A borát megmérgező gazda „csak a tulajdonát védte”, egy ország állt ki mellette, a bíróság mégis bűnösnek találta halált okozó testi sértés bűntettében. Az eltulajdonított táskájáért gépjárműves üldözést rendező nőre a társadalom a felelőtlen ámokfutó jelzőket aggatta, a Kúria azonban jogos védelemre hivatkozással felmentette a vádak alól. Mikor és milyen alapon mentesül az egyén a büntetőjogi felelősségre vonás alól? Melyek a büntethetőséget kizáró vagy korlátozó okok?
A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (Btk.) szerint bűncselekmény az a szándékosan vagy – ha a törvény a gondatlan elkövetést is büntetni rendeli – gondatlanságból elkövetett cselekmény, amely veszélyes a társadalomra, és amelyre a törvény büntetés kiszabását rendeli. Társadalomra veszélyes magatartásnak azt a tevékenységet vagy mulasztást tekinti, amely mások személyét vagy jogait, illetve Magyarország Alaptörvény szerinti társadalmi, gazdasági, állami rendjét sérti vagy veszélyezteti. Tehát egy cselekmény akkor valósít meg bűncselekményt, ha az tényállásszerű, társadalomra veszélyes és bűnös is egyben. Azonban léteznek olyan esetek, amikor megvalósul ugyan egy büntető törvényi tényállásba ütköző cselekmény, mégsem követi büntetőjogi felelősségre vonás.
A Btk. a büntetőjogi felelősségre vonás akadályait három csoportra sorolja: a büntethetőséget kizáró vagy korlátozó, a büntethetőséget megszüntető okokra, valamint az egyéb körülményekre. Az első két csoport között az alapvető különbség az, hogy amíg a büntethetőséget kizáró okok fennállásakor a cselekmény megvalósításakor hiányzik a bűncselekmény egyik fogalmi ismérve, a társadalomra veszélyesség, ezért a bűncselekmény már az elkövetéskor sem jön létre, addig büntethetőséget megszüntető okok esetében a bűncselekmény megvalósul, azonban annak elkövetése után áll elő egy olyan körülmény, amely miatt az elkövető már nem büntethető. Előbbi esetben például a Btk. végszükségre vonatkozó rendelkezéseire – az EBH2018. B.24. alapján nem valósítja meg az állatkínzás bűntettét, aki az emberek testi épségét, egészségét közvetlen támadással fenyegető kutyát lelövi – gondoljunk, míg utóbbi esetben, ha a tolvaj a lopás elkövetése után meghal, a halálának ténye, mint büntethetőséget megszüntető ok fennállása miatt nem lehet felelősségre vonni. A harmadik csoportba tartozó akadályok sajátja, hogy amennyiben hiányoznak – például a szexuális erőszak egyik alapesete csak magánindítványra büntethető –, mind objektív, mind szubjektív szempontból az elkövetővel szemben büntetőeljárás nem indítható.
A kizáró okként megjelenő társdalomra veszélyesség hiányának a megállapíthatóságára alapvetően azért kerülhet sor, mert a jogrend bizonyos körülmények fennállásakor az általa egyébként tiltott tevékenység végrehajtását megengedi, ennek következtében pedig maguk a tilalmak is megszűnnek. A cselekmény büntetendőségét, azaz társadalomra veszélyességét kizáró okok: a jogos védelem, a végszükség, a jogszabály engedélye, valamint a törvényben meghatározott egyéb ok, melyek automatikusan kihatnak minden elkövetőre, ezért ezek az okok a büntetőjogi felelősség objektív akadályai. Ezzel szemben a szubjektív kizáró okok az elkövetők bűnösségét zárják ki, vagy korlátozzák úgy, mint a gyermekkor, a kóros elmeállapot, a kényszer és a fenyegetés, valamint a tévedés. Szemben az objektív okokkal, a szubjektív ok fennállását elkövetőnként, egyedileg kell vizsgálni. Azaz, amennyiben hárman követik el a csoportos önbíráskodás bűntettét, de az egyik elkövető gyermekkorú – főszabály szerint a 14. életévét még nem töltötte be, a kizáró ok szubjektív volta miatt – a másik kettő ugyanúgy csoportos önbíráskodásért felel. Ezzel szemben, ha a testi sértést kimerítő magatartást tanúsító jogos védelmi helyzetben volt – annak objektív jellegéből eredően – a neki segítséget nyújtó személyeket sem lehet felelősségre vonni.
A jogirodalom a gyermekkort, a kóros elmeállapotot, a kényszert és a fenyegetést, valamint a végszükségnek és jogos védelemnek azt az esetét, amikor az elhárítás szükséges mértékét ijedtségből vagy menthető felindulásból túllépi az egyén, a beszámítást kizáró okok csoportjába tartozónak tekinti. Büntetőjogi értelemben az beszámíthatatlan, aki nem képes cselekménye következményeinek a felismerésére vagy arra, hogy a felismerésnek megfelelő magatartást tanúsítson. Bizonyos dogmatikai felosztásban a bűnösséget kizáró okok közé sorolandó – speciális, a katonákra vonatkozó rendelkezés – az elöljáró parancsa.
Mészáros Ádám Zoltán nem a fentiek szerinti büntethetőségi akadályrendszer szubjektív és objektív okok mentén való elhelyezését követi, hanem a szükségcselekményben lévő ártatlan személyek vagy érdekek két pólusának jogi helyzetét vizsgálja. A szükségcselekmények körébe azok a helyzeteket sorolja, ahová a veszélyben lévő saját akarata ellenére került, szükségből cselekedett, mint a végszükség, a kényszer és a fenyegetés, a jogszabály engedélye és az ún. megelőző jogos védelem helyzete. Alapvető jogok kerülnek egymással összeütközésbe, emiatt Mészáros megfogalmazása szerint a „szükségcselekmények kivételek az általános szabály alól, erősíthetik vagy romba is dönthetik azt, tehát nem csupán joghézagok, hanem sokkal inkább a büntetőjogi felelősséget alakító határjelzők”. A kollízió feloldására, a jogkorlátozás feltételrendszerének meghatározására az alkotmányjogi rendelkezéseknek kiemelt jelentősége van, hiszen „jog és jog” szembenállásakor – a jogos védelmi helyzet eseten, a gyakorlati tapasztalatok alapján a telepített védelmi eszközök által okozott helyzetek kivételével, „jog és jogtalanság” helyzete áll fenn, ahol a jog erőfölénye érvényesül – a lefektetett szabályoknak a tényállásra való alkalmazásakor az elhárító magatartások szükségességi-arányossági vizsgálata szükséges, így kizárva vagy megállapítva a büntetőjogi felelősséget.
A Btk. csak azokat az okokat sorolja fel, amelyeknek előfordulásával gyakrabban kell számolni a gyakorlatban, s amelyekről – jelentőségüknél fogva – a legtöbb európai büntetőkódex is rendelkezik. Nem kerül említésre például a sértett beleegyezése vagy a megengedett kockázat, mely kizáró okokat a bírói gyakorlat alakította ki. Egyrészt ezen körülményeket lehetetlen kimerítően felsorolni, másrészt a bírói gyakorlat folyamatosan változtathatja azok határát, és így a törvény sem törekszik ezek meghatározására. Példaként említhető a szülői fegyelmezési jog, melyet néhány évtizede még mind a társadalom, mind a bíróságok tágabb körben értelmezett, azonban ma már a tettleges becsületsértésnél és a szabadság rövidebb tartamú korlátozásánál súlyosabb bűncselekmény esetén a bíróság nem menti fel az elkövetőt szülői fegyelmezési jogra hivatkozással.
