Kategória: hír

Újabb fájlcserélő szünteti be működését

Egy illinoisi szövetségi bíró szerdán kijelentette: napokon belül utasítja a Madster (korábbi nevén Aimster) fájlcserélő-hálózat üzemeltetőit, hogy szüntessék be a zeneszámok csereberéjét szervereiken.

Feljelentésre készül az oktatási tárca is

Rövid időn belül valamennyi minisztériumban befejezik a kormányváltás után elrendelt belső vizsgálatot. A Magyar Hírlap úgy tudja, az ifjúsági tárca után az Oktatási Minisztérium is feljelentést kíván tenni az előző ciklusban történt gazdálkodási ügyletek miatt.

Kárpótlást követelnek a fajtalankodásért bezárt melegek

Kárpótlást fognak követelni azok a melegek, akiket korábban természetellenes fajtalanság miatt letartóztattak vagy börtönbüntetést kaptak. A melegszervezetek szerint csak az európai nyomásnak engedett az AB, s jogellenesnek tartják, hogy kilenc évig halogatta döntését a testület. Veres András katolikus püspök sajnálatosnak tartja, hogy így döntöttek az alkotmánybírák.

Az ügynöktörvénnyel kezdi munkáját a parlament

A házbizottság elfogadta a parlament őszi ülésszakának munkarendjét. E szerint minden héten ülésezik az Országgyűlés, hetente lesznek interpellációk is. Az ügynöktörvény vitája már jövő héten megkezdődik.

Nincs hathatós segítség a családon belüli erőszak áldozatainak

A rendőrség szerint nem történt mulasztás a tótújfalui családi tragédiát megelőzően – írja a Magyar Hírlap. Mint ismeretes, a Somogy megyei kistelepülésen egy 14 éves lány szombaton éjjel megölte nevelőapját, mert a férfi évek óta fizikailag bántalmazta és szexuálisan zaklatta őt.

Aranyvonat: lesz-e per az USA ellen?

A Mazsihisznél jelentkezhetnek azok, akik bármit tudnak, vagy okirattal rendelkeznek az úgynevezett aranyvonaton szállított, 1944-ben lefoglalt zsidó vagyonról.

Ismét elítélték a pszichiáternő gyilkosát

Két év hat hónap börtönre ítélte az 1998. évi kaposvári orvosgyilkosságért fegyházbüntetését töltő Daxner Gábort Szegedi Városi Bíróság, mert bizonyítottnak látta, hogy a vádlott a börtönben bicskával rátámadt a zárkaőrre; az ítélet nem jogerős.

Önként jelentkezett a hatóságoknál egy görög terrorista

Feladta magát a hatóságoknak csütörtökön Athénban a November 17. elnevezésű görög városi gerillaszervezet egyik utolsó tagja azok közül, akik után hetek óta folytat hajtóvadászatot a görög rendőrség.

Többmilliós bírságot kapott a brit mobilspammer

Kéretlenül küldött a felhasználókat félrevezető reklám-SMS-eket egy brit cég. Ezért az ország távközlési felügyelete 50 ezer fontos (19,25 millió forintos) bírságot szabott ki rá. Magyarországon a versenyhivatal bírságolhat, hasonló ügyre azonban itthon még nem volt példa.

Emberi jogokat sért a brit terrorizmusellenes törvény

A brit parlament által egy éve elfogadott terrorizmusellenes törvény eltörlését sürgette az Amnesty International. A londoni székhelyű nemzetközi emberi jogi szervezet csütörtökön kiadott jelentésében felrótta a brit kormánynak, hogy a tavaly szeptember 11-i amerikai terrortámadások nyomán elfogadott új törvénnyel és annak érvényre juttatásával súlyosan megérti az alapvető emberi jogokat.

Nyomozás a Medgyessy-iratok közlése miatt

Államtitoksértés alapos gyanúja miatt nyomoz a rendőrség a Medgyessy Péter titkosszolgálati múltjával kapcsolatos dokumentumok nyilvánosságra kerülése ügyében. Az iratokat a Magyar Nemzet közölte július 31-én és augusztus 1-jén.