Author: vbala (Veres Balázs )

A bíróság is elmarasztalta Orbán kérdezőjét

A médiahatóság után első fokon a bíróság is elmarasztalta Hollós Jánost, a Magyar Rádió miniszterelnöki interjújának kérdezőjét. Hollóssal szemben a rádiókuratórium egyik civil tagja, Hanti Vilmos emelt kifogást, mivel szerinte egy tavaly januári interjúban a riporter a miniszterelnöknek feltett kérdésben egyoldalú, hamis információkat közölt a tulajdonosi testület összetételéről. Hollós akkor kijelentette: a kuratórium tagja a...

Az ORTT beszámolójáról hiányzott az elnöke

Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) beszámolóját hallgatta meg a Kulturális és Sajtóbizottság. Az X-Press információja szerint az ORTT elnöke nem vett részt az országgyűlési bizottság ülésén.

Nyilvános Próbafelvételi: felvételizni is meg kell tanulni

2002. január 26-án térítésmentes Nyilvános Próbafelvételi Napra kerül sor az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának épületében a Felvételi Információs Szolgálat rendezésében. A rendezvény során a résztvevők – a szervezők elsősorban már érettségizett, vagy 12-es diákok jelentkezését várják – a középiskolai tankönyvszerzők által lektorált próbafelvételi tesztsorokat tölthetnek ki a vezető felvételi tantárgyakból (magyar nyelv és irodalom,...

Januárban ismét Központi Felvételi Nyílt Nap

2002. január 19-én ismét térítésmentes Központi Felvételi Nyílt Napot szervez a Felvételi Információs Szolgálat az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának épületében. A rendezvény célja, hogy segítsen a 2002-ben magyar nyelv és irodalomból, történelemből, matematikából és közgazdaságtanból felvételizőknek eldönteni, hogy melyik pályán, illetve felsőoktatási intézményben folytassák tanulmányaikat. A Nyílt Nap alkalmából a FISZ olyan orientációt kíván...

A kedvezménytörvény: jogszabály-ismertetés

Az Országgyűlés tavaly június 19-én fogadta el a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvényt, amely számos kedvezményt és támogatást nyújt a Horvátországban, Jugoszláviában, Romániában, Szlovéniában, Szlovákiában és Ukrajnában élő, magát magyar nemzetiségűnek valló, nem magyar állampolgárságú személyeknek. A törvény 2002. január elsején lépett hatályba.

Posta: ledarálták a hazugságvizsgálat eredményét

Az RTL-Klub információi szerint a postán megkapták a vezérigazgatóság dolgozói annak a hazugságvizsgálatnak az eredményét, amit az elmúlt évben végeztek. A poligráfos vizsgálat eredményét a 32 érintett nem vihette magával, mert miután elolvasták, vissza kellett adniuk. Az eredményeket tartalmazó lapokat ugyanis ledarálták. A posta vezetése azért rendelte el a hazugságvizsgáló alkalmazását, mert a részvénytársaságtól kikerültek...