10 hónap, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre – melyet két év próbaidőre felfüggesztett – ítélte a Szegedi Városi Bíróság azt az ápolónőt, aki a vádirat szerint még tavaly június közepén a gyermekkórházban bántalmazott egy csecsemőt.
Kategória: hír
Teljes vezérkarcserét hoz a kormányváltás
Az új kormány, noha ellenkezőjét ígéri, az már biztos, hogy számos helyen fogja leváltani a vezető köztisztviselőket, illetve az egyes intézmények irányítóit.
Washingtont bírálja az Amnesty
Nyilvánosságra hozták az emberjogi szervezet éves jelentését
TAJ-korszerűsítés
Mintegy másfél hónapja folyamatosan üzemel az új TAJ-nyilvántartó rendszer. Ez amellett, hogy a régit felváltja, kiegészül olyan további alkalmazásmodulokkal is, amelyek lehetővé teszik a jogviszonyra vonatkozó adatok nyilvántartását is.
Jogsértő volt Orbán búcsúlevele
Több alkotmányjogász és adatvédelmi szakember szerint törvénysértően küldött Orbán Viktor búcsúlevelet a nyugdíjasoknak. Az adatvédelmi biztos már vizsgálja, hogy törvényesen jutott-e a címekhez a volt miniszterelnök.
Virágzik a rabszolga-ipar
Nyitottnak mutatkozik Szudán és állítása szerint hajlandó megfigyelőket is beengedni, miután egy nemzetközi szervezet jelentésében jelentős rabszolgatartó államként festette le. A jelentés szerint a világban pompás konjunktúrája van a rabszolgakereskedelemnek és -tartásnak. Afrika és Ázsia kedveli az ingyenes munkaerőt, de a brazilok sem lehetnek büszkék.
Halálbüntetés: Törökország is eltörli?
A török hadsereg vezetése hajlandó elfogadni a halálbüntetés eltörlését, ha a parlament törvényileg biztosítja, hogy a bebörtönzött Abdullah Öcalan kurd vezető soha ne kerülhessen szabadlábra.
A Fidesz-frakció beterjesztette a médiatörvény módosítását
A Fidesz-frakció külügyi és kulturális kabinetje a parlament elé terjesztette a médiatörvény jogharmonizációs célú módosítását – jelentették be a képviselőcsoport szerdai sajtótájékoztatóján.
A szocialisták módosítanák az egészségügyi törvényt
A szocialista képviselők kezdeményezték a gyógyszerészeket érintő egyes törvények módosítását, valamint javaslatot nyújtottak be a hazai népegészségügyi helyzettel összefüggő egyes hosszú távú feladatok elfogadásáról.
Adósságai egy részét megfizetné a Sláger Rádió
A Sláger Rádió kész megfizetni műsorszolgáltatási díjhátraléka egy részét, mintegy egymillió dollárt az Országos Rádió és Televízió Testületnek (ORTT) – tájékoztatta az adó kommunikációs ügynöksége szerdán az MTI-t.
Nem jegyezték be a terroros alapítványt
Nem jegyezte be a hajdú-bihari bíróság a debreceni őrváros alapítvány és a Terror Házát üzemeltető, a kormány által alapított közalapítvány egyesülését. Ugyanakkor lezárta az ügyet, ami valószínűleg a Fővárosi Bíróságon folytatódik.
Menesztik a rendőrfőkapitányt
Lamperth Mónika belügyminiszter kedden kezdeményezte a miniszterelnöknél Orbán Péter országos rendőrfőkapitány felmentését és egyidejűleg Salgó László Tolna megyei rendőr-főkapitány országos főkapitánnyá történő kinevezését – tudatta a tárca sajtófőnöke közleményben az MTI-vel.