Közérdekű adat közlésére kötelezte kedden a Fővárosi Bíróság elsőfokú ítéletében a Pénzügyminisztériumot a Nyilvánosság Klub kérelmének helyt adva – mondta el lapunknak Kenedi János, a klub ügyvivője. A civil szervezet azután fordult keresettel a bírósághoz, hogy a PM tavaly júliusban megtagadta a válaszadást a Magyar Nemzet eladásával kapcsolatos két kérdésre. A Nyilvánosság Klub azt kívánta megtudni a minisztériumtól, hogy a Postabank 1998-as állami kézbe kerülése után a Magyar Nemzet eladásáig mennyi pénzt fordított a napilapra. A szervezet aziránt is érdeklődött, hogy a Szerencsejáték Rt. az újság eladása előtt mennyit fizetett a Sportfogadás című önálló lap kiadására, és mennyit fordít erre...
Kategória: hír
E-mailjeiben keresik Csonka Katalin gyilkosát
A rendőrség több magyarországi szolgáltatót is megkeresett, hogy beletekinthessen a szeptemberben meggyilkolt Csonka Katalin elektronikus levelezésébe. A kislány holttestére októberben találtak rá Rákospalotán. Nem sokkal később kiderült, sokakkal levelezett interneten, illetve cicuka néven előszeretettel kereste fel a csevegő csatornákat is. A rendőrség azt reméli, hogy a levelek rejtik gyilkosának nevét. A nyomravezetőnek egymillió forintot fizetnek.
Négyszázmilliós kártérítési per a Matávnet ellen
Több mint nyolcvan domainnév elmaradt bejegyzése miatt négyszázmillió forintos kártérítést és egymillió forintos költségének megtérítését követeli a Pointernet Kft. webdesigner cég a Matávnettől.
Beindult a Külügyminisztérium európai uniós honlapja
Beindult a Külügyminisztérium új, angol nyelvű, európai uniós internetes honlapja, amelyet Gottfried Péter, a tárca integrációs államtitkára kedden mutatott be a Budapesten dolgozó külföldi újságíróknak – nyilatkozta a külügyi szóvivő az MTI-nek. Horváth Gábor elmondta, hogy az új honlapot a magyar EU-csatlakozás külső kommunikációs programja keretében indították. A honlap a www.kum.hu/…t/index.html címen érhető el.A szóvivő kiemelte: a Külügyminisztérium európai uniós külső kommunikációs programjának célja, hogy az Európai Bizottsággal, a tagországok kormányaival fenntartott folyamatos, érdemi párbeszéd mellett a lakosságot, s az EU-bővítésben érintett szervezeteket is megszólítsák a tagországokban. Az angol nyelvű honlap – amely a későbbiekben más uniós nyelveken is elérhető...
Sikeres a Telefontanú program – 300 hívás az első napokban
Óriási az érdeklődés a rendőrség hétfő dél óta működő Telefontanú-programja iránt. Ezt jelzi az is, hogy kedd délutánig 299 hívás érkezett a rendőrség Teve utcai központjában lévő fogadóállomásra – közölte az MTI érdeklődésére kedden az ORFK bűnmegelőzési osztályának vezetője. Nyolc óra alatt 198 hívás érkezett a 06/80-555-111-es ingyenes számra; köztük 41 olyan, amelyet bűncselekményre utaló információk miatt ellenőriznek. Kedden délután már 101 hívást regisztráltak. A hívások csaknem fele egy-egy konkrét bűncselekménnyel kapcsolatos információt tartalmazott. Az első két nap hívásaiban nagy számban szerepelt a prostitúcióról, az emberkereskedelemről, eltűnt személyekről, személygépkocsi-feltörésekről, betörésekről szóló információ is. Az ingyenesen hívható telefonszámon az emberek bűnesetekkel...
A szoftverlobbi hatalma
“Több tízmillió forint kár érhette a szoftvergyártókat amiatt, hogy az Egis Gyógyszergyár Rt.-nél nagy számban alkalmaztak tisztázatlan eredetű szoftvereket – adták hírül a lap január 9-i számában. A szoftvercégek az őket ért “kár” becslésekor abból indulnak ki, hogy mennyi bevételre tettek volna szert abban az esetben, ha a jogtalanul használt – esetleg “feketén” vásárolt – szoftver helyett “legális” forrásból beszerzett programokat alkalmaztak volna. Ez – mint sok más egyéb állítás is – téves és túlzó, ugyanis korántsem biztos, hogy az illegális felhasználó a tényleges piaci árért valóban megvásárolta volna a kérdéses terméket. A szoftverlobbi (egyes informatikusok szerint a szoftvermaffia) világszerte...
