A büntető törvénykönyv (Btk.) tervezett módosítása szerint akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető lesz az, aki jogszabály felhatalmazása nélkül, indokolatlanul úgy kínoz meg gerinces állatot, hogy az az állat halálát okozhatja – közölte Bárándy Péter igazságügy-miniszter szombaton, a Fővárosi Állat- és Növénykertben tartott sajtótájékoztatóján.
Kategória: hír
Büntetni csak végső esetben
A munkaügyi ellenőrzés rendszerének újragondolását kezdeményezik a szakszervezetek, mert kevés a felügyelő, ezért az évi 28 ezer ellenőrzés révén a 840 ezer vállalkozásnak csupán 3-4 százalékához jutnak el.
Bevándorlásösztönzést sürget Brüsszel
Aktív, jövőorientált, a várható munkaerőhiány megelőzésére alkalmas bevándorlási politikát sürget az Európai Bizottság a tagállamok kormányai elé terjesztett tanulmányában.
Tízmilliókra perlik a fővárost a nagy forgalom miatt
Budai ingatlantulajdonosok több tízmillió forintos kártérítési pereket indítottak a főváros ellen, amiért a Lágymányosi híd megnyitása óta a környéket sújtja az M1-es és az M7-es sztrádákról érkező autótömeg. A tulajdonosok szerint emiatt jelentősen csökkent a birtokukban lévő ingatlanok értéke – írja a Magyar Hírlap.
Hörcsögpusztításért büntetheti Franciaországot az EU
Az Európai Bizottság írásos figyelmeztetésben részesítette és szankciókkal fenyegette meg Franciaországot arra az esetre, ha nem menti meg végre hathatós intézkedésekkel a kipusztulástól az utolsó, még szabadon élő mezei hörcsögöket (Cricetus cricetus) Elzászban.
Az IHM az Eurohívó koncessziós szerződésének megszüntetéséről állapodott meg
Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter és Konrád Mariann – a végelszámolás alatt álló Eurohívó Magyarország Személyhívó Koncessziós Rt. (v.a.) végelszámolója -megállapodást írt alá a társaság koncessziós szerződésének megszüntetéséről.
Kevesebb pénz marad az evásoknál
A 25 százalékos áfa-kulcs 23 százalékra való csökkentése kevesebb nettót hagy az érintett cégeknél
Újabb filmes pert nyert a Disney
Egy szövetségi bíróság kimondta, hogy a korábban is perbe fogott Video Pipeline nem mutathatja be az Interneten a Disney filmelözeteseit.
A brókerbotrány a nyomozóknak is sokba kerül
Minden idők legdrágább nyomozása lehet a K&H Equities ügye. A bűnügyi költségek már most 40 millió forintra rúgnak – ennek nagy részét a szakértői díjak teszik ki, de több millióba került az iratok fénymásolása is.
Még várnak a Lockerbie kártérítésre
Még nem tudni, hogy mikor kapja meg a kárpótlást a Lockerbie terrortámadás magyar áldozatainak családja.
Nagytakarítás a jogszabályok között
A Belügyminisztérium megkezdte az érvényben lévő jogszabályok felülvizsgálatát. Ennek során kiderült, hogy Bulgáriával, vagy a már megszűnt Szovjetunióval és Csehszlovákiával még mindig vannak barátsági, együttműködési egyezményeink.
A jogdíj miatt drágulhatnak az ábécéskönyvek
Emelkedhet az ábécéskönyvek és a szöveggyűjtemények ára a szerzői jogi törvény tervezett módosítása miatt. A jelenlegi szabályzás szerint idézeteket szabadon át lehet venni a forrás megjelölésével, a az uniós irányelvek szerint azonban csak nem üzletszerű felhasználás esetén lehet ezt a gyakorlatot követni – írja a Népszabadság.