83 éve hunyt el Dárdai Sándor országgyűlési képviselő - Részlet a 'Mely börtönrendszer honositassék meg hazánkban?' című írásából

2016.02. 9. Jogi Fórum / Összefogás a Börtönügyért Egyesület

A jogi szakíróként és számszéki elnökként is elismert Dárdai Sándor 1933. február 8-án hunyt el Budapesten. Legjelentősebb börtönügyi írása, Mely börtönrendszer honositassék meg hazánkban? címmel 1868-ban jelent meg az általa is alapított Jogtudományi Közlönyben. Részlet az írásból.

Mely börtönrendszer honositassék meg hazánkban?

(Dr. Dárdai Sándor által a budapesti ügyvédi egyletnek büntetőjogi
s eljárási és börtönügyi szakosztályában tartott felolvasás.)

E szakosztály engem tisztelvén meg azon megbizással, hogy a büntetőjogi s eljárási és börtönügyi szaktudományt érintő ujabb munkákról időnként jelentést tegyek, örömmel használom fel az igazsági miniszter által, az országos fegyintézetekről nyilvánosságra bocsájtott hivatalos jelentést, hogy ez alkalommal a börtönügyi szaktudomány legújabb vivmányairól értekezve, némileg felkeltsük azon érdeklődést, melyről a hivatalos jelentés azt mondja: „hogy a nemzet minden rétegeit átható érdeklődés nélkül, a börtönügynek tervben levő gyökeres reformja alig remélhető".
Az igazságügyi miniszter mult évi október hóban Csillagh László osztálytanácsos és Tauffer Emil tiszt, fogalmazóból álló bizottságot küldött ki, hogy az országos fegyházakat alaposan megvizsgálják, azok állapotáról és a legsürgősebben eszközlendő javitásokról jelentést tegyenek.
E jelentésnek negyedik része statistikai táblákat is tartalmaz, s ezek szerint a magyarhoni s erdélyi orsz. fegyházakban 1866-ik évben 3621 férfi és 370 női fegyencz volt letartóztatva; 1867-ben pedig azoknak száma összesen 3752-re tétetik *). — Minden egyes fegyencznek ellátása naponkint átlag véve 47 1/2 kr. kerül, melyből a raboknak munkája által csak 5-6 kr. fedeztetik, ugy hogy minden egyes fegyencz részére az állam által, tulajdonkép csak 42 kr. fizettetik, mi 4000 fegyencznél — mert a fentebbi kimutatás szerint nem sok hiányzik ezen kerek szám completirozásához — évenkinti 613,200 frt költséget tesz.
Alig szükséges megjegyeznem, hogy a fentebbi számok alatt nem foglaltatnak egyszersmind a helyhatósági ugy mint városi, megyei és kerületi fogházak.
Noha hazánkban még a fenyítő eljárás sem örvendhet az áldásdus nyilvánosságnak, napi hirlapjaink ujdonsági rovatai mégis élénk szinben tüntetik fel, hogy fegyházaink mennyire felelnek vagyis inkább nem felelnek meg a javitás czéljának. Csaknem naponkint olvashatjuk: hogy itt vagy amott egy példátlan merészséggel elkövetett rablás történt, és N. N. városkapitánynak vagy csendbiztosnak sikerült ezen vagy azon nem régen szabadon bocsátott fegyenczben — mint különben is hirhedt egyénben — a tettest felismerni.
Ezen állandó hirek olvasásakor mindannyiszor a börtönügyi reform kérdése merül fel előttem, mely kérdés 1836 óta egy külön szaktudomány tárgyát képezi. — 1836-ban, midőn Philadelphiában az első magánrendszerü fogház épült, az azzal behozott ugynevezett pensylvaniai rendszer, oly merev ellentétbe lépett az addig divatozó közös rendszerrel, hogy ezen komoly harczot még most sem tekinthetjük teljesen befejezettnek, minek oka főleg abban rejlik, hogy egyik félnek sincsen tökéletesen igaza. Ujabban azonban egy rendszer merült fel Irland-ban, mely ugy a magán, mint a közös rendszernek, tehát mindakét ellentétes rendszernek igazságait magában foglalja, és ha gyakorlati keresztülvitelének nehézségei is le leendenek győzve, a szaktudománynak fenjelzett két ellenséges tábora kétségkívül ezen rendszer felett fog békét kötni.
Ezzel röviden körvonaloztam mai felolvasásomnak keretét, melyben egyszersmind figyelemmel fogom kisérni az igazságügyi minisztérium által nyilvánosságra bocsátott, az országos fegyintézetekről szóló hivatalos jelentését.
Legyen szabad mindenekelőtt épen ezen hivatalos jelenlésből kivonva, a hazai fegyházainkban most divatozó közös rendszernek erkölcsi befolyását néhány vonással ecsetelnem.