Alkotmányellenes a belügyminiszter joga a türelmi zónák kijelölésére
Alkotmányellenes az a törvénymódosítás, amely rendeletalkotási jogot biztosít a belügyminiszter számára türelmi zóna kijelölésére – tartalmazza az Alkotmánybíróság határozata, amelyről a testület kedden közleményben tájékoztatta az MTI-t. A szervezett bűnözés elleni törvénynek a türelmi zónák kijelölésére vonatkozó rendelkezéseit módosítani kívánó, ki nem hirdetett jogszabályt Mádl Ferenc köztársasági elnök küldte meg véleményezésre az Alkotmánybíróságnak. Az Országgyűlés által 2000. szeptember 5-én elfogadott módosítás lényege az, hogy amennyiben a türelmi zóna kijelölésére kötelezett önkormányzat 6 hónap letelte után – a közigazgatási hivatal vezetőjének 30 napos határidőt adó felszólítása ellenére – sem tesz eleget e kötelezettségének, akkor a türelmi zónát 5 évre a belügyminiszter...
Adatvédelmi vizsgálat a KEHI-ben
Majtényi László adatvédelmi biztos munkatársai kedden kezdik meg vizsgálatukat a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalban az állami vezetők külföldi utazásaira vonatkozó jelentéssel kapcsolatban. A Magyar Hírlap című napilap egy újságírója kezdeményezte a vizsgálatot annak megállapítására, hogy a KEHI jogszerűen minősítette-e szolgálati titokká a jelentést, nem került-e sor közérdekű adat eltitkolására. A lap január 3-i számában számolt be a dokumentum szolgálati titokká nyilvánításáról. A KEHI – miután Orbán Viktor kezdeményezte a titkosság feloldását – múlt pénteken nyilvánosságra hozta a jelentés mintegy félszáz oldalas változatát. A KEHI munkatársa az MTI érdeklődésére elmondta: készen állnak Majtényi László munkatársainak fogadására.
A sajtó nem köteles közzétenni minden véleményt
A média nem sért személyiségi jogot, ha megtagadja olyan vélemény közzétételét, amely ellentétes az adott lap nézeteivel és felfogásával
Húsz éves a jogászképzés a Miskolci Egyetemen
Az 1981/82-es tanévben 120 nappali és levelező hallgatóval, valamint 14 oktatóval kezdődött meg a jogászképzés Miskolcon, emlékezett vissza köszöntőjében dr. Lévay Miklós a jubiláló Állam- és Jogtudományi Kar dékánja, aki maga is itt kezdte meg oktatói tevékenységét húsz évvel ezelőtt.
FTC szeminárium az online kiskereskedelmi szabályokról
Az USA Szövetségi Kereskedelmi Bizottsága (FTC) szemináriumot szervez az online kiskereskedők számára, így biztosítandó, hogy a kereskedők megértik az általa megfogalmazott üzleti szabályokat, és be is tartják azokat.
Új fővárosi és megyei főügyészek , elkészült a Legfőbb Ügyészség honlapja
A főügyészi tisztségeket betöltő személyek megfelelnek az új kihívásoknak, és végig tudják vinni az ügyészségi reformot – hangsúlyozta Polt Péter legfőbb ügyész hétfőn, amikor megnevezte hét megyei és a fővárosi főügyészség főügyészeit. A 8 főügyészi posztra összesen 48 pályázat érkezett, amelyből négyet végül visszavontak. Hangsúlyozta: lapinformációkkal ellentétben nem gyakornokok kerültek kinevezésre, az új főügyészek átlagéletkora 44 év és átlagosan 19 évet töltöttek az ügyészségeken – mondta Polt Péter. A fővárosi főügyész Sódor István (50 éves) , az eddigi megbízott fővárosi főügyész lett. Sódor István 1999 júniusa óta főügyész-helyettes, 2000 novembere óta pedig megbízott főügyész. Erre a posztra egyébként négy ügyész...