Author: Eszter Vastag (Vastag Eszter)

Berke Barna – Az eurorealista jogász

Berke Barna – Az eurorealista jogász

Berke Barna művelt, nagy tudású, halk szavú jogászember volt, aki kutatóként, egyetemi oktatóként, közigazgatásban dolgozó vezetőként és az Európai Unió Törvényszékének bírájaként is maradandót alkotott. 55 éves korában távozott az élők sorából.

Kedvező elbírálás soron kívül – Hetven ember ellen emeltek vádat egy kormányhivatali korrupciós ügyben

A Központi Nyomozó Főügyészség vezető beosztású hivatalos személy által hivatali kötelessége megszegésével, üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat 70 ember ellen a Fővárosi Törvényszéken – közölte Keresztes Imre főügyész pénteken.

Nem érvényteleníti a devizahitel-szerződést az árfolyamrésre vonatkozó tisztességtelen kikötés – Magyar ügyben hozott ítéletet az Európai Bíróság

Az uniós joggal összeegyeztethetőnek tűnik az a magyar jogszabály, amely megtiltja a devizában nyilvántartott kölcsönszerződés érvénytelenségének megállapítását azon indokkal, hogy árfolyamrésre vonatkozó tisztességtelen kikötést tartalmaz. Ez a helyzet abban az esetben, ha az említett jogszabály helyreállítja azt a jogi és tényleges állapotot, amelyben a fogyasztó a tisztességtelen kikötés hiányában lett volna, még akkor is, ha...

Dark patterns – napvilágra kerülő sötét megoldások

A dark pattern (magyarul sötét megoldás) egy online körökben használt kifejezés, amely olyan felhasználói felületeket jelöl, amelyek arra késztetik a felhasználókat, hogy megtegyenek valamit, amit a felület ilyen kialakítása hiányában nem tennének meg. A fogalmat 2010-ben alkotta meg a brit UX designer Harry Brignull, aki a www.darkpatterns.org weboldal indításakor a sötét megoldásokat olyan internetes oldalakon,...

Gyermekbarát igazságszolgáltatás

A gyermekek többféleképpen kerülhetnek kapcsolatba az igazságszolgáltatással – áldozatként, vádlottként vagy tanúként, az ügyben érdekelt személyként, vagy oktatás keretében. Kiszolgáltatott helyzetüket felismerve a XX. században egyre inkább előtérbe kerül a gyermekek jogainak rögzítése az élet minden területére vonatkozóan – így az igazságszolgáltatással való találkozással kapcsolatban is. A tanulmány első része a gyermekbarát, valamint a gyermekközpontú...

Hatalommal való visszaéléssel vádolják a szlovák országos rendőrfőkapitányt – Peter Kovarík lemondott posztjáról

Lemond posztjáról és távozik a rendőrségtől Peter Kovarík szlovák országos rendőrfőkapitány, aki ellen a múlt héten indult büntetőeljárás hatalommal való visszaélés és igazságügyi eljárás akadályozása jogcímén. Távozási szándékát maga a rendőrfőkapitány jelentette be keddi pozsonyi sajtótájékoztatóján.

Szeptember 1-jével hatályban a Közbeszerzési Hatóság Zöld Kódexe – Cél a fenntarthatóság!

A Közbeszerzési Hatóság idén áprilisban indította el Fenntartható Magyarországért Programját, melynek célja, hogy a közbeszerzések terén a korábbiaknál sokkal inkább érvényesüljenek a zöld, szociális és innovatív szempontok. Ennek első mérföldköveként a szervezet megalkotta a Zöld Kódexet, mely az önkéntesen csatlakozó ajánlatkérők számára konkrét, környezeti és gazdasági fenntarthatóságot erősítő útmutatást határoz meg.

Tilthatja-e a munkáltató a politikai, világnézeti vagy vallási meggyőződés látható jelképének viselését a munkahelyen? – Az EuB ítéletet hozott

A politikai, világnézeti vagy vallási meggyőződés bármely látható jelképe munkahelyen történő viselésének tilalma igazolható a munkáltató azon szándékával, hogy az ügyfelek felé semlegesnek mutassa magát, vagy hogy megelőzze a szociális konfliktusokat. Ezen igazolásnak azonban a munkáltató valódi igényének kell megfelelnie, továbbá a jogok és érdekek egyeztetése keretében a nemzeti bíróságok figyelembe vehetik a tagállamuk sajátos...