Kategória: hír

Az első félévben 126 milliárddal kevesebb vámbevétel

A Vám- és Pénzügyőrség 2003. első félévében 1050 milliárd forint vám- és adóbevételt szedett be. Vám- és importbefizetésből 145 milliárdot tartalmaz az idei büdzsé, általános forgalmi adóból 1547 milliárd forintos bevételt vár az idén a költségvetés.

Kakukknak tettette magát a bíróságon

Örültnek tettette magát egy floridai férfi, hogy ne ítéljék el több rendbeli testi sértésért. Az esküdtek megtekintették a műsort, majd alig félórán belül bűnösnek nyilvánították.

Előzetes letartóztatásban a zsaroló rendőrök

A Budai Központi Kerületi Bíróság előzetes letartóztatásba helyezett két, zsarolással gyanúsított rendőrt. A rendőrök alaposan gyanúsíthatók azzal, hogy megfenyegették egy IV. kerületi számítástechnikai üzlet tulajdonosát, hogy az üzletét bezáratják és a rendőrségre előállítják, ha nem fizet nekik. Cs. István esetében az előzetes letartóztatást indokolta az is, hogy cselekményét az ellene folyamatban lévő három különböző büntetőeljárás hatálya alatt követte el.

Olajper: óvadékkal szabadlábon

A Zala megyei bíróság úgy döntött, hogy óvadék fejében szabadlábra helyezi a zalaegerszegi olajper két vádlottját. Első fokon ez a két férfi kapta a legsúlyosabb büntetést a perben. A bíróság úgy döntött, hogy a két vádlott 10, illetve 12 millió forintos óvadék kifizetése után szabadlábon várhatja az eljárás folytatását. A RTL Klub Híradója úgy tudja, hogy a csütörtöki döntés után az egyik férfi már lerakta az óvadékot és elhagyta a börtönt.

Megegyezés a kedvezménytörvény romániai alkalmazásáról

Megállapodás született a kedvezménytörvény romániai alkalmazásáról. A döntés értelmében változik a magyarigazolvány alakja, új határátkelők épülhetnek, valamint a két ország közösen lobbizik a fővárosokat összekötő autópályáért. A megállapodást várhatóan ősszel hitelesíti a két kormányfő.

Földhivatalok: gyorsabb ügyintézést ígér a miniszter

Az agrárminiszter azt ígéri: egy éven belül megszűnik az órákig tartó sorban állás a földhivatalokban, ledolgozzák a hátralékot, és megszűnik a korrupció is. Ehhez intézkedési tervet és pénzt is ígért.