Másik sávban - A Császár-per - Egy híres ügy a magyar jogtörténetből

2017.04. 7. Jogi Fórum / Sereg András

Császár Előd 1998. december 17-ig Magyarország egyik legnépszerűbb popzenésze volt. Pár pillanat alatt megváltozott az élete, amikor BMW-jével átsodródva a másik sávba összeütközött egy rendőrautóval. Halált okozó közúti baleset okozása, csalás kísérlete és közokirat-hamisítás miatt is elítélték. Nem kellett börtönbe mennie.

Császár Előd 1998. december 17-én délután négy óra előtt pár perccel 95-100 kilométeres óránkénti sebességgel haladt citromsárga BMW-jével a Szilágyi Erzsébet fasoron a Pasaréti út felé, ahol egyébként a megengedett sebesség 50 km/óra. Az útkereszteződéshez érve a gépjármű többször áttért a menetirány szerinti bal oldalra, majd hirtelen kormánymozdulat után a jármű elvesztette stabilitását, és – átsodródva a másik sávba – frontálisan összeütközött az 50-55 kilométeres óránkénti sebességgel szembejövő rendőrautóval. A kocsit vezető 25 éves rendőrtiszt, akinek nem volt bekapcsolva a biztonsági öve, a helyszínen meghalt. A rendőrautó utasa és Császár Előd nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett. A baleset után a zenész így nyilatkozott a bulvársajtónak: "Éppen a Körszállónál jártam, amikor megcsúszott az autó, és átperdültem a szembejövő sávba, ahol már nem tudtam elkerülni az ütközést. Nagyon sajnálom az elhunyt rendőrt, de nem érzem magam hibásnak, hiszen nem vezettem brutálisan, és alkoholt sem ittam."

A rendőrautó az ütközést követően. - Forrás: MTI

A balesettel kapcsolatban több vádpont is felmerült Császár Előd ellen: egyrészt gyanúsították halálos közúti baleset okozásával, másrészt kábítószerrel visszaéléssel, harmadrészt biztosítási csalásért, mert a felelősségbiztosítását visszadátumozva kötötte meg.

A tragédiát megelőzően a sajtó beszámolt arról, hogy Császár 1998 januárjában részese volt egy közlekedési balesetnek, amikor is a zebrán ütöttek el egy gyalogost. Akkor azt mondta, hogy nem ő vezette az autót, hanem barátnője, és a gyalogos részeg volt. A sértett viszont állította, hogy Császár ült a volán mögött, kezelőorvosa pedig kategorikusan cáfolta, hogy a többszörös töréseket szenvedett páciense alkoholt fogyasztott volna.

A hatóságok már a büntetőper kezdete előtt alulmaradtak két vitatott kérdésben. Először is nem tudták bizonyítani azt az állításukat, hogy a vétkes sofőr kábítószer befolyása alatt állt a tragédia idején. Az igazságügyi orvosszakértő csak jóval korábbi fogyasztást tudott kimutatni, amiért Császárt ügyészi megrovásban részesítették. Továbbá azt sem tudták keresztülvinni, hogy a közlekedési ügyet és a karambolozott autóra kötött, visszadátumozott biztosítása miatt, okirat-hamisítás címén indult eljárást egy perben tárgyalja a bíróság.

A nagy érdeklődéssel kísért büntetőper zárt tárgyalással kezdődött 2000. április 11-én a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. A kiszivárgott hírek szerint a popzenész ügyvédje, Zamecsnik Péter a vádirat hiányosságaira próbálta irányítani a figyelmet, míg védence azt vallotta, hogy autója egy nedvesedésen vagy jegesedésen csúszott meg.

Császár Előd a PKKB-ra érkezik. - Forrás: Index.hu

Az elsőfokú bíróság 2000. december 11-én Császár Elődöt halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt találta bűnösnek. Ezért egyévi letöltendő fogházra ítélte, valamint négy évig eltiltotta a közúti járművezetéstől. A bíróság a büntetés kiszabásánál több enyhítő körülményt vett figyelembe: így az idő múlását, a vádlott büntetlen előéletét, illetve részbeni beismerését. Súlyosbító körülményként értékelte ezzel szemben, hogy a vádlott a balesetet megelőzően többször átlépte a záróvonalat, és több közlekedési szabályszegést követett el jogosítványának megszerzése óta. A bíróság a rendkívül súlyos KRESZ-szabálysértés miatt nem látott lehetőséget a kiszabott szabadságvesztés felfüggesztésére. Ezzel összefüggésben elhangzott: a vádlott ugyan elismerte, hogy túllépte a megengedett sebességet, de tagadta a vádiratban ismertetett mértékét. „A meteorológiai jelentés szerint a baleset napján nem volt nulla fok alatti hőmérséklet, de a tél ezen időszakában az autósoknak mindenütt síkosságra kellett számítaniuk” – jegyezte meg az eljáró tanács elnöke. Az igazságügyi szakértő a baleset után azonnal megkezdte a helyszínen vizsgálatot, ezért a baleset egyes részleteit jól lehetett rekonstruálni és bizonyítani. A bíróság szerint annak a vezetőnek, aki jelentősen túllépi a megengedett sebességet, számolnia kell minden lehetséges veszélyforrással. Így tisztában kell lennie azzal, ha baleset történik, az halálos kimenetelű is lehet. Az ítélet ellen az ügyész súlyosbításért, a védő elsősorban felmentésért, másodsorban enyhítésért fellebbezett.

