Újabb, az Országos Választási Bizottságnak(OVB)a Fidesz és a KDNP népszavazási aláírásait hitelesítő döntéseit támadó beadványt utasított el a Legfelsőbb Bíróság (LB) – erről a testület szerdán tájékoztatta az MTI-t.


Újabb, az Országos Választási Bizottságnak(OVB)a Fidesz és a KDNP népszavazási aláírásait hitelesítő döntéseit támadó beadványt utasított el a Legfelsőbb Bíróság (LB) – erről a testület szerdán tájékoztatta az MTI-t.
Átadták a Kazincbarcikai Városi Bíróság új épületét szerdán, a beruházás mintegy 617 millió forintba került.

A Lomnici Zoltán vezette Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) még ez év elején három független tudományos műhelyt kért fel a bírósági reform helyzetértékelésére. A jelentéseket december 11-én adta át a főbíró Bánáti Jánosnak, a Magyar Ügyvédi Kamara elnökének. A főbíró és főügyvéd kifejtette véleményét egyéb aktuális kérdésekben is.
Az Alkotmánybíróság (AB) csak azt mondta ki, hogy a települések törvényességi felügyeletét nem lehet régiós formában megvalósítani, a hivatalok regionális átszervezését nem kifogásolta – közölte a Nyugat-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal vezetője kedden Zalaegerszegen.

Kifejezetten kedvező mérleget vont az Európai Bizottság kedden a 2005-ben új életre lehelt lisszaboni versenyképességi program első két évéről. Brüsszel ezért nem lát okot új iránymutatások kezdeményezésére, a hangsúlyt pedig a végrehajtásra helyezné.
A gyermek- és fiatalkorúak védelmében lépett fel a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság a Média Markt azon reklámkampánya ellen, amelyben azt hirdették: “Hülye, aki nem ünnepel”. A hülyézés százmillió forintba kerül a cégnek.

A bíróság az ítélkezési szünet előtt hirdet ítéletet abban a kérdésben, hogy felelőssé tehető-e a jogutód a továbbra is létező, bár az érintett ágazatban már nem tevékenykedő jogelőd cselekményeiért. Szó lesz még előzetes döntéshozatali eljárás keretében arról, hogy az adott tagállam nyelvén még ki nem hirdetett közösségi rendelet alapján kiszabható –e bírság.

Megszüntette a Zsanett-ügyben a nyomozást az öt rendőr ellen a Budapesti Nyomozó Ügyészség. Ihász Sándor fővárosi főügyész azt közölte: egyebek mellett a térfigyelő kamerák felvételei is megkérdőjelezték a lány szavahihetőségét. A lány jogi képviselője panasszal él a határozat ellen.
Az Alkotmánybíróság (Ab) elutasította az Országos Választási Bizottság (OVB) patikaliberalizációval kapcsolatos döntéseit megtámadó kifogásokat hétfői ülésén. Ez egyebek mellett azt jelenti, hogy a Fidesz és a KDNP, illetve Kálmán László nyelvész ezzel kapcsolatos, ellentétes tartalmú népszavazási kezdeményezéseiben is megkezdődhet az aláírásgyűjtés.
Újabb, az Országos Választási Bizottságnak (OVB) a Fidesz és a KDNP népszavazási aláírásait hitelesítő döntéseit helybenhagyó végzéseket hozott a Legfelsőbb Bíróság – erről a testület hétfőn tájékoztatta az MTI-t.