Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa 2009. június 30-án átadja a magyar ombudsmanok által alapított Justitia Regnorum Fudamentum Díjat.
Kategória: hír
Bántalmazás, fegyelmi, beszélő – Az ombudsman bejelentés nélkül vizsgálódik a börtönökben
Az idén tavasszal egy börtönben meghalt egy bántalmazott fogvatartott és az ügyészség börtönőröket gyanúsított meg azzal, hogy megverték az áldozatot. Az ombudsman 2009 márciusában a hír hatására hivatalból indította meg a büntetés-végrehajtási intézmények alapjogi szempontú átfogó vizsgálatát.
Csökken a diákhitel kamata július 1-től
Az év második felében fél százalékkal, 10,5 százalékra csökken a diákhitel kamata – a jogszabályban rögzített féléves felülvizsgálati döntésről Őri András, a Diákhitel Központ kommunikációs igazgatója tájékoztatott kedden. A múlt tanévben több mint 73 ezer hallgatónak folyósítottak diákhitelt.
Szerdától átfogó rendőrségi akció a motorkerékpárosok ellenőrzésére
Kétnapos országos közlekedésbiztonsági akciót tart szerdától a motorkerékpárosok ellenőrzésére a rendőrség – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).
A fogyasztó ellenőrizheti – Termékeredetiség-igazoló rendszert tesztelnek Hongkongban
A termékeredetiség biztosításával foglalkozó hongkongi GS1 nevű non-profit szervezet elindította új, eredetiség-ellenőrző programjának tesztelését. Az új rendszer lehetővé teszi, hogy maguk a fogyasztók győződhessenek meg a vásárolt termékek, így az egészségügyi készítmények és élelmiszerek valódiságáról – írja a MIS Asia.
OGY – Szigorodik a mozgáskorlátozottak parkolási igazolványával kapcsolatos szabályozás
A képviselők 211 igen, 148 ellenszavazattal és 1 tartózkodással elfogadták a mozgásában korlátozottak parkolási igazolványára vonatkozó szabályozás szigorítását.
Mintegy 140 adó-módosítás! – Átalakul a köztehetviselés rendszere
A közteherviselés rendszerének átalakítása kapcsán a kormány által is támogatott mintegy 140 módosítás között szerepel az is, amely a személyi jövedelemadó (szja) jövő évi alsó sávját 15 millió forintban állapítja meg, és 17 százalékos kulcsot rendel hozzá. A második sáv 15 millió forinttól indul, az adókulcs pedig 32 százalék.
Az Országgyűlés elfogadta a második építési gyorsító csomagot
Az építtetői fedezetkezelőt, az építőipari kivitelező regisztrálását is tartalmazza a parlament által hétfőn elfogadott, a szakma által második építési gyorsító csomagnak nevezett törvény.
Nagyobb lesz az áfa, csökkennek a bérterhek
Az áfaemelés miatt az önkormányzatok minden százból akár két forintot elveszíthetnek, a munkáltatói járulék csökkentésén viszont valamennyit visszanyernek – írja a Népszabadság.
Az Országgyűlés az Alkotmány módosítására készül – Az EKINT és a TASZ által közösen gondozott nyílt levél az alkotmányozóhoz
A parlamenti képviselők kétharmados többségének technikai lehetősége van arra, hogy megváltoztassa az Alkotmány szövegét, bármit beleírjon Magyarország legfontosabb jogi dokumentumába – és ezt az Alkotmánybíróság sem vizsgálhatja felül.
Június 22-28. – Kezdődik a magyarországi Kábítószer-ellenes Hét!
Június 26-át – az ENSZ döntése alapján – 1987 óta Kábítószer-ellenes Világnapként tartjuk számon. Az idei kábítószer-ellenes világnapra megfogalmazott téma az illegális kábítószer-kereskedelem.
Több mint kétmilliárdos adócsalást derítettek föl a vámosok
Két ügyben összesen 2,6 milliárd forint elkövetési értékű adócsalást derítettek föl a vámosok Bács-Kiskun megyében; az elmúlt két hét alatt végrehajtott akciókban tizenhárom embert vettek őrizetbe, a házkutatások során készpénzt és nagy értékű luxusautókat, ingatlanokat foglaltak le – közölte Török Árpád, a Vám- és Pénzügyőrség Dél-alföldi Regionális Nyomozó Hivatalának parancsnoka hétfőn Szegeden.