A másodfokú eljárás 2001. május 4-én kezdődött a Fővárosi Bíróságon. A tárgyaláson a védő és az igazságügyi szakértő is azt állította, hogy a vádlott mindent megtett a baleset elkerülése érdekében, ezért nem állhatott fenn szándékosság. Császár az utolsó szó jogán kijelentette: „Átéltem azoknak a fájdalmát, akik egy családtagjukat vesztették el. Az elmúlt két és fél évben többször megfenyegettek, az utcán megjegyzéseket tesznek rám, ha pedig közúti ellenőrzéskor megállítják azt az autót, amelynek én utasa vagyok, a vezető biztos számíthat valami kellemetlenségre.” Hozzátette: karrierje kettétört, ami szerinte önmagában is életre szóló büntetetés, magánélete csődbe ment, anyagi nehézségei miatt el kellett adnia a lakását.

A Fővárosi Bíróság jogerős ítéletében egy év 6 hónap fogházbüntetésre ítélte Császár Elődöt, azonban a büntetés végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztette. A bíróság – fenntartva a járművezetéstől való eltiltást – százezer forint pénzbüntetés és 269 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezte a vádlottat. Az ítélet indoklása szerint Császár csakis annak köszönhette a viszonylag enyhe büntetést, mert először áll bíróság előtt, ám legközelebb már számítania kell az igazságszolgáltatás szigorára. Az ítélethirdetés után a zenész közölte, hogy már az eljárás kezdetén elhatározta, bármi lesz az ítélet, elfogadja, mert mást úgysem tehet. „A jogerős ítélet nyomán azonban nem könnyebbültem meg, hiszen azzal a tudattal kell együtt élnem, hogy találkoztam egy ember halálával” – jegyezte meg. Ügyvédje, Zamencsik Péter kérdésre válaszolva elmondta, hogy a bíróság döntésére nem volt hatással védence közokirat-hamisítási és kábítószerrel való visszaélési ügye.

A Fővárosi Bíróságon. - Forrás: Blikk.hu

Sokáig tartott a biztosítási ügy is. A vád szerint a Császár 1998. december 21-én a Hungária Biztosító egyik üzletkötője segítségével visszamenőleg próbált biztosítást kötni az autójára. A zenész 2001. július 5-én a bíróság előtt tagadta, hogy felelősségbiztosítását visszadátumozták volna. A tanúként meghallgatott B. Andrea, aki egy autós cégnél dolgozott, kötötte meg a biztosításokat, és a papírokat a másodrendű vádlott, T. Zsuzsa vitte be a biztosítóhoz. Császár váltig bizonygatta: 1998. december 10-én a Blaha Lujza téren találkoztak, hogy megkössék aznap vásárolt gépjárművének felelősségbiztosítását. A szerződést egy autóban a másodrendű vádlott töltötte ki, mert a biztosítási üzletkötőként dolgozó B. Andreának el volt törve a keze, ő csak azt aláírta a végén. A vádlott története hamarosan darabjaira esett, ugyanis a találkozó nem decemberben, hanem januárban történt a Blaha Lujza téren, ahol nem volt ott B. Andrea, akinek egy baleset miatt tényleg eltört a bal keze, csakhogy ő jobbkezes, ezért aztán nem lett volna akadálya az űrlap kitöltésének. Amellett a kérdéses időpontban éppen varratszedésen volt a kórházban.

Az eljárás mégsem zárult le, mert a másodrendű vádlott ügyvédje írásszakértő kirendeléséhez ragaszkodott, és a bíróság is további tanúkat kívánt meghallgatni. Ezt követően hol az egyik, hol a másik vádlott távolmaradása következtében sorozatban maradtak el a tárgyalások, majd másfél évvel később mindent elölről kellett kezdeni, mert új bíróhoz került az ügy. Végül az elsőfokú bíróság – már 2003-ban – Császárt csalás kísérlete és közokirat-hamisítás miatt nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását két évre felfüggesztette, továbbá 95 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére is kötelezte. Az ítélet ellen Zamecsnik Péter fellebbezett, és kérte védence felmentését, mert az elsőfokú ítélet ellentmondásos volt. Az ügyvéd szerint Császár jogszerűen és jóhiszeműen járt el, nem tehetett arról, hogy a biztosító több napos késéssel „érkeztette” a szerződést, amit a Hungária Biztosító el is utasított, így szó sem lehetett megtévesztésről és csalásról. A Fővárosi Bíróság 2004. június 23-án nem találta alaposnak a fellebbezést, és mivel sem súlyosbításra, sem enyhítésre nem látott okot, helyben hagyta az elsőfokú ítéletet.

Az öt és fél évig elhúzódó procedúra után Császár újrakezdte az életét DJ Shane54 néven. Európai és tengerentúli piacra dolgozik saját dalokkal, remixekkel. Egy interjúban elmondta, hogy gyerekkora óta sztár akart lenni, a középiskolában sem tanult sokat, mert első lemezét készítette. Nagyon fiatalon elköltözött otthonról, és 22 évesen már a saját pénzéből vásárolt lakásban élt. Úgy érezte, hogy a világ tetején áll. „Szörnyű és elviselhetetlen voltam, egy önző dög”, és szerinte ezért kapta a sorstól a balesetet.

  • kapcsolódó anyagok
BÜNTETŐELJÁRÁS
BÜNTETŐJOG
JOGTÖRTÉNET