Author: vbala (Veres Balázs )

Homoszexuálisok kivégzése Szaúd-Arábiában

Szaúd-Arábiában kedden kivégeztek három férfit, akiket homoszexuális cselekményekért és fiatalkorú fiúk zaklatásáért ítéltek halálra. Egy iszlám bíróság úgy találta, hogy a férfiak “az iszlám tanításaival szembeszegülve, különösen szemérmetlen és undorító módon homoszexuális cselekményeket folytattak, és fiatalokat zaklattak”. A fajtalankodóknak a délnyugati Abha városban kellett meglakolniuk tettükért. Tavaly legalább 122 embert végeztek ki az arab királyságban,...

Nyolcvanmilliós csalás a pécsi egyetemen

Csalással vádolják a Pécsi Tudományegyetem Hallgatói Önkormányzat Tanácsának alelnökét. A fiatalember szponzorokat tévesztett meg azzal, hogy azt ígérte: kifizetett támogatásukra az egyetem 10-12 százalékos kamatot fizet majd. A gyanúsított így nyolcvanmillió forintot csalt ki a támogatóktól.

Önkormányzati választások: eddig 7 ezerrel több a jelölt, mint 98-ban

Több mint 108 ezer jelöltet (szám szerint 108 761-et) és 869 pártot, valamint egyéb szervezetet vettek nyilvántartásba a helyi választási bizottságok, illetve az Országos Választási Bizottság a nem hivatalos eredmények szerint az október 20-ai önkormányzati választásokra – derül ki az Országos Választási Iroda (OVI) világhálós honlapján közétett adatok szerint.

Változó jogszabályok január elsejétől

Január elsejétől kikerül a rendőrség és a közigazgatási hivatalok hatásköréből az idegenrendészeti jogkör, így minden ezzel összefüggő üggyel a Belügyminisztérium Bevándorlási és Állampolgársági Hivatala (BM BÁH) foglalkozik.Az idegenrendészeti jogkört 2002. január 1-jétől regionálisan szervezett igazgatóságok gyakorolják majd.

Clodo-per: első fokon tíz évet kapott a bombagyáros

DietmarClodót tíz év börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Bíróság szombaton kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében, bűnszervezet tagjaként elkövetett, robbanóanyaggal és lőfegyverrel visszaélés, illetve magánokirat-hamisítás miatt.

A koszovói szerb eltűntek családtagjai perbe fogják Hans Haekkerupot

A koszovói szerb eltűntek és elraboltak családtagjait tömörítő szövetség perbe fogja Hans Haekkerupot, az koszovói ENSZ-igazgatási minap lemondott vezetőjét, mert felelősség terheli amiatt, hogy megbízatása idején szerbeket raboltak el Koszovóban és nem tisztázódott az eltűntek sorsa. Simo Spasic, a szövetségi koordinátora közölte: az eltűntek családtagjai “örülnek Haekkerup lemondásának, mert ő, illetve a nemzetközi közösség felelős...

Petárdákat foglalt le a Vám- és Pénzügyőrség

Az elmúlt hetekben 25-30 millió forint értékű petárdát, tűzijátékot foglaltak le pénzügyőrök; egy VIII. kerületi gyártelepen a biztonsági őrök öltözőszekrényéből kerültek elő milliós tételben a veszélyes eszközök – mondta el Sipos Jenő, a VPOP szóvivője az MTI érdeklődésére vasárnap. Hozzátette: az országba legtöbbször a szlovák határszakaszon jutnak be a túlnyomó többségében Távol-Keletről származó tűzijátékok. Rendszerint...

Mádl Ferenc aláírta a nyilvántartásba vétellel kapcsolatos törvényt

Mádl Ferenc köztársasági elnök aláírta a társadalmi szervezetek és alapítványok nyilvántartásba vételére vonatkozó rendelkezések módosításáról szóló, a parlamentben december 18-án elfogadott törvényt – tudta meg az MTI a köztársasági elnöki sajtóirodán, csütörtökön. Gatter László, a Fővárosi Bíróság elnöke december 19-én levélben fordult az államfőhöz, mert álláspontja szerint az előző nap elfogadott törvény alkotmányos jogokat sért....

Az FKGP-t megdöbbentette a földtörvény aláírása

A FKGP Országos Elnöksége megdöbbenéssel értesült arról, hogy a köztársasági elnök aláírta és kihirdeti a termőföldről szóló törvény módosításáról szóló, nemrégiben elfogadott előterjesztést.