Chicagóban a szövetségi bíróságon hétfőn megtartották a város O’Hare nemzetközi repülőtéren letartóztatott 55 éves, magyar állampolgárságú asszony előzetes meghallgatását.
Author: vbala (Veres Balázs )
Folytatódik a Milosevics-per Hágában
Néhány hetes szünet után hétfőn a hágai Nemzetközi Törvényszéken újabb tanúk meghallgatásával folytatódott Szlobodan Milosevics volt jugoszláv államfő perének tárgyalása.
Újra elmarasztalták a Vasárnapi Újságot
Az ORTT Panaszbizottságának eljáró tanácsa állampolgári bejelentés alapján megvizsgálta a Magyar Rádió Rt. 2002. július 7-i “Vasárnapi Újság” című műsorát.
Hatmillió forintra büntették az olasz vadászokat
Jogerőssé vált a Szegedi Városi Bíróság pénteki ítélete a madárcsempész olasz vadászok ügyében – mondta el Kasza Ferenc, a Csongrád Megyei Bíróság alelnöke.
Betiltottak egy baszk nacionalista pártot
Baltasar Garzón spanyol vizsgálóbíró hétfőn elrendelte az Egység (Batasuna) baszk nacionalista párt irodáinak három évre történő bezárását és vagyonának zárolását.
Seuso-kincsek: még hiányzik a döntő bizonyíték
Sok minden mutat ugyan rá, de megdönthetetlen bizonyíték még nincs arra, hogyösszefüggés van a Seuso-kincsek és a Szabadbattyán határában végzett régészeti feltárás között; az ásatás jelentősége ettől függetlenül nagy – hangsúlyozta a kulturális miniszter hétfőn a Fejér megyei településen.
Újabb bűncselekménnyel vádolják a móri bankrablás gyanúsítottjait
A rendőrség egy tavaly decemberben Csepelen elkövetett fegyveres rablással is meggyanúsította hétfőn a móri bankrablás feltételezetett elkövetőit – tartalmazza az ORFK közleménye, amelyet hétfőn juttattak el az MTI-hez.
Egy Ciprus vagy két Ciprus?
Kedden Nicosiában ENSZ-közvetítéssel ismét tárgyalóasztalhoz ül Gláfkosz Kleridesz ciprusi elnök és Rauf Denktas, a ciprusi görög közösség vezetője, az 1974-ben egyoldalúan kiszakított és kikiáltott Észak-ciprusi Török Köztársaság elnöke.
SZDSZ kontra MFB – jogerősen pert nyertek a szabad demokraták
Az autópálya- építésekkel kapcsolatos közérdekű adatok közlésére kötelezte a Magyar Fejlesztési Bankot (MFB) hétfőn kihirdetett elsőfokú, jogerős ítéletében a Pesti Központi Kerületi Bíróság.
Panaszkodik az ORTT Panaszbizottsága
Az ORTT Panaszbizottságának eljáró tanácsa a Pannon Rádió 2002. július 4-i műsorára vonatkozó állampolgári panaszt nem tudta érdemben megtárgyalni, mert a műsorszolgáltató, a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény 49. paragrafus (5) bekezdésével szemben – amely szerint: “A műsorszolgáltató a Panaszbizottság felhívására haladéktalanul a Panaszbizottság rendelkezésére bocsátja a vitatott műsorszámot rögzítő anyagot …”...