Bűnvádi eljárás indult Romániában Ana Maria Patru, az állandó választási hatóság (AEP) elnöke ellen, akit befolyással való többrendbeli üzérkedéssel és pénzmosással gyanúsít a korrupcióellenes ügyészség (DNA).

A vádhatóság szerint Patru 2008-ban az AEP alelnökeként egy 210 ezer euró értékű bukaresti lakást kért és kapott egy cégvezetőtől annak fejében, hogy az illetőt előnyben részesítse az AEP számítástechnikai és szoftverfejlesztési közbeszerzésénél.
    

2011-ben ugyanannak a cégnek a képviselőitől 15 ezer euró, egy másik cég vezetőjétől pedig 50 ezer euró csúszópénzt kért és kapott (ez utóbbi esetben állítólag csak azért, hogy az illetőt összehozza az akkori gazdasági miniszterrel), a megvesztegetésekből származó pénzből pedig egy luxusterepjárót vásárolt, amit nem saját nevén íratott forgalomba – olvasható a DNA közleményében.
    

A DNA a Patru-család által birtokol lakásokban és az AEP székhelyén egy időben végzett házkutatást. A hírtelevíziók szerint a gyanúsított férje, Florin Stefan Patru megpróbált megszökni egy olyan cég irataival, amely szerepet játszott a csúszópénz kifehérítésében, a rendőrök azonban elfogták.
    

Romániában az AEP-nek jelentős szerepe van a december 11-én sorra kerülő parlamenti választások megszervezésében.
    

Klaus Iohannis államfő a nap folyamán újságírói kérdésre válaszolva kifejezte meggyőződését, hogy nem befolyásolja az AEP hatékony működését a vezetője ellen felmerült korrupciógyanú. Az elnök – még a DNA erre vonatkozó közleménye előtt – megelőlegezte: Patrut “le kell cserélni”, ha az ügyészség büntető eljárást indít ellene.