Author: vbala (Veres Balázs )

Holló András az Alkotmánybíróság új elnöke

Holló Andrást választotta elnökévé az Alkotmánybíróság hétfői teljes ülésén, Budapesten, a helyettes elnök Erdei Árpád lett – tájékoztatta az Alkotmánybíróság közleményben az MTI-t.

Egyenjogúsítják a brit homoszexuális párokat

A heteroszexuális házastársi kapcsolatokhoz hasonló jogi szabályozással egyenjogúsítja a brit kormány a homoszexuális kapcsolatban tartósan együtt élő párokat a hétfőn nyilvánosságra került tervek alapján, jóllehet az egyneműek hagyományos esküvői egybekelésére továbbra sem lesz jogi lehetőség.

Július 1-jén lép hatályba a kórháztörvény

Az egészségügyi szakmai befektetők számára is lehetőséget ad a részvételre az intézmények gazdasági átalakításában az egészségügyi szolgáltatókról és az egészségügyi közszolgáltatások szervezéséről szóló törvény, amely július 1-jén lép hatályba.

A főváros 180 millióval támogatja a BRFK-t

Száznyolcvanmillió forinttal támogatja idei költségvetéséből a főváros a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkáját. A felhasználást a Fővárosi Közgyűlés tételesen meghatározta, azért, hogy a pénzt a rendőrség garantáltan a budapestiek biztonságának növelésére fordítsa.

A Roma Parlament szerint szabályellenes volt Kolompár megválasztása

Az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) Roma Parlament-frakciója szerint Kolompár Orbánt a szabályokat megsértve választották elnöknek, emiatt félő, hogy a szervezet működésképtelenné válik – közölte az MTI-vel a képviselőcsoport vasárnapi ülését követően közleményben.

Új elnököt választ az Alkotmánybíróság

Hétfőn választ új elnököt az Alkotmánybíróság, mivel a testület jelenlegi vezetője, Németh János alkotmánybírói megbízatása július 31-én, 70. életévének betöltése miatt megszűnik. A Magyar Hírlap értesülései szerint a pozícióra ketten esélyesek leginkább a pozícióra: a korábbi főtitkár, ma helyettes, Holló András és Erdei Árpád.

Õssejt-per: döntés egy hét múlva

A bíróságnak azt kell eldöntenie, hogy szüléskor levehetőek, és tárolhatóak legyenek-e a köldökzsinórvérben található őssejtek. Azok a sejtek amelyekből adott esetben szerveket, vagy szöveteket lehet pótolni. Néhány napja az ombudsman is állásfoglalt. Szerinte nem lehet megtiltani az őssejtek levételét.