Kategória: hír

EU: csütörtöki csúcstalálkozó

Csütörtöki tanácskozásukon az Európai Unió bel- és igazságügy-miniszterei pontosan meghatározták mit értenek terrorizmus alatt. A politikusok a pénteki elnöki és kormányfői csúcstalálkozó estéjén több radikális jogszabály-módosításban is megegyeztek, köztük az európai körözési és letartóztatási, valamint kiadatási parancs bevezetéséről is.

Várhegyi-per

Befejeződött a bizonyítási eljárás a Várhegyi-per pénteki tárgyalásán a Buda környéki Bíróság előtt; a perbeszédeket november 7-re, illetve 9-re tűzték ki, ítélet november 16-án várható. Várhegyi Attilát, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának politikai államtitkárát az ügyészség vesztegetéssel és hűtlen kezeléssel vádolja azért, amit a politikus szolnoki polgármesterként tett 1994-1995-ben.

Előzetesben marad Szabadi Béla

Újabb három hónappal meghosszabbította a bíróság Szabadi Béla előzetes letartóztatását. Így a volt földművelésügyi államtitkár december 22-ig fogdában marad. A döntés indoklása szerint ugyanis továbbra is fennáll a veszélye annak, hogy Szabadi Béla szabadlábon megkísérelné meghiúsítani az eljárást.

Többségi nem várható a zárszámadásra

Komoly bajba kerülhet a kormány, ha a Torgyánhoz hű kisgazdák beváltják fenyegetésüket, és nem szavazzák meg a 2000. évi költségvetés zárszámadását. Az FKGP frakciójából kizártak nemleges voksával együtt ugyanis 191 nem áll majd szemben a koalíció 173 igen szavazatával, s ezen a kormányhoz hű független honatyák sem fognak tudni segíteni.

Nyilvánosságra hozták az Intel ellen benyújtott Via kereset néhány részletét

A Via többszörös szabadalomsértés szeptember 10-én beadott keresetével azt szeretné elérni, hogy kötelezzék az Intelt a P4-esek szállításának leállítására. A pert a Via leányvállalata, a Centaur kezdeményezte a texasi Nyugati Kerületi Bíróságnál azt követően, hogy az Intel perbefogta a Viát annak P4-es chipkészlete miatt. A Via szerint az Intel P4-esei több vonatkozásban is sértik a Via szabadalmait, és így komoly pénzügyi károkat okoznak a cégnek. Az Intel szerint a Via összes vádja megalapozatlan. Megfigyelők emlékeztetnek, hogy a cégek 1999-óta csatároznak egymással különböző szabadalmak miatt váltakozó sikerrel –, különféle bíróságokon.

Első fokon pert nyert az áramszolgáltató

Első fokon megnyerte az Elmű Rt. a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB) azt a pert, amelyet az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) kezdeményezett az áramszolgáltató ellen a cég új számlázásra való áttérésével kapcsolatban. A fogyasztóvédelmi egyesület az új számlázás kapcsán úgy vélte, hogy az Elmű eljárása sérti a fogyasztói jogokat. – A Pesti Központi Kerületi Bíróság elutasította az OFE keresetét, s megállapította, hogy az Elmű által bevezetett eljárás nem minősül tisztességtelennek. A szerződési feltételek nem ütköznek jogszabályba – tudatta az rt. képviselője. Garai István, az OFE budapesti szervezetének ügyvezető elnöke az ügyről egyelőre nem kívánt nyilatkozni, pénteken közleményben ismertetik álláspontjukat. Jelezte:...

Polt Péter időben válaszolt Keller Lászlónak

Keller László szocialista képviselő kifogásolta, hogy az agrártárcával kapcsolatos kérdésekre nem kapott választ Polt Péter legfőbb ügyésztől a 15 napos határidőn belül – írta az MH szeptember 15-ei számában. Polt Péter írásbeli válasza időben megérkezett, amelyről a jelek szerint a képviselő úr nem kapott időben tájékoztatást, s ezért informált pontatlanul.

Nyomoznak az imázsközpont ügyében

Jogosulatlan adatkezelés vétségének alapos gyanújával szerda óta nyomoz a BRFK az Országimázs Központ ügyében ismeretlen tettes ellen. Mint a Népszava beszámolt róla, Keller László szocialista képviselő levelet írt Polt Péter legfőbb ügyésznek, melyben az iránt érdeklődött, hogy kimeríti-e a központ a jogosulatlan adatkezelés vétségét azzal, hogy hónapokig nem szolgáltatott adatokat a tavaly augusztus 20-i tűzijáték költségeiről, holott ez közérdekű adatnak számít. Polt feljelentésnek vette Keller levelét és továbbította az V.-XIII. kerületi ügyészségnek. A rendőrség tájékoztatása szerint feljelentéskiegészítést rendeltek el az ügyben, majd megindították a nyomozást.

Drogosokat feljelentő orvosok ellen tettek panaszt

Akár háromévi szabadságvesztéssel is büntethető az az orvos, aki drogos betegét feljelenti a rendőrségen. Az orvosi titoktartás kötelezettsége ellenére történnek ilyen bejelentések, mivel egyes egészségügyiek úgy vélik, ezzel szolgálják leginkább a társadalom érdekeit.

Ismét cáfolják Nógrádi vádjait

Nem indít magánvádas eljárást Nógrádi Zsolt ellen Szabó Iván. Az Antall-kormány volt pénzügyminisztere logikátlannak tartja az egykori olajtanú őt érintő vádját. Mint mondta, nem a kormányok támogatják a maffiát, hanem pont fordítva, az utóbbi akar ugyanis befolyást szerezni a hatalomban. Szabó úgy fogalmazott, látszik, hogy Nógrádit betanították, szerinte magától nem mondana ilyeneket, ám vádjából a volt pénzügyminiszter arra következtet, hogy az olajtanú azt sem tudja, hogy mi a különbség egy miniszter és egy bankár között. Lapunknak azt is elmondta: mivel Nógrádi többségükben olyan embereket támad, akik részt vettek az Antall-kormány idején a politikai közélet irányításában, nem elképzelhetetlen, hogy az MDF...