Sólyom László más jelöltet keres a Legfelsőbb Bíróság élére – mondta Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője szerdán az MTI-nek.
Kategória: hír
Átfogó Pp-módosítás készül
Elkészítette az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium a a polgári peres és nemperes eljárások gyorsításáról szóló törvényjavaslatot, amely február 6. napja óta olvasható a minisztérium honlapján. Az alábbiakban a Polgári perrendtartás tervezett fontosabb módosításaira hívjuk fel a figyelmet, így különösen a gyorsított perek fogalmának bevezetésére, valamint a bizonyítás, a fizetési meghagyás és a közigazgatási perek szabályainak várható változásaira. A tervezet szerint a módosítások főszabályként 2008. július 1-től lépnének hatályba.
Újabb ítélet és egyezség alapján kap kártérítést négy meghurcolt a rendőrségtől a 2003-as Kvassay-hídi ügyben
A Fővárosi Bíróság 2008. február 18-án hozott elsőfokú ítéletével 650 ezer forint nem vagyoni kártérítés és kamatai, továbbá 180 ezer forint perköltség megfizetésére kötelezte a Budapesti Rendőr-főkapitányságot (BRFK) a Kvassay-hídnál történt jogellenes intézkedések miatt indított újabb kártérítési perben közel másfél napos fogva tartásért a 9 társával együtt meghurcolt és a Nemzeti Jogvédő Alapítvány kuratóriumi ügyvezetője, dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd által képviselt Kőszegi M. László felperes javára.
Az Európai Közösségek Bíróságának munkaprogramja (2008. február 18 – február 22-ig.)
A február 18-án kezdődő munkahéten kerül napirendre a FIAMM és FIAMM Technologies kontra Tanács ügy, melyben a felperes arra kérte az Európai Közösségek Elsőfokú Bíróságát, hogy kötelezze a Bizottságot és az Európai Unió Tanácsát azon kár megtérítésére, amelyet az Egyesült Államokba irányuló kivitelük vonatkozásában szenvedtek el az amerikai megtorló intézkedések miatt.
Országház – a fogyasztóvédelmi eseti bizottság beszámolója
Ötpárti egyetértéssel fogadhatja el az Országgyűlés a fogyasztóvédelmi eseti bizottság tevékenységéről szóló jelentést és a testület határozati javaslatban rögzített ajánlásait – derült ki az előterjesztések keddi parlamenti vitájában.
Vizsgálnák az élelmiszerláncok erõfölényét
Az EU-ban mûködõ nagy élelmiszerláncok hatalmi visszaéléseinek vizsgálatát kérte több parlamenti képviselõ közös nyilatkozatukban, s egyben versenyjogi vizsgálatot kér az Európai Bizottságtól az üzlethálózat-láncok tevékenységérõl.
Testi sértés bűntettének kísérlete Kunszentmiklóson – Ítélet a Szegedi Ítélőtáblán
Az emberölés bűntettének kísérlete miatt Cs. A. vádlott ellen indított büntetőügyben megváltoztatta a Bács-Kiskun Megyei Bíróság ítéletét a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa.
[origo] vs. GKM 1:0 – videó
A TASZ képviseletével az [origo] első fokon pert nyert a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium ellen. A tárgyalásról a TASZ munkatársai videó felvételt készítettek, mely itt megtekinthető.
Lomnici Zoltán a bíróságok biztonságáról, a létszámbővítésről
A bírósági épületek többsége felújításra szorul, biztonsági szempontból pedig mindössze egyötöde felel meg teljes egészében a kor követelményeinek; a jövő évi költségvetési tárgyalásokon már nem kerülhető el, hogy hangsúlyosan szó essék a bírák létszámának bővítésről is – mondta Lomnici Zoltán hétfőn Kaposváron.
Az Európai Bizottság február 14-i eredménytáblája
Magyarország az unió 27 tagállama között a 18. helyen áll abban a sorrendben, amely azt mutatja, hogy az egyes országok milyen arányban ültették át saját jogrendjükbe a belső piaci irányelveket.
Az agrárérdekek feláldozásától tart közel 20 EU-tagállam
Tizenkilenc uniós tagállam rá kívánja szorítani az Európai Bizottságot arra, hogy ne az agrárterületen tett túlzott engedményekkel próbálja menteni a menthetőt a dohai kereskedelemliberalizációs fordulóban.
Sólyom aláírta az egészségbiztosítási törvényt
Sólyom László hétfőn aláírta az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényt – olvasható a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján. Az Országgyűlés február 11-én már másodszor szavazta meg a jogszabályt, tavaly decemberben ugyanis az államfő megfontolásra visszaküldte azt a parlamentnek.