Kategória: hír

Jugoszláviában megalakulhat a Magyar Nemzeti Tanács

Jugoszláviában megalakulhat a szövetségi kisebbségügyi törvény által előirányzott Magyar Nemzeti Tanács, miután pénteken megjelent a testület megalakításának módjáról szóló miniszteri szabályzat.

Vallomást tett az MTV volt elnöke

Részletes vallomást tett az MTV volt elnöke, Szabó László Zsolt, mikor gyanúsítottként hallgatták ki az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságán. Szabó László Zsoltot a rendőrség a Magyar Televízió társadalombiztosítási, egészségbiztosítási, nyugdíjjárulék-fizetési kötelezettségének megsértésével gyanúsítja.

Megszűnt a Globex-vezetők házi őrizete

A Fővárosi Bíróság pénteken megszüntette Postáné dr. Vellai Györgyi és Vajda László házi őrizetét, ugyanakkor fenntartotta a lakhelyelhagyási tilalmat. A két vádlott a Globex vezetőjeként 6 milliárd forintos kárt okozott – a vádirat szerint.

Befagyasztották a WorldCom vagyonát

Lélegzetvételhez jutott a WorldCom, miután a társaságnak hitelező 25 bank képviselőivel megállapodtak: 70 napra átmenetileg befagyasztják a vagyonát – számol be a Reuters.

Az új médiatörvény sincs rendben

Kérdésessé vált, hogy Magyarország lezárhatja-e a július 30-i csatlakozási tárgyalási fordulón az audiovizuális kérdéskörrel foglalkozó joganyagrészt.

Csökkent a feketegazdaság súlya

Az elmúlt években csökkent a rejtett gazdaság súlya a közepes és nagyvállalatok körében – derül ki a Tárki tanulmányából, amelyet a NAPI Gazdaság ismertetett. A rejtett gazdaság szűkülését a piackutató szerint két tényező befolyásolta: a javuló üzleti kilátások, illetve a magyar gazdaság integrációja az európai piacba.

Különös egyezség: festménnyel fizettek volna a kokainért

Az amerikai drogüldöző ügynökség, a DEA azzal vádol egy állítólagos szaúdi herceget, hogy 1999-ben diplomáciai mentességét kihasználva két tonna kolumbiai kokaint csempészett magánrepülőgépén Caracasból Párizsba, két kolumbiaival és egy spanyol műgyűjtővel szövetkezve.

Lesz közbeszerzési eljárás az autópálya-építésre

Nyílt előminősítéses közbeszerzési eljárást hirdet a Nemzeti Autópálya Rt. (NA Rt.) még az idén több autópálya-, illetve autóút-szakaszra – jelentette be Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter rendkívüli sajtótájékoztatón csütörtökön, Budapesten.

Csalással vádolják a roncsautó-szállítókat

A BRFK különösen nagy értékre elkövetett csalással gyanúsítja annak a kft.-nek az ügyvezetőjét, amelyik a Főpolgármesteri Hivatal megbízásából a roncsautók elszállítását végzi.