Author: Eszter Vastag (Vastag Eszter)

61! – Rekordmennyiségű adóval indul a 2024-es év – Adók, amelyektől búcsút vehettünk és az új versenyzők – szakértői összefoglaló!

A különadók újabb évébe lépve joggal merülhet fel a kérdés, hogy az eleinte átmenetiként kommunikált extraprofitadók vajon mikor adják át a helyüket a tényleg söralátét méretű adóbevallásoknak. Mindeközben a gazdálkodók most már olyan addicionális terhekkel is kénytelenek szembenézni, mint az EPR-díj, a szén-dioxid kvóta adó vagy a globális minimumadó. A trendek szintjén mindenesetre az látszik,...

“A hazát, a nemzetet szolgálni a legnagyobb megtiszteltetés.” – Hivatalába iktatták Sulyok Tamás államfőt – Az elnöki beszéd – képes összefoglaló!

“A hazát, a nemzetet szolgálni a legnagyobb megtiszteltetés.” – Hivatalába iktatták Sulyok Tamás államfőt – Az elnöki beszéd – képes összefoglaló!

“A hazát, a nemzetet szolgálni a legnagyobb megtiszteltetés” – jelentette ki Sulyok Tamás köztársasági elnök vasárnap a Sándor-palota előtt megtartott, ünnepélyes beiktatásán mondott beszédében. “Az én támaszom, egész életem iránytűje a jog. Ehhez mérten és híven kívánok dolgozni. Ahogy Ulpianus  megfogalmazta: “Ius est ars boni et aequi.” A jog a jó és az igazságos művészete....

A legfrissebb jogszabályok – A Magyar Közlönyök 2024. évi 23-29. számainak tartalma

MAGYAR KÖZLÖNY 2024. évi 23. szám 2024. február 29. 35/2024. (II. 29.) Korm. rendelet A harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó általános szabályokról szóló 2023. évi XC. törvény végrehajtásáról 36/2024. (II. 29.) Korm. rendelet A harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó általános szabályokról szóló törvénnyel összefüggésben veszélyhelyzeti kormányrendeletek módosításáról 37/2024. (II. 29.) Korm....

Kártérítési felelősség megállapíthatósága szempontjából van-e jelentőssége a jogelőd eljárásának? – Az Ab kúriai döntést semmisített meg!

Az alperes kártérítési felelősségének megállapíthatósága szempontjából alapvető jelentőségű kérdés, hogy az alperes jogelődje korábban jogszerűen, az eljárására irányadó jogszabályoknak megfelelően járt-e el – szögezi le az Alkotmánybíróság IV/148/2023. számú, bírói döntést megsemmisítő határozatában.

Márciustól bírói engedély nélkül is zár alá vehet vagyontárgyakat a nyomozó hatóság – Több ponton változott a Büntetőeljárási törvény!

Márciustól bírói engedély nélkül is zár alá vehet vagyontárgyakat a nyomozó hatóság – Több ponton változott a Büntetőeljárási törvény!

Márciustól online is bármikor képviselhetik ügyfeleiket a védők a bírósági tárgyalásokon, a nyomozók pedig akár előzetes bírói engedély nélkül is zár alá vehetnek vagyontárgyakat egy vizsgálat során – hívja fel a figyelmet a Ragány Ügyvédi Iroda a Büntetőeljárási törvény legfrissebb változásaival kapcsolatban. A jövőben nem lesz kötelező a jegyzőkönyvvezető részvétele a tárgyaláson, és a védő...

Nők: zavaros források, melyekből aranyat mostam, igazi aranyat – A Legfőbb Ügyészség nőnapi, szívet melengető kisfilmje

Nők: zavaros források, melyekből aranyat mostam, igazi aranyat – A Legfőbb Ügyészség nőnapi, szívet melengető kisfilmje

Hosszú utat jártak be a nők az elmúlt évszázadban azért, hogy a korábbiaknál több lehetőséget kínáló életet élhessünk. Kosztolányi Dezső versével emlékezik meg a Legfőbb Ügyészség kisfilmje azokról az Nőkről, akik nőiségükben is bátran vállalták személyiségük teljességét. – Gyönyörű, derűs nőnapot kívánunk minden Hölgy Olvasónknak!

Az amerikai-magyar kettős adóegyezmény megszűnésének hatásai – Mit tehetnek a vállalatok, hogy elkerüljék a 30%-os forrásadó negatív következményeit?

Az amerikai-magyar kettős adóegyezmény 2024. január 1-jei megszűnése miatt a magyar cég USA-ból származó bevételei főszabály szerint 30% forrásadó alá esnek. Ez szinte minden bevétel-típus tekintetében igaz lehet. Vagyis nemcsak azok járnak rosszul az egyezmény megszűnése miatt, akik befektetésekkel (például részesedések, ingatlanok, kölcsön követelések) rendelkeznek az USA-ban, hanem azok is, akik például az ottani vevőik...

Tíz, gyermekvédelmi szakellátásban nevelkedett fiatal állhat munkába a rendőrségnél – Az ORFK elsőként csatlakozott az Apponyi Franciska Jövőműhely Programhoz

Tíz, gyermekvédelmi szakellátásban nevelkedett fiatal állhat munkába a rendőrségnél az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) és a Belügyminisztérium által indított Apponyi Franciska Jövőműhely Program együttműködése keretében – jelentették be csütörtökön Budapesten.