„A bünök minden osztályának képviselői vannak egy fegyházban együttlétre szoritva, s ezáltal, de továbbá a hajlamok és szenvedélyek hasonlóságánál fogva bensőbb viszony támad közöttük, ugyanazon sors gyermekei egymás között nem ismerik a szégyent, sőt a dolgok természetes folyama szerint viszonyuk oda fejlik, hogy nemsokára a többi emberi társaságtól elkülönitett, saját elvek s erkölcsök által vezérlett külön osztályt képeznek. A legbátrabb, kegyetlenebb s daczosabb viszi a kevésbé merészek közt a szót. Beszélgetésök természetesen mult éltük emlékeit tárgyazza, melynek sulyos következményeit most találékony képzeletük képeivel könnyitni akarják, avagy terveket kovácsolnak a jövőre, melyeknek furfangossága majd megmentendi őket, a jelenben gondolatuk szerint csak rosz kivitel által okozott felfedezéstől. A vallástan magvai legritkábban esnek közöttük termékeny földre; guny és ama szemtelenséggel fogadják azt, melylyel a gonoszságban rögzöttek, a keresztény hit tiszta, de szigoru erkölcsit eltorzítni szokták, hogy mintegy saját lelkiismeretüket menthessék ki, azoknak megnem tartásáért. A még nem egészen romlott, ki elég szerencsétlen hosszabb időre egy ily fegyházba kerülni, nem óvhatja magát gonoszságba sülyedt környezetének mételyes befolyásától, mert habár eleinte romlott társainak durva tréfáit, illetlen beszédét s bünös merényük terveit csak azért hallgatá, hogy általuk üldözés vagy bántalomnak kitéve ne legyen, eltompitja utálatát, később a szokás s a roszaknak folytonos társasága, végre benne is megvesztegetett érzelmeket kelt, melyek ettől kezdve szakadatlanul öregbednek."
A közös rendszerhez kell számitanunk az ugynevezett hallgató vagy — auburni — rendszert is, melynek hazánkban az 1840-iki országgyűlés által kiküldött választmányban szintén voltak egy némely pártolói. E választmányban egyátalán csak a magán és a hallgató rendszer körül forogtak a viták, mert az ír rendszer, — melynek keltét csak az 1856. évtől datálhatjuk — akkor még nem volt ismeretes. Most azonban ezen rendszer nemcsak az elméleti tudomány terén emelkedik tulsulyra, hanem már gyakorlati tapasztalatok által is támogattatik. — De épen ezért, mert az 1843/4-iki országgyülés óta a börtönügyi szaktudomány bő tapasztalatokkal gazdagodott, szigoru vizsgálatunk tárgyává kell tennünk az ezen országgyülés bizottsága által kidolgozott t. javaslatot.
Köztudomásu dolog, hogy ezen törvényjavaslat a magánrendszer elveire volt fektetve, s minthogy szakemberekből álló közönséghez van szerencsém szólni, feleslegesnek tartom a magánrendszer részletesebb ismertetését, mert hisz kiki köztünk tudja, hogy mily véglegességekhez vezetett a tiszta magánrendszer elméletének gyakorlatbani alkalmazása, ugy, hogy p. o.: némely fegyházban minden fegyencznek külön sétatere van, de még a sz. mise alatt is elvannak különitve, mert minden fegyencz külön páholyban, úgynevezett „stall"-ban foglal helyet, és hogy a templomba menet vagy az onnani jövetkor egymást meg ne ismerhessék, bizonyos adott jelre a sipkának bőrfödelét — melyben két szemüreg van kivágva, azt mintegy álarcznak használva — arczukra kell vonniok. Hogy a magánrendszernek ily tulzásaiból eredt kinövések, minők a külön sétatérek, az emlitett „stall"-ok és az álarczok viselete, nemcsak nem hasznos, hanem egyenesen káros, — az világosan kitünt az angol parlament által kiküldött bizottságnak tárgyalásából, a mely bizottság a börtönügyet oly alapos tárgyalás alá vonta, mint az eddigelé még a világ egy törvényhozása részéről sem történt. E bizottság élve az angol parlamentnek azon kiváló jogával, hogy tanukihallgatásokat is eszközölhet — 9470 kérdés fölött — számos szakférfinak nyilatkozatát szerezte be, és a bizottság jelentése nyomtatásban 697 nagyrétü lapra terjedt. A bizottság által kihallgatott kitünő szakférfiak egyhangulag oda nyilatkoztak, hogy a külön sétaudvarok czélszerütlenek, mert nem nyujtanak elegendő tért testi mozgásra, miért is azok helyett nagyobb sétatérek használatát inditványoztak, hogy ott több fegyencz együttesen szigoru felügyelet alatt tornászatszerü testgyakorlattal tölthesse a sétaidőt. A fegyenczeknek templombani elkülönitését még inkább kárhoztatták, mert ezáltal az isteni tisztelet minden hatását elveszti, s a fegyenczek tapasztalat szerint leginkább ezen az ájtatosságra szánt időben igyekeznek észrevétlenül egymással érintkezésbe lépni. Clay nevü fegyházi lelkész Prestonban, oly erélyesen nyilatkozott az emitt emlitett tulzás ellen, hogy kijelenté: miszerint, ha ő kénytelenittetnék a fegyenczeknek az elkülönitett „stall'-okban prédikálni, — inkább leköszönne lelkészi állásáról. A mi pedig az álarczok viseletét illeti, az valóban nevetséges tulzás, mert a kivánt czél a végtárgyalások nyilvánosságánál fogva, melynek előbb-utóbb nálunk is be kell következnie, amúgy sem éretik el.

*) A nők többnyire aránylag igen csekély számmal vannak képviselve a fegyházakban. Ebből azonban még nem lehet a nőnemnek nagyobb erkölcsiségét következtetni, mint ezt a hivatalos jelentés állitja. Igen érdekes e tekintetben a „Deutsche Strafrechtszeitung”-nak f. évi február havi füzetében az ily czimü értekezés: „statistische Bemerkungen über Geschlecht und Alter der Angeklagten".

A teljes írás itt olvasható 

  • kapcsolódó anyagok
BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁS
JOGTÖRTÉNET