővülő információkat találnak az érdeklődők, illetve a trafik@nav.gov.hu e-mail címen várják a trafiktörvénnyel kapcsolatos tudnivalókra vonatkozó kérdéseket – közölte a NAV.

A honlapon található tájékoztató szerint május 1-je és június 30-a között a kereskedelmi tevékenységre vonatkozó általános szabályok betartása mellett lehetőség van a dohányboltok előzetes üzemeltetésére, ha a kiskereskedő az egyébként július 1-jétől érvényes vámhatósági engedélyét korábban – legkorábban május 1-jén – veszi kézhez. Az előzetes üzemeltetésre azonban vámhatósági engedély birtokában is kizárólag akkor kerülhet sor, ha a kiskereskedő a szándékát az engedélyt kiadó vámhatóságnak bejelenti.

A dohánybolt előzetes üzemeltetéséhez működési engedély nem szükséges.

A koncessziós szerződés által nyújtott dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság megszűnik, ha a jogosult a tevékenységet nem kezdi meg a szerződés aláírását követő hat hónapon belül.