A diákhitel 9,5 százalékos kamata csupán két tanévre biztosított. A költségvetési törvényben nem szerepel az erről szóló garanciavállalás, egyelőre csupán a kormány döntött róla. Szeptemberig a felsőoktatási hallgatók tizede vásárolta csak meg a Postabank által folyósított hitelhez szükséges űrlapokat. A Gazdasági Versenyhivatal tájékozódik az ügyben, a Bankszövetség szerint a konstrukció súlyosan sérti a versenysemlegesség elvét.
Kategória: hír
Neonáci oldalak cenzúrázását fontolgatja egy francia bíróság
A Yahoo nemzetiszocialista jelképeket árusító oldalait betiltó Jean- Jacquues Gomez bíró nemsokára döntést hoz abban a kérdésben, hogy tegyék-e elérhetetlenné a francia állampolgárok számára a neonáci tartalmú weboldalakat.
Megsértette a kormány az államháztartási törvényt
Megsértette a kormány az államháztartási törvényt azzal, hogy múlt év végén a parlament jóváhagyása nélkül letéti számlára helyezett 94,5 milliárdot – szögezi le az Állami Számvevőszék a 2000. évi zárszámadásról készített jelentésében. Megállapították azt is, hogy az Országimázs Központ eltért a közbeszerzési törvény előírásaitól.
Nyilvános banktitok
A Pénzügyi Szerveztek Állami Felügyelete nemrég új eljárást dolgozott ki annak a megelőzésére, hogy Magyarország továbbra is pénzmosással veszélyeztetett országok feketelistáján szerepeljen. Az ajánlás tervezete alapján a jövőben bárki, bármelyik banknál vezetett bankszámlájába belenézhetnének a hitelintézetek, amennyiben azon szokatlan az ügylet. Jelenleg a magyar ügyfelet szigorúan védi a banktitok, így az adóhivatal is csak szigorú szabályokat betartva kaphat képet az ügyfél anyagi helyzetéről. Amennyiben a törvényi változtatásoknak eleget tesznek a jogalkotók, január 1-jétől csak névre szóló bankbetéteket lehet nyitni a hazai pénzintézetekben.
Románia nem lép fel más országokkal közösen a státustörvény ellen
Románia nem kíván más országokkal közösen fellépni a státustörvény kérdésében, ebben az ügyben a maga útját járja, ami azt jelenti, hogy közvetlen tárgyalásokat folytat Magyarországgal – jelentette ki kedden Mircea Geoana román külügyminiszter.
WIPO: domainnév-szabályozás kell
Az ENSZ szellemi tulajdonjoggal foglalkozó szervezete, a WIPO az internetes domainnevek védelmére szolgáló jogi szabályozás tökéletesítését szorgalmazza, mert a jog jelenleg csak a bejegyzett márkaneveket védi. Sem a személy-, sem az ország-, vállalat- és generikus gyógyszernevek nem élvezik a jog védelmét. Így nagymértékű a visszaélések és a zűrzavar veszélye, a vitás esetekben pedig nincs jogorvoslat. A védett márkaneveket a kormányzatok kezelik, a domainneveket ezzel szemben civil szervezetek, rendszerint érkezési sorrend szerint adva ki a neveket. A márka- és domainnevek egyre gyakrabban ütköznek, mivel nincs rendszer, amelynek alapján kiszűrhető lenne az átfedés. Ezt használják ki azok, akik megszereznek egy domainnevet, majd...
Btk.-módosítás a hackerek ellen
A számítógépes rendszerbe való jogosulatan belépés új, önálló büncselekmény kategória lesz a büntető törvénykönyvben. A kormány más területeken is szigorít, különösen a maffiabűnözés ellen.
Áfa-csalás – a vecsési képviselők nem hibáztatják MSZP-s társukat
Felnőtt korú családtagjai cselekedeteiért nem vonható senki felelősségre, ezért a vecsési önkormányzat sem kívánja, hogy lemondjon bármelyik MSZP-s képviselője – közölte Bükk László, a város fideszes polgármestere kedden az MTI-vel. Elmondta: a 19 fős testületben két szocialista képviselő foglal helyet, az egyikük veje volt ez idáig a szocialista párt helyi vezetője, s őt ötmilliárd forintos áfa-csalással gyanúsítja az APEH Bűnügyi Igazgatósága. Ugyancsak a gyanúsítottak között van a képviselő nagykorú fia is.- Rokonai tevékenysége miatt a testület nem tartja vétkesnek MSZP-s tagtársát, s így soron következő szeptember 18-i ülésén a kérdést még csak napirendre sem tűzi – szögezte le a polgármester....
A kormány tervei szerint a jövőben súlyosabban büntetik a korrupciót
A kormány tervei szerint a jövőben súlyosabb büntetésre számíthatnak azok, akik vesztegetésben, vagy korrupcióban vesznek részt – közölte a kormányszóvivő a Büntető törvénykönyv és a büntetőeljárásról szóló törvény tervezett módosítása kapcsán.
Szerdától az Interpol is keresi Torgyán volt tanácsadóját
Simon László, Torgyán volt tanácsadója másodszor sem jelent meg a rendőrségen. Hamarosan nemzetközi elfogatóparancsot adnak ki ellene. Torgyán egykori bizalmasát ugyanis 130 milliós hűtlen kezeléssel gyanúsítják. Simon valószínűleg külföldön rejtőzködik.
Módosítani kell a választójogi törvényt?
A választási iroda korábbi vezetője szerint a közös lista megjelenésével nem lesz korrekt a mandátumszámítás, ha a jogszabály a régi marad
Meghosszabbított határidő az angol nyelvű főiskolán
Azok a diákok, akik 2001-ben vagy korábban érettségiztek, még jelentkezhetnek a University of Hertfordshire-SZÁMALK School of Economic Studies (SES) angol nyelvű főiskolai képzésre. Az egyre jelentősebb hazai, és szokásos nemzetközi érdeklődés miatt ugyanis szeptember 7-ig meghosszabbították a jelentkezési határidőt az intézményben. A főiskola tehát az egyetlen olyan felsőoktatási intézmény, melyre még szeptemberben jelentkezhetnek a 2001-ben sikertelenül felvételizők. Akik felvételt nyernek, az angol egyetem nemzetközileg elismert diplomáját kapják, így akadálytalanul elhelyezkedhetnek később az Európai Unió területén, egyúttal az OM egyenértékű főiskolai diplomáját is megszerzik. A nemzetközi oktatási intézmény várja azok jelentkezését is, akik Angliában szeretnének tanulmányokat folytatni. A felmérő vizsga a...