Kategória: hír

A Debreceni Ítélőtáblán az olaszliszkai emberölés ügye

A Debreceni Ítélőtáblán az olaszliszkai emberölés ügye

Megérkezett a Debreceni Ítélőtáblára az olaszliszkai emberölés ügye az első fokon eljáró Borsod megyei bíróságról; az ifj. H. D. és társainak bűnperét a Balla Lajos vezette büntetőtanács legkorábban októberben fogja tárgyalni – közölte Koszta János, a táblabíróság sajtótitkára.

Kerékbilincs ösztönzésre – Előzetes letartóztatásban a vesztegetéssel gyanúsított közterület-felügyeleti vezető

Kerékbilincs ösztönzésre – Előzetes letartóztatásban a vesztegetéssel gyanúsított közterület-felügyeleti vezető

Előzetes letartóztatásba helyezte szerdán a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) Farkas Kálmánt, a terézvárosi közterület-felügyelet vezetőjét, akit az ügyészség azzal gyanúsít, hogy pénzt fogadott el azért, hogy a közterület-felügyelők minél több autóra tegyenek kerékbilincset. A kerület is fegyelmi eljárást indított az érintett köztisztviselő ellen.

Mulasztások és félretolt garanciák – Ombudsmani vizsgálat az állami lakástámogatások átjegyzési eljárásának elhúzódásáról

Mulasztások és félretolt garanciák – Ombudsmani vizsgálat az állami lakástámogatások átjegyzési eljárásának elhúzódásáról

Az ügyfelek tisztességes eljáráshoz és jogorvoslathoz való jogát sérti az az önkényes kincstári jogértelmezési gyakorlat, amely az állami lakástámogatás átjegyzése során csak részben, válogatásszerűen alkalmazza a közigazgatási eljárás garanciáit, és nem a törvénynek megfelelően biztosítja a jogorvoslati lehetőséget.

A közoktatási intézmények biztonságos működése érdekében – A kormány támogatja a közoktatási törvény módosítását célzó indítványt

A közoktatási intézmények biztonságos működése érdekében – A kormány támogatja a közoktatási törvény módosítását célzó indítványt

A kormány támogatja a közoktatási törvény módosítását célzó szocialista képviselői indítványt, amely az iskolák biztonságos működését garantáló szabályokról szól – közölte Arató Gergely, az oktatási tárca államtitkára a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón Budapesten.

Az iparjogvédelem a válságban – Válságban az iparjogvédelem?

Az iparjogvédelem a válságban – Válságban az iparjogvédelem?

A Szellemi Tulajdon Világszervezetében (a WIPO-ban) a főigazgató külön munkacsoportot alakított azzal a feladattal, hogy vizsgálja meg a globális pénzügyi és gazdasági válságnak a szellemi tulajdonra gyakorolt hatását, és tárja fel: milyen szerepet tölthet be a szellemi tulajdon a válság enyhítésében, feloldásában.

A közigazgatási hatósági eljárásért fizetendő eljárási illetékre vonatkozó szabályok – OMMF összefoglaló

A közigazgatási hatósági eljárásért fizetendő eljárási illetékre vonatkozó szabályok – OMMF összefoglaló

Amit a hatósági eljárásért fizetendő eljárási illetékről tudni érdemes – A közigazgatási szerv eljárása főszabály szerint illetékköteles, azaz az eljárás „árát” az ügyfél, kérelmező fizeti meg. Az illeték eljárási költségnek minősül, amit az ügyfél (a munkaügyi eljárásokban tipikusan munkáltató) visel. – Az Országos Munkvédelmi és Munkaügyi Felügyelőség összefoglalója

Az EU elítéli a teheráni pert

Az EU elítéli a teheráni pert

Az Európai Unió nevében a soros elnök Svédország szombaton (2009. augusztus 8.) sajtóközleményben közölte, hogy az Európai Unió egésze ellen irányuló cselekedetnek tekintik az iráni elnökválasztást bíráló tüntetők elleni bírósági eljárást, és ennek megfelelően kezelik majd.

Spanyolországban elfogták az egyik legkeresettebb magyar bűnözőt

Spanyolországban elfogták az egyik legkeresettebb magyar bűnözőt

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság információi alapján fogták el Spanyolországban az ügyvezetőjét annak a cégnek, amely a tulajdonosok tudta nélkül adott el több ezer tonna tárolásra átvett kukoricát; a kár eléri a 4 milliárd forintot – közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője kedden.