Ügydöntő népszavazást rendeznek március 4-én Pécsett a NATO-radarról. Ha a lakosság többsége elutasítja a radar létesítését, a honvédelmi tárcának másik helyszínt kell keresnie.
Author: vbala (Veres Balázs )

Tájékoztató a magánszemély adóazonosító jelének kiadásáról
Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban Art.) alapján az állami adóhatóság az adószámmal nem rendelkező magánszemélyt az adóazonosító jelén – a magyar állampolgársággal nem rendelkező magánszemély esetén az állampolgárságát is feltüntetve – tartja nyilván (Art. 24. § (3) bekezdése).

Õk megmondták!
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége az elmúlt év nyarán – tiltakozva a jogbiztonság súlyos megsértése valamint a vélelmezett jövedelemszerzésen alapuló adóztatás ellen – a Magyar Köztársaság Alkotmánybíróságához indítványt nyújtott be az “elvárt adó” jogintézményének megszüntetéséért.

Ötödével drágul az eredetvizsgálat és a rendszámkiadás
Áprilisban 20 százalékkal drágul a rendszámok kiadása, az eredetvizsgálat és a gépjárművekkel kapcsolatos többi hatósági eljárás – a rendészeti minisztérium elképzelései szerint.

INCB: az ártalomcsökkentés gátja – jogvédők kritizálják egy ENSZ-bizottság munkáját
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet ezúton hívja fel a figyelmet az Open Society Institute és a Kanadai HIV/AIDS Jogi Hálózat által tegnap publikált, az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési Szervének (INCB-Bizottság) tevékenységét kritizáló tanulmányra.

Március 1-jétől ismét kék számként hívható a 189-es Ügyfélvonal
2007. március 1-jén 0 órától a 189-es Kormányzati Ügyfélvonal ismét helyi tarifával hívható.
Garázdaság és egyéb bűncselekmények Szegeden – ítélet a Szegedi Ítélőtáblán
Megváltoztatta a Csongrád Megyei Bíróság II. fokon hozott döntését a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa abban az ügyben, amelyben egy szegedi férfit, R.J.t folytatólagosan elkövetett garázdaság vétségével, személyi szabadság megsértésének és folytatólagosan elkövetett súlyos testi sértés bűntettével vádoltak meg.

Lakossági pénzügyi szolgáltatások: új miniszterelnöki megbízott
A miniszterelnök Gaál Gyulát bízta meg a Lakossági Pénzügyi Szolgáltatásokat Vizsgáló Szakértői Bizottság jelentéséből adódó kormányzati feladatok koordinálására. A miniszterelnöki megbízott munkáját külön díjazás nélkül látja el.

Milyen az új európai szociális valóság?
E héten a Bizottság nyilvános konzultációt kezdeményezett, hogy számba vegye az európai társadalmakban jelenleg tapasztalható szociális realitásokat és tendenciákat. A szociális valóság felmérésének feladatát először 2006 májusában a „Polgárközpontú program” című közleményben vetették fel.

Változik az utazásszervező és -közvetítő tevékenység szabályozása
Az utazási vállalkozások működési feltételeit idáig az utazásszervező és -közvetítő tevékenységről szóló 213/1996. (XII. 23.) Korm. rendelet szabályozta. A kereskedelmi törvénnyel összefüggő jogszabályok megalkotásának, felülvizsgálatának ütemezéséről szóló 2213/2005. (X. 13.) Korm. határozat alapján szükségessé vált a jogszabály felülvizsgálata a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvénnyel összefüggésben.