Szabálytalanul vezetett ügyfélszámlák - A Magyar Nemzeti Bank hatmillió forintra bírságolta a Raiffeisen Bankot

2014.11.21. Jogi Fórum / MTI

A Magyar Nemzeti Bank hatmillió forintra megbírságolta a Raiffeisen Bank Zrt.-t az ügyfélszámlák vezetésével kapcsolatban feltárt szabálytalanságok miatt - közölte a jegybank.

A jegyban célvizsgálatot végzett a Raiffeisen Bank Zrt.-nél annak megállapítására, hogy a hitelintézet betartja-e az ügyfélszámla vezetésére vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket.

Közleményében az MNB kiemelte: az ügyfélszámla korlátozott rendeltetésű pénzszámlának számít, amely nem funkcionálhat fizetési számlaként, hiszen azt pénzforgalmi szolgáltatónak nem minősülő intézmények - például befektetési vállalkozások - is vezethetik a befektetési szolgáltatással kapcsolatos pénzeszközök kezelésére.

A Raiffeisen Bank az ügyfélszámlái kapcsán belső szabályzatában rögzítette, hogy azokon kizárólag a hitelintézet befektetési szolgáltatási tevékenysége és kiegészítő szolgáltatásai körébe tartozó ügylethez kapcsolódó pénzforgalom bonyolítható le. A jegybank a vizsgálat során ennek ellenére a kiválasztott ügyfelek közel felénél az ügyfélszámla-vezetéssel kapcsolatos szabálytalanságokat állapított meg.

Az érintettek ügyfélszámláin ugyanis számos esetben nem befektetési szolgáltatási és kiegészítő szolgáltatási tevékenységből származó pénzeszközökhöz kapcsolódó pénzforgalmat bonyolítottak. Olyan pénzeszközöket fizettek ki, illetve utaltak át róluk összesen mintegy 900 millió forint összegben, amelyek nem befektetési szolgáltatás vagy árutőzsdei szolgáltatás igénybevételéből vagy értékpapír hozamából, elidegenítéséből származtak - írja közleményében az MNB.

Megállapították, hogy a vizsgált tranzakciók többségében igen rövid idő - esetenként csupán pár perc - telt el az ügyfél saját fizetési számlájáról ügyfélszámlájára történő átvezetésre, majd az átvezetett összegnek az ügyfélszámláról történő kifizetésre, átutalásra vonatkozó ügyfélrendelkezések között. Egyes ügyfelek befektetési szolgáltatási tevékenységet az ügyfélszámla megnyitása óta eltelt időszakban egyáltalán nem, vagy csak minimális ügyletkötés lebonyolítva vettek igénybe, ennek ellenére ügyfélszámlájukról - a fentieknek megfelelően - több alkalommal történt kifizetés.

A jegybank magas kockázatúként értékelte a Raiffeisen Bank belső szabályzatában foglaltakat sértő gyakorlatát, azaz az ügyfélszámlák nem rendeltetésszerű használatát, ezért a történtek miatt hatmillió forint összegű bírság megfizetésére kötelezte a hitelintézetet - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

  • kapcsolódó anyagok
PÉNZÜGYI JOG
BANK
MNB